Kép nélkül
Gondolatok Jegyzet

Okoskodunk, vagy a butítás előkészítője lesz az óvoda is?

 

(Szőke Mária Magdolna – Modern Apokrif)

„…. a globalista banda, Orbánékat éppen befogta a jolly joker törvény szerint abba a szerepbe, miszerint ők az EU nagy ellenzékei. Nem azok, csak szerepet játszanak, előkészítve csonka Magyarországot azoknak az IGAZI MIGRÁNSOKNAK, vagyis HONFOGLALÓKNAK, akiknek kinézték rég közép-Európa szépséges pannon medencéjét.

Máris csepegtetik a klímahisztéria mérgét az agymosó magyar kormánysajtóba, s persze azon sem kell meglepődni, hogy a gazdag kazárok új országnak kinézett Magyarország Zrt. területén minél hamarabb meg akarják honosítani a digitális rabszolgarendszer alapjait, amivel majd az esetleg még/mégis lázadó maradék , lelkét megtartó magyart kontrollálni és ha kell,azonnal, akár egy gombnyomással likvidálni lehet. Ahogy ezt a WEF őrültjei számtalan előadásukon el is mondták már.

Egy ilyen sunyi, beetető projekt például ez a pár napja feldobott valami is, amit Okos Óvoda programnak neveznek.

Tudjuk, “Okos” azaz teljesen kontroll alatt tartott világ a lebutított embereknek, ez tulajdonképpen a “Okos” akármik lényege. Ebben a megfogalmazásban az “okos” jelző ugyanis az emberi lebutítás mércéjét jelzi! Amikor a mechanika gépi intelligenciája a ranglétrán az élő ember intelligenciája fölé helyeződik.

De ne feledjük, valamennyi Mesterséges Intelligencia az emberi természetes intelligenciára van alapozva és valamennyi AI rendszert EMBEREK irányítják! Esetünkben, most a Föld társadalmi helyzetét nézve, aljas, gonosz és mentálisan sérült emberek.

Az Okos Óvodáról így adtak hírt a magyarországi lakájsajtóban:

Az óvodai digitalizációt támogatja az OkosÓvoda Program

A KIFÜ által meghirdetett pályázaton minden magyarországi óvoda és bölcsőde elindulhat

Az óvodai digitalizációt támogatja az Okos Óvoda Program, amelynek részeként idén 100 intézmény vehet igénybe ingyenes honlapszolgáltatást – közölte a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) kedden az MTI-vel.

Az óvodai digitalizációt támogatja az OkosÓvoda Program

OkosÓvoda Program

Fotó: Facebook/Digitális Gyermekvédelem

Azt írták, a KIFÜ által meghirdetett pályázaton minden magyarországi óvoda és bölcsőde elindulhat. A nyertesek domainnevet, tárhelyet, email-címeket, valamint a honlap használatához felkészítést is kapnak. A programra október 15-ig lehet jelentkezni.

A tájékoztatás szerint az első OkosÓvoda pályázatot 2018-ban, a Digitális Gyermekvédelmi Stratégiával összhangban hirdették meg. A stratégia arra keresett válaszokat, hogy milyen szemlélettel, milyen prioritásokkal és milyen módon minimalizálhatók az online környezet kockázatai úgy, hogy közben maximálisan kiaknázzák a digitális kultúrában rejlő lehetőségeket. A digitális hozzáférést támogató OkosÓvoda Programnak köszönhetően 2022-ig 414 óvoda és bölcsőde számára vált biztosította az ingyenesen, kész arculati elemeket tartalmazó modulokból kialakítható honlap.

A program keretében kerül sor a „DigiMini” kutatássorozatra, amelyhez a pályázaton részt vevő óvodák, az általuk beküldött adatok, valamint a gyakorlati esetek feltárásának segítségével nyújtanak támogatást. Az óvodai digitalizációt vizsgáló, nem reprezentatív felmérés célja, hogy képet alkosson az óvodás korosztály okoseszköz-használati szokásairól – olvasható a közleményben.

Szóval Okos Óvoda.

Mi is ez?

Nem más, mint kezdete annak az ellenőrzőt, abszolút kontroll alá vett rendszernek, ahol már gyerekkorban bevezetik az érintettek adatarait egy digitális bázisba. Szülőkét, gyerekekét egyaránt.

Ártatlan óvodai honlap lenne? Ugyan már!

Sátáni okoskodás, hogy az óvodás korú gyermekek minden adatát rendszerezzék egy kormány által ellenőrzött adatbázisban. Egy olyan stratégia előkészítése, amikor a kisgyermekek és szüleik minden lépését digitálisan követni tudják majd a tervek szerint, az adatok egyeztetésével és összekapcsolásával pedig nagyjából azt tegyenek az érintettekkel amit akarnak.

Egy példa egy ilyen Okos Óvoda manőverből. Nincs beoltva a gyerek? Nem jár óvodába de azt is megtehetik, hogy ilyen módon a szülő bankkártyáját blokkolhatják, mindaddig míg a lurkó meg nem kapja a rá kiszabott nano-részecskés, biofegyveres, sterilizáló stb. “vakcinát”.

Hatalmas társadalmi csapda ez, ártatlan, üres és elég primitív szlogenekbe csomagolva. Igazi előjátéka egy készülő digitális rabszolgaságnak, hiszen a gyermekkorban elkezdett digitalizáció a biztos siker lenne a sátánista csürhének a felnövekvő generációk teljes kontrollára!

Amúgy meg ha a gyermekeket digitális kis rabokká tehetik az Okos Óvodák csapdájában, ezzel a szülőket pont úgy zsarolhatják és irányíthatják majd, ahogy akarják, ugyanis a szülő normális esetben ugye bármit megtesz, ha a gyermeke életéről van szó.

Mert erről szólnak ezek az Okos Város, Okos Otthon, Okos Orvosi -rendelő, Okos Óvoda , “okos” stb. megnevezésű projektek. A WEF-maffia megálmodta digitális rabszolgaság alappilléreinek lerakásáról!

Kérdés, hogy az Okos Csapdák érájában az Ember felismeri végre ezt a veszélyt és képes lesz megtartani azt az Isten adta hierarchiát, ahol az emberi elme a legokosabb? Ahol OKOS EMBEREK irányítják a saját életüket és nem gonosz pszichopaták ellenőrizte Mesterséges Intelligencia?

Vélemény, hozzászólás?