út a pokolba
Jegyzet Publicisztika

NÉPIRTÁS  KÖVETKEZIK?

Martin Armstrong írását kaptam meg a minap, s magam is elgondolkodtam azon, hogy mi kellene ahhoz, hogy megértsék az emberek az alábbi igazságokat? Persze az nem helytálló, hogy Izrael népe héber, mert éppen az a legaljasabb ebben a megtervezett végső leszámolásban, hogy a palesztin nép nem egységes, hanem az ott élő héber  és filiszteus népcsoport összeolvadásából keletkezett, hiszen eredetileg a filiszteusok nem voltak szemiták, de a héberekkel és az iszlám hódítással érkező arabokkal összekeveredve ma már inkább azok.

Izrael lakossága azonban sokkal kevésbé szemita, hiszen az egykor elsősorban Európa felé kirajzott héberek olyan szinten keveredtek a judaizmusba betért europid  emberekkel, hogy ma már szinte elhanyagolható a szemita jelleg rajtuk. Vagyis a nem szemita Izraeli katonák és az állam vezetése egyszerűen elhatározta kiirtani a jelentős számban héber (és így szemita) palesztin tömeget!

Ennyi bevezető után olvassuk el  Martin Armstrong írását!

ELÉG VOLT A PALESZTINOK LEMÉSZÁRLÁSÁBÓL!!!

 

Ártatlan gyermekek tömegeinek és szerencsétlen, hazájukban földönfutókká, állatokká minősített, koncentrációs táborba zárt bennszülöttek, még menekülni sem tudó nyomorultak lemészárlása már messze nem „pofon visszajár” „jogos” reakció, hanem aljas, háborús bűnös gyilkolászás!

 

Főleg úgy, hogy az egész aljas történet nem most, hanem jelesül a zsidók több évtizedes, aljas viselkedésével átitatva, a nemzetközi gonoszok által támogatva folyik. Akkor is aljasság és ürügy az Izrael állami terror, ha az egész történetben, valójában ki tudja miért található volt embertelenség a jogtalanságot és minden szennyet elszenvedő palesztinok részéről is!

 

Végtelenül nem jó az emberiségre nézve ez a békétlenség! De az a békesség sem jó mely csak a parazitáknak béke, a többinek elnyomás, kifosztás, mert ez a béke magában hordozza a békétlenség magvát akkor is, ha a paraziták szinte korlátlan hatalma, jelleme nem lenne garancia a békétlenségre!

 

ALJASUL ÉS ÜGYESEN KITERVELTÉK, HOGY ELSŐSORON LEMÉSZÁROLHASSÁK A PALESZTIN NÉPET ÉS EGYÉB KÖZVETLEN – TÉRSÉGI NÉPEKET. TERÜLETSZERZÉS, IVÓVÍZ SZERZÉS ÉS NÉPIRTÁS … Eddig ez látszólag érdeke a terrorral létrehozott héber nemzetnek is.

 

DE!!!: Ez a héber bábhatalom és bábállam is csak némileg kivételezett eszköz / ostoba és orránál fogva vezetett agresszív hiéna a nemzetellenes hiperparazita / globalista rokonaik számára, akik részéről csak első nagy lépés volt az ukrajnai háború kirobbantása! Második lépése az izraeli terrorháború! Hogy a hiperparaziták számára eszköz és ritkítandó tömeglény e nép is az nem csak a második világháború alatt, hanem a Covid – cirkusz / merénylet vonatkozásában is látható volt.

 

A LÉNYEGI CÉL EGYRE ERŐSEBBEN OLYAN VILÁGHÁBORÚ MEGVÍVÁSÁBAN DOMBORODIK MELY A HIPERPARAZITA REMÉNY SZERINT MEGVÍVHATÓ MAXIMUM TAKTIKAI, vagyis kisebb méretű, kisebb hatású és kis hatótávolságú ATOMFEGYVEREK HASZNÁLATÁVAL, A STRATÉGIAI, vagyis nagyhatású, interkontinentális ) ATOMFEGYVEREK HASZNÁLATA NÉLKÜL! Ezért is „tapogatják” az oroszt, hogy meddig mehetnek el a mindent elpusztító atomháború kirobbantása nélkül és mára úgy vélik, hogy nincs olyan hatalom mely be merné vetni a mindent elpusztító fegyvereket és viszket a gátlástalan hatalmi vágy bennük.

