Embereket, katonákat és civileket egyaránt öltek meg a szegényített uránt tartalmazó lövedékek mellékhatásai Irakban, Jugoszláviában (Szerbiában és Koszovóban), Afganisztánban és Szíriában. A környezetet több száz évre előre elszennyezték, az élet számára kockázatossá és veszélyessé tették. Az 1999-ben Koszovóba bevonuló KFOR erők olasz kontingensének példája arra int, hogy még a háború utáni békefenntartás feladatainak ellátása is halálos veszéllyel fenyegeti a szegényített uránnal szennyezett területen szolgálatot teljesítő katonákat. Nincsenek garanciák arra nézve, hogy a NATO-n belüli szövetségesi kötelezettségeink teljesítése során magyar katonákat nem irányítanak szegényített uránnal szennyezett területekre.
Európa nukleáris eszkalációjának ördögi terve
Emlékeztetünk rá, hogy a Declassified UK (Exclusive: Ukrainian soldiers seen with depleted uranium ammo in UK (declassifieduk.org)) korábban arról számolt be, hogy az Egyesült Királyság hadseregének kiképzői már megkezdték az ukrán harcosok betanítását a szegényített uránt tartalmazó lövedékek használatára:
Annabel Goldie brit védelmi miniszterhelyettes 2023. március 21-én jelentette be, hogy szegényített uránt tartalmazó páncéltörő lövedékeket szállítanak Ukrajnának a Challenger 2 harckocsikhoz. Ezt a szállítmányt akár „kísérleti” szállításnak is tekinthetjük, megelőzve az ugyanilyen lövedékek szállítását az Egyesült Államokból! Nagyon súlyos provokációt követ el Nagy-Britannia, hiszen bizonyos értelemben véve mégiscsak nukleáris komponenst tartalmazó fegyvert szállít Oroszország közvetlen határvidékére, amellyel Moszkvát kényszerű válaszlépésként a nukleáris „vörös vonal” átlépésének irányába taszítja.
Valójában, a katonai támogatásra szánt harckocsikat a veszélyes lőszerekkel együtt az USA egy kipróbált és jól bevált PR (public relations) séma alapján juttatja el Ukrajnába, amely előnyös Washington nemzetközi megítélése és az esetleges jogi felelősségre vonásának kijátszása szempontjából. Első lépésben az USA nyomást gyakorol európai szövetségeseire (értsd vazallusaira), akik közül valamelyik ország elvégzi (az USA helyett) a munka piszkos részét és elsőként szállít „problematikus” fegyvert, majd csak azután fogja ugyanezt tenni Washington. Ha valamilyen bonyodalom adódik, az USA ismert módon védekezik: Nem mi kezdtük el, nem mi szállítottuk először!
Írásom lényege, hogy a világ valamennyi országának valamennyi politikai hatalma elhallgatja a társadalom előtt a volfrám alternatívát. Említés sem tesznek róla. Pedig abszolút reális alternatíva. Röviden, ez azért van így, mert megvalósítják a titokban tartott nukleáris eszkalációs tervet.
Ami a Zaporozsjei atomerőmű kérdését illeti, erről korábban már ejtettünk néhány szót. A véleményem ezzel kapcsolatban ma sem változott. A legnagyobb hibát akkor követhetjük el, amikor úgy véljük, hogy a magyar sajtótermékekben megjelenő egyoldalú és fölöttébb felületes információ alapján határozott véleményt formálhatunk. Ha nevezett atomerőmű tekintetében valóban létezik fokozott reális nukleáris kockázat, akkor az semmiképpen sem az általad feltételezett. Az erőmű üzemeltetésével kapcsolatos fokozott biztonsági kockázatokról azonban nem adnak tájékoztatást. De én most említést teszek ezekről, leginkább azért, hogy e fontos kérdés tekintetében megfelelő információs bázissal rendelkezzünk a
2008-ban Viktor Juscsenko ukrán elnök megállapodott az amerikai Westinghouse céggel nukleáris üzemanyag (TBC-W típus) szállításáról a Zaporozsjei atomerőműbe, amelyet az orosz ROSZATOM tervezett és épített az általa gyártott TVEL típusú nukleáris üzemanyag használatához. (Az amerikai TBC-W és az orosz TVEL izotópösszetétel tekintetében lényegesen eltérnek egymástól. Az izotópösszetétel az egyik legfontosabb üzembiztonsági kérdés.)
