Én ugyan nem kaptam semmiféle oltást mostanában, de a hülyeség ellen már jó régen „beoltott” az élettapasztalat. Amit ennyire kellett nyomni az emberi tudatba, amit annyira kellett szuggerálni TV-ben, rádióban, újságokban, azzal kapcsolatban nekem mindig a média befolyásoló funkciója ugrik be, vagyis nagyon kétkedve fogadom. Főleg amióta értem, hogy pl. a televíziózás közben nem zajlik bennünk semmiféle gondolkodási működés, hanem ez a kommunikációs technika a tudatunk teljes kapacitását lekötve szuggerál belénk szinte bármit. Így a tudatot passzivitásra kényszerítő médiumok hatása jelenik meg, ami sajnos végzetes lehet az emberiség számára. Ha ugyanis egy televíziós műsorvezető – aki pontosan tisztában kell legyen ezekkel a hatásokkal – megszólal és megpróbálja leleplezni a média-diktatúra ügyes hazugságait, akkor ez bizony nem lehet konteó – vagyis összeesküvés – illetve ha mégis az, akkor annak nem elméleti síkja, hanem a gyakorlattá válása jelenik meg benne.
Ma az a fogyatékosság amit a dezinformált társadalom elszenvedett, pl. hazánkban is, valójában azért nem tudatosul azonnal az emberek nagy többségében, mert a vakcinázás olyan rafináltan történt meg, hogy valóban nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni, mert jelentős részben hatóanyag nélküliek voltak a vakcinák, vagyis placebók.
Az emberkísérletek során ez egy bevett szokás, hiszen kell a kontrollcsoport is.
Ám most egészen másról volt szó!
Elsősorban azért alkalmaztak placebót, mert nem tudhatták, hogy milyen és mekkora „eredményességű” lesz a mellékhatások sorozata, így csökkenteni akarták azok megjelenését azzal, hogy hatóanyag nélküli vakcinákat is bedobtak. Ezekért ugyanis a többivel azonos árat kaptak, tehát az üzlet – vagyis a profitmaximalizálás – tökéletesen sikerült a vakcina előállító gyógyszergyárak számára.
Ráadásul szükséges volt az őket támogatók, pl. a gyógyszerlobbisták, politikusok, médiaszemélyiségek, bankárok, katonai és rendőri vezetők, titkosszolgálatok számára is biztosítani a látszatoltásokat, így azok külön szállítmányból és biztosan placebó jellegű oltóanyagokat kaptak.
Aki tehát nem a hagyományos technikával készült (orosz-kínai) vakcinát kapta, az imádkozzon, hogy az immunrendszere kitudja fricskázni azt a saját szervezetében képződő méreganyagot, amit ha a tüskefehérjében felhalmozódik, akkor komoly problémákat okozhat. Persze abban sem lehetünk biztosak, hogy az orosz és kínai sem tartalmazott káros anyagot, de legalább nem génmódosító technikával készült, mint ahogy a magukat istennek képzelők (Bill Gates és társai) akarják az emberiség átalakítását.
Mindezt sajnos nem én találom ki, hanem egyre-másra jelennek meg a hírek – amit persze a fősodor igyekszik elhallgatni – hogy bizony komoly halálesetek is vannak ott, ahol nem a placebót kapták meg az emberek.
Mindezek alátámasztására idézem egy kiváló magyar asszony hírleveléből az alábbiakat:
Liz Gunn – aki egy népszerű volt televíziós műsorvezető volt – tegnap közzétett egy videófrissítést, amelyben megemlít egy új-zélandi klinikát, ahol 30 ember kapott COVID-injekciót, és mára mind a 30-an meghaltak ugyanabban az időintervallumban .
Liz Gunn (Elizabeth Cooney) nemzetközileg is ismertté vált egy családnak nyújtott támogatásáról, az úgynevezett “Baby W ügyben”, ahol a két szülő tiltakozott a COVID oltással beoltott személyek adta, beoltott vér transzfúziókban való felhasználása ellen. Nem akarták, hogy műtétre váró gyermekük oltott vért kapjon az operáció során. A szülők nem jártak sikerrel a bírósági keresetben, amellyel szembeszálltak az egészségügyi hatóságokkal, akik gyámságot kértek elvéve ezzel a szülők döntési jogát gyermekük felett , hogy lehetővé tegyék a műtétet. 2023 júniusának végén Gunn politikai pártot alapított Új-Zélandi Lojális Párt néven. (Hazánkban is alakult egy ilyen agyonhallgatott párt: NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALOM – néven.)
Az adatok azt mutatják, hogy sorra halnak a beoltott emberek. „Emberek, akik ugyanarra az oltópontra mentek el, és egymást követően, ugyanazon a napon egymást követő alkalommal oltották be őket a COVID-vakcinával. Láttuk a beoltási dátumukat és a haláluk dátumát” – mondta Gunn.
Eddig az idézet, s én megfogadom, hogy imádkozni fogok, minden naiv magyarért, aki elhitte a mantrát, hogy „aki nem oltakozik, az meg fog halni”!
S aki oltakozott az örökké fog élni?
Dr. Bene Gábor