Én nemzetpolitikus vagyok, aki csak a közügyekkel foglalkozik. Azonban a pártpolitikusok csak annyiban szerepelnek (színészkednek) a közügyek táján, amennyiben a saját vagy a pártjuk újraválasztása okán az szükséges. S ez sajnos már 1867-ben is így volt, hiszen a mai pártoskodás onnan datálható!
Ha ez így van, akkor mivel is foglalkoznak a pártpolitikusok?
Sajnos akarva-akaratlan a tőkeérdek szolgálatával, s nem a népi közérdekkel. Nem veszik észre, hogy az emberiség közös örökségéhez való jogtól fosztja meg a népeket a globalista bankárkaszt? Az önmagát egyre kevésbé letagadó pénzelit amely világuralomra tör, s nem elégszik már meg a gazdasági befolyásolással és az eddig megszerzett vagyontömeggel, mert nekik a „kiválasztottság mítosza” okán a teljes földgolyó feletti hatalom megszerzése lett a legfőbb céljuk. Sajnos azt sem veszi észre a népünk, hogy úgy van megtervezve a Reklám vagy Lobbi jelzőkkel illethető demokrácia, hogy a megosztottaknak legyen elég cirkusz! Vagyis a szélsőbaltól a szélsőjobbig, legyen a politikai pártszínház színpadán egy-egy pártocska, hogy el lehessen hitetni az Isten adta néppel, hogy a legjobb rendszer a demokrácia! Sőt még azt is, hogy az Ő szavazatával jutott hatalomra az egyik színész-csoport, akik persze nem váltják be az ígéreteiket, vagy csak részben, s a mást mondanak mint amit cselekszenek. (Nekünk azonban ott a közjogi fegyverünk, csak épp képtelenek vagyunk megszervezni önmagunkat, így a megosztás működik!)
Nem összeesküvés elmélet ez?
Sajnos ez, az összeesküvés évszázados gyakorlata, amely sok-sok elméletből tevődik össze, amely a szabadkőműves marxisták, a Kalergi-féle hamis béke-csinálók, az ENSZ, a Világgazdasági Fórum és az összes pénzlobbista lazán és szinte láthatatlanul összehangolt cselekvése. Néha persze ellentmondásos, de azt NEM hiszem, hogy mindezt nem veszik észre a pénzpórázra fűzött pártok vezetői, illetve a pártfegyelem alatti pártkatonák. Sőt sokan tudják, hogy az egyetlen olyan államrendszer, amely igazságosan és a humanizmus szellemében kormányozhatná az emberiséget: a magyar Szentkorona lenne.
Ilyenkor hagyják abba az olvasást a liberálisok és sütik rám, hogy az összeesküvés elméletét komolyan vevő, illetve primitív lapos-föld hívőként állok ezekhez a világpolitikai és államjogi problémákhoz!
Ám csak arra kellene gondolniuk, hogy milyen egyszerű de nagyszerű az a szkíta erkölcsiségű gondolat, hogy ember kezébe nem lehet adni a főhatalmat, mert minden ember esendő, s a hatalom csak tiszta erő lehet!
S bizony a Szentkorona tagság is csak a törvényhozást kaphatja meg, de úgy, hogy az előzőleg már bevált alkotmányos alapelveket nem lépheti át! Vagyis nincs lehetősége olyan törvényt hozni, ami az elődeink bevált és nem elavult jogelveinek ellentmond, főleg úgy, hogy az utódok életlehetőségét beszűkíti.
Ez bizony a sokat emlegetett „fékek és ellensúlyok” optimális rendszere, amely nem nehezíti meg a kormányzást, de megvédi a mindenkori kormányt az alkotmány ellenes törvény előterjesztésétől, s az Országgyűlést pedig annak elfogadásától! (S bizony ezt szegte meg Deák is a kiegyezéssel!)
Bibó István szerint: „A hatalom demoralizál, tehát ellenőrzésre szorul”!
Ha ezt a kifejezetten liberális állítást elfogadjuk, akkor szükséges lenne minden kormány és országgyűlés számára, hogy saját maga teremtse meg azt a helyzetet, hogy ne a hatalomra ácsingózó ellenzék, hanem maga az alkotmány elvei akadályozzák meg a hatalom elfajzását, erkölcsi züllését. Erre azonban a balliberálisok, s a mai konzervatívok egyaránt alkalmatlanok. Nekünk magyaroknak azonban ezt nem kell kitalálni, mert őseink már régen kidogozták és alkotmányosan meg is valósították. Hisz nemcsak a szkíta elvek állnak készen, hanem a gyakorlat is, pontosan a helyi, vagyis a vármegyei autonómia révén, amely 400 éven át tartoztatta fel a központi hatalom centralizációs kísérleteit, illetve a vezetőket pénzpórázra fűző bankárkaszt pénzdiktatúráit. A Szentkorona őrizte a gazdasági alapokat az ősiséggel, s a helyi politikai döntések ellenőrzését az alispán intézményével.