 

A MIÉRTJE:

 

– NÉPIRTÁS!

– A GLOBALIZMUS ELLEN FELLÉPŐ NEMZETÁLLAMOK LEVERÉSE!

– NEMZETÁLLAMOK FELSZÁMOLÁSA!

– ÚJ VILÁGREND BEVEZETÉSE!

VIGYÁZAT! léteznek lakájparazita hatalmak miként Izraelben és Hazánk élén is akik annak ellenére, hogy a meglopott, megszerzett javaik és békés életük, kényelmes uralmuk féltése, valamint számtalan beruházó érdeke okán töretlenül nemzetállamokon belüli, vagy feletti uralomban érdekeltek, még számtalan tekintetben cinkosai, szövetségesei, rokonai a hiperparazitáknak! (Kisfalud, 2023.10.25.)

Gázából menekülni lehetetlen.

Mindkét oldalon támogatom az ártatlan civileket. Sokan nem veszik észre, hogy Palesztina népe nem menekülhet. Ez az egész helyzet a nyugati külpolitikába való beavatkozás után kezdődött, amikor Franciaország és Nagy-Britannia úgy döntött, hogy a második világháború után európai zsidókat küld Palesztinába. Ebben az időben a lakosság mindössze 10%-a volt zsidó. 1948. május 15-én a Nakba (arabul „katasztrófa”) történt a cionisták felemelkedése közepette, mivel mindkét oldalon vannak szélsőségesek. Körülbelül 750 000 embert, vagyis a lakosság kétharmadát tépték ki otthonából, és kénytelenek menekültté válni egy olyan országban, amelyet egykor megszálltak.

Ez idő alatt több száz falut „áthelyeztek át” vagy etnikailag megtisztítottak a palesztinoktól. A palesztinok többsége a Gázai övezetben telepedett le, amely továbbra is a világ egyik legsűrűbben lakott területe. Egyiptom közel 20 évig uralta Gázát, mielőtt Izrael 1967-ben visszafoglalta a földet a hatnapos háború után. Számos zsidó telepet építettek, és 38 éven át uralták a területet, mígnem külföldi nyomás hatására 9000 telepest visszavontak, Gázát és Ciszjordánia egyes részeit pedig átadták Palesztinának.

A Hamasz 2006-ban megelőzte a palesztin vezetőket Gáza irányítása alatt, és azóta nem tartottak választásokat. Jelenleg több mint kétmillió palesztin él egy erősen militarizált terület 140 négyzetmérföldes körzetében. Az ezen a területen élő emberek fele gyerek és tizenéves, akiknek nincs lehetőségük a jobb életre. A Hamasztól tartva Izrael 2007-ben légi, tengeri és szárazföldi blokádot hajtott végre Gáza körül. Szinte az összes humanitárius csoport kérte Izraelt a blokád visszavonására vagy feloldására, néhányan pedig „szabadtéri börtönnek” nevezték.

Izrael ellenőrzi a Palesztinába irányuló importot és exportot. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága megengedi Izraelnek, hogy blokkolja a palesztinok szabad mozgását, de „a korlátozások nem csorbíthatják a jog lényegét; a jog és a korlátozás, a norma és a kivétel viszonyát nem szabad megfordítani.” Izrael megkerüli ezt az alapvető emberi jogot, amikor azt állítja, hogy a Hamász felemelkedése igazolja a határok lezárását.

Palesztina gazdasága Izrael kezében van, mivel ő irányítja az összes importot és exportot. Ellenőrzi a mezőgazdaságra alkalmas földterületet. A becslések szerint a munkanélküliség 30% és 40% között mozog, és folyamatosan nő. A Világélelmezési Program szerint a palesztinok 63%-a „nem élelmezéshiányos”, míg az ENSZ szerint a lakosság 65%-a a szegénységi küszöb alatt él.

Tehát ezek a szélsőségesek, akiknek nincs vesztenivalójuk, egész életüket azzal töltötték, hogy gyűlölték szomszédaikat, akik drasztikusan jobb körülmények között élnek. Úgy érzik, megtiszteltetés lenne meghalni egy olyan harcban, amiről úgy gondolják, hogy igazságos. Mindkét oldal emberalattinak tekinti a másikat. A kormányok, a milíciák és a külpolitika a hibás, de mindkét oldalon az ártatlan emberek szenvednek.

2023.10.19.

Martin Armstrong

Vélemény, hozzászólás?