Hölgyeim és Uraim!
Ha önök már régebbi olvasóink, akkor tudhatják, hogy mi „Védelmet szervezünk”, sőt mindenkit arra biztatunk, hogy a saját lakóhelyén szervezze meg azt a „szellemi Kalákát”, amely a nemzetté emelkedés feltétele ma hazánkban.
Ám úgy néz ki, hogy nem csak a nemzetünk egyesítésére szerződött közösség az egyetlen, akik felismerték, hogy a nyugat pénzhatalmi lobbistái és a hazai pénzpórázra fűzött eszementek már annyira letértek a normalitás útjáról, hogy menthetetlenekké váltak. Szerencsére a Védett Társadalom Alapítvány is ezen felismerések mellett áll ki, így nekünk a harcostársaink, s ezentúl mellérendelésben, azaz fej-fej mellett kívánunk velük küzdeni azért, hogy ne következzen be az a szégyenteljes helyzet, hogy ellepjenek minket a muszlim honfoglalók, illetve velük párhuzamosan a szivárvány zászlót lobogtató, de koránt sem szivárványos lelkületű sex-aberráltak. Ennek a közös törekvésnek a gondolatait olvashatják most az alapítvány kuratóriumi vezetőjétől Földi Lászlótól. (BG)
Tisztelt Védők!
Fontosnak érezzük, hogy a Védett Társadalom Alapítvány Kuratóriuma időről időre beszámoljon az alapítvány helyzetéről, számot adjon, milyen mértékben fejlődik, hogyan képzeli a konkrét, úgynevezett védelmi munkát. Mindezek előtt engedjék meg, hogy megköszönjem Önöknek ismét a folyamatosan érkező anyagi, erkölcsi támogatásokat, az önkéntes közreműködések felajánlásait és a biztató, elgondolkodtató üzeneteiket.
A normalitás védelme – gondoljanak bele – nem szorul különösebb trükkök alkalmazására. Még akkor sem, ha a szembenálló ellenfél, pénzt nem kímélve talál ki újabb és újabb formákat arra, hogy az óvatlan és egyben jó szándékú embereket megtévesztve érjen el még nagyobb befolyást a normalitással szemben. Az indulásunk óta eltelt időben, ami éppen most lesz egy hónapja, nemcsak a Nyílt Társadalom Alapítvány NGO seregei építették tovább hálózatukat, hanem a Védett Társadalom Alapítványhoz is több tucat civil szervezet, egyesület és sok tízezer védő csatlakozott határon innen és túl. Mindez tényszerű bizonyítéka annak, hogy van visszaút az abnormalitás zsákutcájából, hiszen az emberek értik és meg is élik a normális világ örökségét. Teszik ezt elegáns visszafogottságban, csendben, de elveik feladása nélkül. Már több alkalommal beszéltünk arról, hogy a pénz uralmával és erejével szemben a szervezettség, az okosan átgondolt cselekvés és az egység képes hatékonyan küzdeni. Egy korábbi videóüzenetben meghirdettük a szerveződés szükségességét, a valamikori polgári körök mintájára, de módszerében attól eltérve. Tettük ezt azért, mert nagyon fontos, hogy legyenek fórumai mindazoknak, akik aktívan akarnak részt venni, részesei lenni annak a küzdelemnek, ami a jövőnkért folyik.
Mivel ismételten hitet teszünk a közösségi erő mellett, ezúton javasoljuk a helyi szervezetek megalakulásának menetét. Közös érdekünk, hogy az egyébként kódolható provokációkat minimalizálni tudjuk, így a megbízhatóság kiemelt követelmény a szervezettségen belül. Konspirálni ugyan nem kell, mert legális értéket védünk, de az operatív logika megköveteli az ellenőrzöttséget. Kérjük tehát, jelentkezzenek azok a már működő civil, nem politikai szervezetek, melyek megyei szinten tudják vállalni az adott térség szerveződésének koordinálását, felügyeletét. Nem gondolunk nagy apparátusokra, de a nyilvántartások vezetése, megyei rendezvények szervezése, a Védett Társadalom Alapítvány konkrét akcióinak támogatása feltételez egy adott megbízható munkatársi létszámot.
A jelentkezések ütemében személyesen is konzultálunk az alkalmasnak tűnő szervezetek vezetésével, és egyeztetünk az általunk elképzelt és javasolt működési formákról. Mindez azt is jelenti, hogy amikor elérjük az országos lefedettséget, közös, több napos felkészítő fórumot szervezünk az aktivistáknak. Az Alapítványunkhoz küldött anyagban kérjük feltüntetni a „Védelmet szervezünk” kitételt, és rövid leírását annak, miért gondolja az adott szervezet, hogy képes bekapcsolódni a jelzett munkába.
Köszönjük figyelmüket és aktivitásukat!
Üdvözlettel: A VTA Kuratórium nevében, Földi László