A ROSZATOM ekkor bejelentette, hogy megszünteti a garanciát azoknál az erőműblokkoknál, amelyekben amerikai üzemanyagot használnak. De ez nem politikailag motivált döntés volt az oroszok részéről, hanem tisztán üzemeltetés biztonsági megfontolásokból adódott. Hiszen korábban, a finn Loviisa atomerőműben (szovjet építésű) szintén amerikai fűtőelemeket szereltek be, ami rávilágított a TBC-W hiányosságaira és veszélyeire.
Mi több, a Westinghouse-termékek ukrajnai alkalmazása csak megerősítette ezeket a félelmeket, mivel a szovjet típusú Dél-Ukrajnai Atomerőmű reaktorában deformációk keletkeztek!
Az ukrán erőművi blokkok átállítása a Westinghouse üzemanyag használatára tisztán politikai döntés volt és semmilyen preferenciát nem nyújtott Ukrajnának (az ukrán döntéshozó politikai elittel ellentétben). Drágább, kétszer gyakrabban kell cserélni az orosz TVEL-hez képest, üzemeltetése komoly veszélyekkel jár és az amerikaiak nem szállítják vissza a kiégett fűtőelem-kazettákat (az angolszász Trójai-faló, amint látni fogjuk lejjebb).
Ilyen előzmények után, nyilvánvalóan az amerikai Westinghouse sem vállalta azokra a reaktorokra a garanciát, amelyekbe saját nukleáris fűtőanyagot szállított. Ezért, az amerikaiak érkezése után az ukrán kormány saját szuverén kockázatára üzemeltette a zaporizzsjai atomerőművet! Gyorsan tegyük hozzá, hogy az Ukrajnával határos országok kockázatára is! A nukleáris üzembiztonság területén létrejött egy abszurd, példa nélkül álló helyzet. Mindeközben a Nemzetközi Atomenergia–ügynökség (NAÜ), mint felügyeleti szerv mélyen hallgatott és teszi ezt ma is. A már említett kockázatokon túlmenően egy másik nagyon súlyos üzembiztonsági problémával is szemben állunk, mert, tételezzük fel, ha az amerikai Westinghouse merő tévedésből, vagy hibából, véletlenül (mert hát mi másért is még) veszélyes izotópösszetétellel szállítja le a nukleáris fűtőelemeket, akkor az erőmű semmilyen biztonságtechnikai berendezése sem akadályozhatja meg a reaktor felrobbanását (ld. a Csernobili atomerőmű esetét)! Felelősséget pedig nem visel az amerikai beszállító. És még nem is érintettem a nukleáris fegyvergyártáshoz szükséges plutónium-239 dúsításának veszélyeit, amely az atomerőmű reaktorterében történik.
De ez még nem minden. Hasonló a történet az elhasznált nukleáris üzemanyag tárolásával is, miután a Westinghouse megtagadta a kiégett fűtőelemek ártalmatlanítását és tárolását is. Így, ezt a komoly feladatot egy másik amerikai cégre, a Holtecre hárította át a Westinghouse.
A Zaporozsjei Atomerőmű nyitott telephelyén tavaly 165 konténerben tárolták a kiégett nukleáris hulladékot, amit az amerikaiak nem visznek vissza az USA-ba (az oroszok sajátjaikat visszaviszik, még ha pénzért is). A tárolókonténereket az amerikai Holtec gyártja.
A NAÜ szerint, ha a tárolót komolyabb katonai csapás érné, a radioaktív szennyezési zóna akár 200 km-es sugarú körre is kiterjedhet, azaz az egész Zaporozsjei területre, Dnyipropetrovszk és Herszon régiók egy részére, valamint a DNR területére.
Ezt a 165 konténer radioaktív hulladékot miért tárolják nyitott telephelyen? Hát mert nincs szabad tárolási kapacitás. Tehát tárolót kell építeni. És már részben meg is valósult, bár az amerikaiak tovább növelik tárolási kapacitását a Csernobili atomerőmű területén, Kijevtől 100 km-re északra, a Dnyepr folyó mellett, amely tőle délebbre sok millió ember vízellátását biztosítja, ahol valamennyi ukrán atomerőmű kiégett nukleáris fűtőelemek száraz konténeres tárolásárát fogják megoldani. És most jön a lényeg: nem csak az ukránt, de az Egyesült Államokban felhalmozott radioaktív hulladékot is!
