Az amerikai nép sajnos elhiszi, ahogy a magyar is, hogy a hatalom az övé lehet, mert négyévente elmehet szavazni.
Ez azonban csak akkor lenne valóban eredményes, ha lennének olyan képviselők az USA-ban is, akik nem a pártokhoz kötődnek, hanem csak a helyi közösséghez. Pedig, ha a reklám-demokrácia nem a népnek adja át a hatalmat, hanem az azt megfinanszírozó bankárkasztnak, akkor érdemes lenne a sorok között olvasni! Az alábbi részlet rejt annyi igazságot, hogy érdemes átgondolni: Amerikában ki hiszi el, hogy Biden győzött?
„A 2020-as választás titkos történetének résztvevői ezért akarják elmondani, mi történt, még akkor is, ha úgy hangzik, mint egy paranoid lázálom – befolyásos emberek iparágakon és ideológiákon átnyúló közös munkálkodása a színfalak mögött, hogy befolyásolják a közfelfogást, megváltoztassák a szabályokat és a törvényeket, irányítsák a média tudósításait és ellenőrizzék az információ áramlását. Nem csalták el a választást, hanem megerősítették azt. És hiszik, hogy a közvéleménynek meg kell ismernie a rendszer törékenységét, hogy biztosítsák a demokrácia megmaradását Amerikában.” (Írta: Molly Ball a Time magazin hasábjain)
Molly Ball amerikai újságíró, politológus a Yale Egyetemen végzett, mint újságíró. 2017 óta a Time országos politikai szerkesztője, a CNN politikai szakértője, sőt még Nancy Pelosi politikusnak, az amerikai képviselőház elnökének az egyik önéletrajz-írója is, aki akaratlanul, de leleplezi, hogy a birodalmi Amerikában valóban összeesküvés történt! Íme ezt ő írta: „Trump-nak bizonyos szempontból igaza volt. Összeesküvés bontakozott ki a színfalak mögött”.
(Molly Ball)
A szerző nem kicsit elfogult a demokratákkal, akik szerinte: „nem elcsalták a választást, hanem megerősítették”. Azt viszont nem vette észre, hogy az USA helyzete nagyon kétséges, mert valójában a polgárháború szélén áll. Igaz nem is veheti észre a dráma közelségét, mert egészen más képzést kapott. Másként szocializálódott, hogy ezt a gerjesztett polgárháborút felismerje, sőt képes legyen megérteni a nemzetállamnak és a monetáris fogva-tartóinak az alapvető ellentétét.
A riporternő szerint az aktivista szervezetek márciusban kezdtek el nyomást gyakorolni a Kongresszusra, hogy a Covid-segélyekre szánt pénzből jusson a választási adminisztrációra is. Kétmilliárd dollárt kértek, de a szövetségi államtól csupán négyszázmilliót kaptak, s így a többit kipótolták azok, akik nagyon is meg akarták buktatni Trump elnököt. Így a Facebook-alapítóhoz kötődő Chan Zuckerberg Initiative háromszázmilliót adott. Ráadásul maga a Covid kapcsán feltalált profi csalási formula, nagyon igyekezett a levélszavazásra biztatni, mert így jó előre készültek arra a balliberális banditák, hogy még demokratákat is leelőzve, bevezessék az általuk „szocializmusnak” nevezett őrületet.
Salamon Sámuel Simeone egy feketebőrű művész valóban „kiszakított az USA területéből” hatósági tehetetlenség mellett kb. 3m2-nyi területet. Sőt Washingtonban, vagyis a szövetségi államokhoz területileg nem tartozó fővárosban be is vezették e „nagyon demokratikus” rendszert Capitolium Hill autonóm zónaként (ez a CHAZ)! 2020 júniusában, a George Floyd halála kapcsán folyamatosan tüntető szélsőbaloldaliak által a mocsok, rombolás, pusztítás és főleg a szobordöntögetések mindennapossá váltak az országban ott, ahol a hozzájuk hasonló csoportok őrjöngtek.
Maga a már-már forró polgárháborút felmutató cirkusz június 1-jén kezdődött és június 7-én gyorsult be és fokozódott. A zóna olyan önszervezett tér volt, ahol nem volt hivatalos vezetés. A CHAZ a nemzeti figyelem középpontjába került, amikor Donald Trump elnök június 10-én és 11-én tweetelt rosszallásával, és a megszállókat „csúnya anarchistáknak ” nevezte, és azt követelte, hogy Washington kormányzója és Seattle polgármestere „vegye vissza” a zónát. Június 12-én a Black Lives Matter tüntetői tárgyalásokat folytattak a helyi tisztviselőkkel a zóna elhagyásáról, de maga a polgárháborús hangulat egészen a választásokig szinte zavartalanul jelen volt! Persze az összes demokrata és balliberális politikus egy emberként a Trump elnökkel szemben álló, sőt őt leváltani akaró terroristák mellé csatlakozott. Ez tehát az USA legutolsó demokrácia-kísérlete, ahol a nép „uralkodni” kezdett!
Én ismerem a demokrácia fogalmát mind Platontól, mind Arisztotelésztől, s nekik nem volt túl jó véleményük erről a rendszerről. Ebben a rendszerben népre való hivatkozás egy teljesen hamis álláspont és az valóban a legaljasabb manővere a nép nevében való álságos hatalomszerző oligarchikus hatalomvágyó elitnek. Ám az USA agyfertőzött népe ezt nem nagyon értheti, hiszen egyrészt nem úgy szocializálódott, de így nem is érthette meg azt sem, hogy miért fontos a Covid és a levélszavazás.
E törekvés eredményeképpen 2020-ban a választók majdnem fele levélben szavazott, negyedük a választás napja előtt személyesen tette meg, és csak negyedük voksolt a hagyományos módon: az ún. választókedden, az urnáknál. Ezek után ne is csodálkozzunk azon, hogy a bankárkaszt által manipulált média azonnal Bident kiáltotta ki győztesnek. Ám ez ugye nem összeesküvés, mert a balliberálisok egyszerűen nem tudnak összeesküdni, mert ők a folyamatos összeesküvésben élnek, viszont szinte csak a rombolást tudják jól megvalósítani!
Az, hogy a mostani rejtett polgárháború, amely jelenleg még hideg polgárháborúként jelentkezik, nem tudni mikor forrósodik újjá, de az biztos, hogy tartós lesz, mert „Amerika többet érdemel”, ahogy mi is!
2019 novemberében Mark Zuckerberg kilenc vezető polgárjogi aktivistát hívott otthonába vacsorázni, s mi nem tudjuk miről beszélgettek, azt viszont kitalálhatjuk, ami a célja volt ennek a beszélgetésnek. A riporternő szerint a balliberálisok választási mágusára (Mike Podhorzert) hivatkozva a következőket írta: „Hetek óta figyelmeztetett arra, hogy a Trump-szavazók részvételi aránya növekszik. Ahogy csepegtek a számok, már látta, hogy ha minden szavazatot megszámolnak, Trump veszíteni fog.” S nincsen ez a két mondat ellentmondásban? Mert az első mondatban jelezte, hogy Trump szavazói növekednek, majd mégis veszíteni fog? S mindezt komolyan megtették Amerikával? Csak az a kérdés, hogy Trump akar-e forró polgárháborút, vagy csak tovább építi a párhuzamos hatalmát?
Dr. Bene Gábor
A szerző közjogász
Bill Gates egy tömeggyilkos? – Robert F. Kennedy komoly állításai