Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok

Milyen is a magyar vitakultúra?

Két barátom küldi el nekem folyamatosan a levélváltásukat, ami jól mutatja azt miképpen is vitáznak ma a magyarságot féltők. Az egyik barátom elkötelezetten rajong a mai pártos rendszerért, mert szerinte az egyetlen jó dolog a jelenlegi reklám-demokrácia, a másik viszont nem megy el szavazni csak akkor, ha lesz olyan jelölt, aki pártonkívüli, tisztességes és helyben ismert és megbecsült személy. Nézzük tehát milyen is a magyar vitakultúra?

Misi! Kíváncsi lennék Te mire látsz esélyt? MZP kétszer nyert Vásárhelyen. Azért vagyunk mi született pártonkívüliek, mert valóban nem érdekel bennünket semmiféle ideológia, politika vagy pénzpórázon tartott politikus, közgazdász, jogász, bölcsész, csak élnénk az életünket, amelyhez új közigazgatási rendszer kerestetik, teljesen más településszerkezet, mikrogazdaságok és önkéntes társuláson alapuló „hangya” szorgalmú szövetkezetek, szervesen beleépülve a tájba. Már régen lehetne olyan birtokod, mint az enyém, mert meg lett volna hozzá a földterületed, terület alapú támogatásod, vannak gyerekeid, akire hagyhattál volna valamit a bölcsességedből.

De elkezdtél pártokat hajkurászni, amelyek csak a felszínen nemzetiek, de egyébként báránybőrbe bújt róka politikusok, bőrük alatt is pénz van, de már képtelenek a nyugati zsákmány igazságos elosztására is, mert annyira a pártérdek lebeg a szemük előtt. MZP-t senki sem tartotta esélyesnek, csak az utolsó pillanatban, lehet, hogy a szavazófülke homályában rádöbbentek, hogy ő az, aki érdek nélkül szolgálja a választókat.

Barátom! MZP szerintem esélytelen, kár a gőzért, szerintem!!   Ő se hideg se meleg. Vagyis se jobbra, se balra nem húzódik, vagyis, nem lösz belőle sömmi!!!!  A párton kívüliek nagy részét nem érdekli a politika, ezért nem mennek el szavazni!!

Misi! Én semmiféle pártnak nem vagyok a tagja! Sem kicsinek, sem nagynak! Nemzetegyesítők pedig – benne van a nevükben – csak a nemzet egyesítését tűzték ki célul. Miért nem nézel rá az interneten a honlapjukra? Ők nem a hatalmat akarják megszerezni – a többi párttal szemben – hanem a nemzeti egység megteremtéséért alakultak és azért dolgoznak! Nincs bennük egoizmus, mint a többi pártvezetésben, s ezért néznek most szét, hogy ki az aki alkalmas lenne arra, hogy tekintélyével ezt a nemzetegyesítést szolgálja! Érted? SZOLGÁLJA!

 

Barátom! Csináljátok, nyomjátok, lehet próbálkozni. Én nem látok semmi esélyt rá, hogy bármit is elérnétek! Hiszen kispártokból van egy tucat! Persze tudom: Kell az optimizmus. Viszont nem tudlak, nem is akarlak meggyőzni.

Misi! A Nemzetnek eredetileg sem jobb, sem baloldala nincs. Viszont nagyon erős érdekérvényesítő képessége van kifelé, ha egységes más nemzetekkel szemben vagy szövetségben, pl. akár csak Európa még megmaradt (bolsevik) neoliberális csökevényével szemben. Egy osztatlan tudatú, csak a közjó hosszútávú fönntartásában érdekelt, folytonos önazonosság-tudattal, egyedi nyelvhasználatú népek közül ma is csak a magyar-ajkúakat lehet, ismét mellérendelő közösségekké szervezni politika és ideológia mellőzésével és közszolgálatra kész ügyintézőkkel. Olyanokkal, akiket nem kell kinevezni, hanem visszahívhatóan választanak, maguk közül. Hasonló önkormányzatisága van Svájcnak, csak ott nem a nyelv, hanem a jólléti életforma határozza meg a tudatot. De mi nem akarunk pénz-alapú rendet, hanem területi, gazdaságföldrajzi tájegységhatárokat a most politikailag leginkább a Fidesz uralta, de kiüresített vármegyék helyett. Pedig digitális akadálymentesítéssel a vidék újra belakhatóvá vált, s ezt kellene mindannyiunknak kihasználni, s újjá szervezni az értékelvű NEMZETÜNKET! S ehhez még 5G sem kell, csak le kell győzni a lustaságot és az önzést!

Barátom! Én lennék a legboldogabb, ha lenne KORMÁNYKÉPES MAGYAR ERŐ, akik jobban lennének a fidesznél!!!! DE NINCS!!!  És mivel nincs, egyelőre ők a megoldás!!! Ti 1%-ot se tudtok elérni, de ne legyen igazam!!!!

 

Misi! Abban igazad lehet, hogy nem vagyunk kormányképesek a mai „európai rend” szerint. Ebben a reklám-demokráciában ugyanis valóban más számít, mint amit mi tudunk! Ám ez nem azt jelenti, hogy nem tér észre az a réteg, amelyik eddig nem ment el szavazni és nem ismeri fel, hogy: „minden párt, csak árt!”

Ha nem tér vissza a magyarság NEMZETTÉ SZERVEZŐ KÉPESSÉGE, akkor sajnos maradunk a pártok uralta rendszernél, s legfeljebb tovább folytatódik a pártok váltogatása, ami a pénzháttérhatalomnak a legfontosabb technikája a népek sakkban tartására! Vagyis NEM A NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALOM számít, ami valóban egy kispártnak látszó szerveződés, viszont egyedülálló módon szolgáltathat lehetőséget a Nemzet újjá szervezéshez!

A szocializmusban azért kellett panelházakba kényszeríteni a tanyán élőket, mert kellett az emberi erőforrás mezőgazdasági és egyéb, de amúgy semmirekellő nagyüzem, központosított KGST-egypártrendszer kiszolgálásához. Mára már ezek a kényszerítő erők kifulladtak, de a tájtól elidegenített emberek cell ÁDÁM és cell ÉVA továbbra is panelben szaporodik, és olcsó bérrabszolgákat fial, ahelyett, hogy újra visszarendeződne a tájba, az ember természetes élőhelyeit újra belakná….

Dr. Bene Gábor

Vélemény, hozzászólás?