Bármennyire meglepő, de az USA nem rendelkezik kiégett nukleáris fűtőelemek száraz konténeres tárolására szolgáló létesítménnyel. Bár 1982 óta próbálnak egyet építeni, több mint 12 milliárd dollárt költöttek rá, de eredmény nélkül. Tehát, a száraztárolás problémája valóban égető, mert rengeteg nukleáris hulladék van, és nincs hová elhelyezni az USA-ban! Viszont szállíthatják saját veszélyes radioaktív hulladékukat a Csernobili tárolóba, hiszen Ukrajna megengedi. A nukleáris játék egyik nagy tétje az USA számára: a tárolás problémájának megoldása idegen földön, másokat kockázatára. Csernobil esete gyakran szóba kerül a médiában, de hallott-e már valaki is arról, hogy ott amerikai radioaktív hulladékot is tárolnak már? Gondolom aligha. Van-e ötletetek, mi lehet ennek az oka?
Mindezzel csak azt akartam bemutatni, hogy a Zaporozsjei atomerőmű alapvető biztonsági kockázatait már 14 évvel a háború kirobbanása előtt kódolták. Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy a Zaporozsjei atomerőmű alapvető kockázata éppen az, amiről nem beszélnek, a nyitott telephelyen tárolt 165 konténer radioaktív hulladék. Amelyről nehéz beszélni nyíltan, mert akkor felmerülhet a kérdés: NAÜ, ENSZ, WHO, európai nemzetállamok kormányai mit tettek ez ellen?
Háború esetén ezeket a konténereket (bár ezek is komoly védelmet biztosítanak) valóban érheti véletlen találat, bár annak nagyon erősnek kellene lennie, amelynek következményei nagyon súlyosak is lehetnek. A reaktorok minden lehetséges véletlen találattal szemben biztonságosak. A nukleáris hulladéktároló medence, akárcsak a reaktorok, hermetikusan zárt vasbeton-kupolával vannak lefedve. Ez egy rendkívül nagy teherbírású vasbeton-szerkezet, amely az atomerőmű összes kulcsfontosságú rendszerét lefedi. Elég erősnek tervezték ahhoz, hogy ellenálljon akár egy nukleáris csapásnak is az erőmű közelében. De erről már korábban is beszéltem, emlékeim szerint.
Csak a példa kedvéért, viszonyítási alapként említem, hogy személyesen részese voltam 2010-ben egy részecskegyorsító építésének. Ez messze nem atomreaktor, de az épület falai és födémszerkezete 2 m (kettő méter!!!) vastagságú vasbetonból készültek!
A háborúban jelenleg használt fegyverek semmilyen jelentős további kockázatot nem jelentenek az erőmű kulcsfontosságú létesítményeire. Amikor a médiában mégis ilyen kockázatokat emlegetnek, az csakis figyelemelterelésre jó, hogy közben a reális problémákat takargassák. Például a fentiekben leírtakat.
Meggyőződésem szerint, a nukleáris eszkaláció tervének létezése a legnagyobb kihívás, amivel a civil társadalomnak jelenleg szembe kell néznie. Ebben az eszkalációban pedig a szegényített uránt tartalmazó lőszerek jelentik a nyitányt. A félreértések elkerülése érdekében megjegyzem, hogy 1 db 120 mm kaliberű szegényített uránmaggal felszerelt páncéltörőlőszer 4,5 kg tiszta szegényített uránt tartalmaz, nem pedig csak bevonat formájában alig valamennyit. Az USA Irakban több száz tonna uránt szórt szét a városokban és a környezetben. A tanulmány teljes szövegében lehet magyarázatot találni sok mindenre, a szegényített urán összetételére, az emberre és természetre gyakorolt káros hatásmechanizmusára és veszélyeire stb.
Ha a Zaporozsjei erőmű valamelyik blokkjával mégis történne valami nagyon rossz dolog (nem külső katonai támadás okán, hanem a fűtőanyag izotópösszetétele miatt), környezetére gyakorolt hatásában messze elmaradna a szegényített urán használatából adódó károknak.
Hírek jelennek meg nap mint arról is például, hogy az ukrán hadsereg megpróbálja visszafoglalni a Zaporozsjei erőművet. Ha engemet kérdeznének, én mindenkit lebeszélnék egy ilyen őrült tervről. Oroszoktól, vagy amerikaiaktól visszafoglalni atomerőművet vakmerőség. A fűtőanyag izotópösszetételének végzetesen veszélyes manipulálhatósága miatt én inkább megvárnám amíg maguktól elmennek. Utána pedig azonnal fűtőelem-kazettát cserélnék.
Üdvözlettel,
András (A Nemzetegyesítők Oroszország szakértője)
