Gondolatok Megemlékezés Videók

Géczy Gáborra emlékezve

Tisztelt Honleányok és Honfitársak!

Elhunyt Géczy Gábor barátunk és példaképünk, január 23-án volt a temetése az általa megálmodott és megvalósított Magfalván. Egy nagy értékű magyart vesztettünk el. Emellett nagyon szomorú, hogy három kiskorú gyermek lett félárva utána, bár van két felnőtt fia is. Nekem azonban nagyon torokszorító volt látni a kicsiket.

A szertartás megindító volt. A barantások ostor-csattogásával indult, s leginkább Gábor kedves népdalait énekelte a gyászoló tömeg.

„Ha meghalok jó anyám, széles úton vigyetek.

A babám kapujába letegyetek,

nyissátok fel a gyászkoporsóm fedelét,

hogy a kedves galambom hullassa rám a könnyét”

Az Erdélyből jött tisztelendő atyák igen méltóságteljes hangon szóltak Gáborról, hiszen jól ismerték, mert a MAG közösségek ott is tisztelték és szerették az alapítót.  Sokan jöttek el Gábor utolsó földi útjához és rengeteg virág és koszorú borította be a sírt. A szertartás végén nehezen tudtunk eljönni a magfalvai dombtól, ahol örök álmát fogja aludni egy jó magvető.

„Ez a vonat, ha elindul hadd menjen.

Én utánam senki ne keseregjen.

Ha valaki én utánam kesereg,

A jó Isten, két kezével áldja meg.”

Ne csak gondoljunk Gáborra, hanem ne hagyjuk elveszni a művét! Fontos, hogy legyen olyan erős közösség, aki folytatja az elkezdett munkáját. Legfontosabb a három kiskorú gyermek, akiknek nyomon kell követni a sorsuk és jövőjük alakulását. Ne feledkezzünk meg róluk!

Hiszen Gábor a közösségnek szentelte az életét! Ahogyan ő mondta: „A magyar vallás, az a magyar vállalás. Hogy próbálsz a többieken segíteni. Vagy gyógyítással, vagy tanítással, vagy mintaadással. Ennyi! A lelked meg kell nyitni, volt ami volt… S ez lesz a hazatalálás!”

Egy gyászoló


Sose aggódott raktárra

Neem! Nem vesztettük el őt,
hisz a hite velünk maradt.
Örökké magokat vető teste
csak egy kicsit előre szaladt.

Csillagösvényen jár népdalt dúdolón.
Szerves műveltsége, mint ősmadár
rikolt az éjben: Higgy Istenben
és önmagadban, mert véges a bőrkabát.

Hatása óriási volt e népre,
közvetlensége – önzetlensége,
magültető hite vitte a szépre.

Egy kopjafa áll a sírján,
s ahogy az Istenben bízott
csak is a teste nyugszik ott.


Higgy Istenben és bízz önmagadban! – Géczy Gábor, Magfalva 2020.

 

Hogyan tovább? Mit tovább? – Pap Gábor és Szántai Lajos Géczy Gábor szellemi örökségéről

 

Géczy Gábor után maradt Magfalva fenntartása és most a 2.0-ás rendszerbe integrálása a legnagyobb gond. Mert valójában, Csányi Vilmos által tudományosan levezetve a MAG 1.0 típusú „EGY-személyes közösségek”, amelyet „szakralitás hiányként” Pap G. is említett Szántaival folytatott beszélgetésében, maradt mi volt folytonosságában és ezért fenntarthatóságában sebezhető törékeny gazdasági szerkezet.  És most nincs sem szellemi, sem működtetési örököse az ottani birtoknak – www.vateszmag.hu

A VÁTÉSZ-t,  2013-ban, a már akkor is előrelátható MAG 1.0, szellemi- és anyagi birtok-kezelői/átadási gondjainak kiküszöbölésére, mint MAG-2.0 változatot, egy szerveződési szinttel magasabbra tervezve, a családok és működő tanyagazdaságok laza hálózataként, GG-vel is egyeztetve és hoztuk létre, 2015-től Bogárzó pusztát is beleértve – s ezzel „több legyet EGY csapásra” bekapcsolva a gyakorló délalföldi tanyagazda családokat a MAG 2.0 hálózatába.

A Vásárhelyi Tájépítész (VÁTÉSZ) Népfőiskola Egyesület szellemi és anyagi birtok kezelését az elfogadott SZMSZ működteti,, ld. www.vateszmag.hu

Mivel NEEM ember irányítja a VÁTÉSZ-t, hanem a közösség és az önszerveződő hálózatainak önteremtő önkormányzatisága, szabályszerűségei/legjobb gyakorlatai ezzel a Szent Korona működési elvei életre kelthetővé váltak és ennek megélését folytatjuk, akár a pusztákon bokortanyákat alkotva „felszentelt” most felújított templomunk körül (PG által MAG 1.0-ból hiányolt szakralitás automatikus megöröklésével!).  Az 1-személyes közösség kitettsége és sebezhetősége (MAG 1.0!) helyett a Helyi Együttműködés Rendszerének (HER) szabályai elkezdtek érvényesülni (ld. MZP 2x újraválasztása kiszorította a pártkatonákat a vásárhelyi közgyűlésből!).

Értelemszerűen, a fiatal/középosztályhoz sorolható, főleg vásárhelyi/dél-aföldi családok hálózatára építünk, ahogyan az ősi  és mellérendelő településeket alkotó HANGFOGLALÓ közösségeink a honfoglalásig több tízezer éven át, itt a Kárpát-medencében elkezdve, maguk közül visszahívható (születési-előjog mentesen!) jogarhordozó választásával  a KÖZJÓ jegyében szabadon megtehették – https://www.youtube.com/watch?v=Dh4WJ_lDroA

A kipróbált, a legjobb gyakorlatok MAG-megosztása, a jégkorszakokon átívelő téridő stabilitást, az önhasonló körök/beszédtereink fenntarthatóságot, s a behozhatatlan folytonos ragozónyelvi gazdagodást adta nekünk. Az ezzel járó  önszerveződést, az önazonosság MAG-os tudatának időtlen átadását nemzedékről nemzedékre, a lelki-szellemi egységrt – a „terepen” a Tizedes rendszer, ma a korszerűsített formában a HER kiszélesítése biztosíthatja – ld. a 30. perctől indul az őstörténeti előkészítés után a tanyagazdaságtan bővebb kifejtése – https://youtu.be/WYjRaz0uBPo

Lássuk ezután hogyan néz ki, a HER egy terepen/pusztán megvalósított változatának, tanítása és terjesztése egy fősodratú fizetett népúság segítségével:

Magyar Nemzet 2020. MÁRCIUS 28: tanyagazdaságtan –

https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/ahol-kozel-az-eg-7933832/?fbclid=IwAR36D_SVvm07OTKrhxrwnA2YfOTpeU69hnHgTvTXldTVJOByPDw1_MdGmCM

Dr. Oláh Zoltán

Kinek a közjó, kinek pedig nem – Dr. Oláh Zoltán, Jakab István

Nemzetegyesítők

Vélemény, hozzászólás?