A legutóbbi tüntetés ismét a magyar-magyar megosztás jegyében telt el. Talán azért, mert újra előbukkant a kuruc-labanc ellentét, amit a Habsburgok négy évszázada alaposan belénk égetett. S ha eddig bíztunk is abban, hogy magunk mögött sikerült hagyni, kiderült az ellenkezője. (Habsburg Gyurika egyébként ma is kormányzati alkalmazásban áll és komoly apanázst kap fizetés címén magyar államkasszából. Egyébként abban a városban székel, ahol a majdnem ’nagyapja’ jóvoltából megcsonkították hazánkat 102 évvel ezelőtt. Itthon pedig a családja által elterjesztett megosztás és szembenállás egyre nyíltabban látható.) Közben terjed a hír, hogy akikkel vitázok hazánkban az alkotmányosság hiánya miatt, azok csak ügynökök. Pedig sok közöttük a jó magyar ember, akik valami miatt nem vették észre, hogy TÖRVÉNYESNEK ISMERIK EL a kommunista rendszert azzal, hogy a törvénytelen rendszer egyik ál-törvényére hivatkoznak. Persze ez nem csoda, hiszen maga a Fidesz-KDNP által megszavazott Alaptörvény is ezt teszi. Annak a záró-rendelkezésében ugyanis NEM a Nemzetre – mint a magyar szuverenitás alapjára – hivatkoznak, hanem a sztálini parancs által bevezetett 1949. évi XX-as (törvénytelen) törvényre, ami alapvető ellentmondás abban a bevezetésben, vagyis a preambulumszerű Nemzeti hitvallásban megfogalmazottakkal. Biztos sokan felkapják a fejüket ezen állításaimra. Ám sajnos ez a színtiszta igazság, hiszen a törvénytelenség jogot nem alapít!
S ennek a jogelvnek ellenére sajnos hazánkban, egyre több jó magyar ismeri el TÖRVÉNYESNEK a kádár féle akasztások rendszerét azzal, hogy hivatkozik a Fidesz által is törvényesnek gondolt ál-alkotmány 1989-es módosítására. (Ám hangsúlyozom, ezzel az egész kommunista rendszert elismeri törvényesnek!) Az a mese, hogy a köztársaság törvényes, nagyon káros gondolat, mert bizony sem 1949-ben, sem 1989-ben nem volt ’minden hatalom a népé’, sőt a népet meg sem kérdezték, hogy akar-e köztársaságot, vagy nem. Észre kellene venni tehát, hogy a nyugat is csak azért fogadta el a kommunisták hamis ’megtérését’1989-ben, mert le akarta nyúlni a piacainkat! S mivel ez sikerült is, így hagyta futni az összes gyilkost és népirtó kommunistát. Nem az egyszerű és megtévesztett párttagokat, hanem azok (meg)vezetőiket. Azokat, akik 1956 után aljas és bosszúszomjas módon vicsorítottak rá a népünkre, s a megtorlást szervezték, vezették vagy követelték. A mostani népirtók is azok, vagy az utódaik köreiből kerülnek ki. A napokban írtam a Facebook-on egy igen rövid, 4 mondatból álló véleményt. S örömömre érkezett is rá jó néhány korrekt reakció. Példának okáért először nézzük mit írtam én, majd jöjjön az egyik észrevétel!
Nehéz egy olyan rosszat lebontani, amely a jóság álarca mögé bújuk, de azt is amely jó szándékból alakult ki! Pedig az 1989-es hamis alkotmányozás kapcsán csak a józan eszüket kellene használni és rájönnének, hogy rossz úton járnak, mert a balliberálisok szekerét tolják! Azok pedig álruhás kommunisták! Ha meg nincs józan eszük azoknak, akik pedig valóban a történeti alkotmányt akarják visszaállítani, akkor vagy nem is magyarok, vagy ha azok, akkor az oltás miatti végső elkeseredésük vette el az eszüket !
Erre válaszolt László, aki nagyon helyesen látja a dolgokat:
„Egyet magyarázzon már meg valaki! Ha azt elfogadják, hogy ez az Orbán rendszer nem legitim – ami igaz is -, akkor miért nem fogadják el azt is, hogy illegitim volt a „Tanácsköztársaság”, és minden, ami az 1945-től kezdődő szovjet megszállás alatt történt. Mi a logika abban, hogy egyik hazugságot nem fogadják el, a másikat meg igen? Az én válaszom az, hogy bizony nem az igazságot keresik, nem a becsületesség vezérli őket, hanem csak megint a saját érdek, a magamutogatás és a haszon a céljuk. Ekkor van az, hogy az ember nem következetes. Bertalan Attila és Geri nem a magyarság javát keresik, csak saját bulijukat építgetik. Ebben a pillanatban egyetlen céljuk van, megbuktatni Orbánt – amit Orbán meg is érdemelne -, viszont utána ugyanazt, vagy szerencsétlenebb esetben még rosszabbat hoznának, de ekkor már az ő hatalmukkal. Kinek kell megint 20-30 év nyomor? Csak egy megoldás van, azonnal visszatérni a Történeti Alkotmányhoz. Miért? Mert ez az egyetlen megoldás, mert ez az igazság.
Lászlónak teljesen igaza van, s ő valóban képviseli ebben a mai sötétségben az igazságot. A többiek pedig a Geri-féle 1989-es törvényességet hirdető hamisságot tolják csak? Vagy inkább csak abban reménykednek, hogy a balliberálisok jobban fognak majd kormányozni és kidobják a közpénzen élősködők mindegyikét, pl. a Habsburgokat is az állásaikból?
Csak nehogy megtapasztaljuk a DK, vagyis Dobrev Klára kormányzását! Hiszen ő nem rejti véka alá a szándékait, mert meg akar felelni a Bogár László elnevezése szerinti globaló-gazdiknak, s így az európai egybesült államok tepsijébe való kényszerítésünk, az ő számára a legfőbb feladat.
Ám attól a magyarok Istene mentsen meg bennünket!
A szerző közjogász és nemzetépítő segédmunkás