Már 1843-ban jelezte Széchenyi István: A magyarság elszegényítése folyik!
Ez a folyamat az elbukott alkotmányvédő szabadságharcunk után felgyorsult, bár a hibásan elfogadott ősiséget megszüntető törvény talán nem is lett volna drámai, ha nem bukik el a szabadságharcunk. Ám az 1948. évi XV. törvénycikk már rendelkezett az ősiség (vagyis a birtok öröklési és elidegenítési szabályrendszerének) eltörléséről, azonban kimaradt az adományozási rend megszüntetése, így a kötött birtokrendszer mégsem szűnt meg teljesen, ám rávették a jogalkotót, hogy a pénzhatalom megalkotta kapitalista korszellemmel egyező polgári törvénykönyvet elfogadja. E hamis „jogbizonytalanságot” az országunk függetlenségét sárba tipró császár, 1852-ben megszüntette – a bankárkaszt tanácsadói kérésére – s kiadta az Ősiségi nyílt parancsot november 29-én, mint császári pátenst. Így törölte el az addig működő adományrendszert, s a Szent Korona tulajdonának tekintett földbirtokokat a magszakadás és hűtlenség címén való kincstári tulajdonba kerülését, s a földesúri birtokból kivett jobbágytelkek öröklésjogi rendszerét.
S ez vezetett a kis és középbirtokos nemességünk végső kifosztásához!
A pátens végérvényesen eltörölte az ősiséget, a birtokokra hitelt lehetett felvenni, illetve azokat el is lehetett árverezni, ha valaki nem fizette meg az 1848-ban önként vállalt adófizetést. Innentől kezdve nem lehetett többé az ősiségre hivatkozva pert indítani, hiába volt alkotmányellenes a törvénytelen uralom, hiába nem volt koronázott királyunk Ferenc József, mert mögötte állt a bankárkaszt, a császári hadsereg, a hazaáruló labancok pénzéhsége. A passzív ellenállásnak így lett áldozata még a hazafias főnemességünknek jó része is. Sokan bíztak az országbírói értekezletben, ám ők is behódoltak és a törvénytelen uralkodó törvénytelen ősiségi pátensének. Csakis az öröklésre vonatkozó rendelkezéseit szüntették meg, s azok helyébe a magyar öröklési elvekkel megegyező, azonban szintén az ősiség eltörléséről szóló 1848. évi törvénycikkhez igazított szabályozást léptettek életbe. Ezzel az ellenállási jog és kötelesség alkotmányellenesen ugyan, ám ténylegesen felszámolódott. Így elhárult az akadály az osztrák polgári törvénynek a bevezetése elől, s ez meg is történt az akkor még külön kezelt Erdélyben és Magyarországon is.
Ez az első, mikor a hazai jogászok többsége megalkudott a hatalommal.
Pedig Nagy Lajos királyunk által 1351. december 11-én kihirdetett ősiség, (aviticitas) éppen azt szolgálta, hogy ne lehessen a földbirtokot megterhelni, eladni, hiszen a bankárkaszt már a kezdeti időkben is megakarta szerezni a hazai földeket, ami a létünk legfontosabb alapját képezte és a nemzet valódi hatalmi bázisa volt gazdasági szempontból még akkor is, ha az uralkodó nem, vagy csak részben tartotta be az alkotmányosság elveit.
Az ősiség felszámolása bérmunkásokat, kifosztott dzsentriket produkált!
Egyetlen társadalmi rétegnek jelentett ez komoly pénzügyi előnyt, akiknek pénzben volt a vagyonuk, vagy arra kaptak hitelt a bankoktól, hogy árverési vevőként földeket, kastélyokat, gazdaságokat vásároljanak. Így megszűnt az érdemek alapján megszerzett földbirtok fogalma, s véget ért a földvédelem hagyománya, s elindult az a hatalmas „fejlődés”, amelynek soha nem látott mennyiségű öngyilkos, és elszegényedett, éhbérért dolgozó magyar lett az eredménye. Persze mondhatjuk, hogy a kapitalizmus világvárossá tette Pest-Budát és 1886-ra gyönyörű fővárossal ünnepelhettük a millenniumot, ám az ára a magyar joghagyomány és a magyar birtokrendszer alapelveinek törlése, pontosabban egy gazdasági és politikai elitcserének a katonai megszállással való ránk erőéltetése volt, akkor is a modernizáció és a korszellem jegyében.
De hibáztatható-e Deák Ferenc a kiegyezés miatt?
Mivel a fent említett folyamatok, vagyis a magyar nemesség elszegényítése Deák szeme előtt zajlott, valószínűleg nem látott más megoldást a maradék kis és középbirtokosság megmentésére, mint a kiegyezést. S hogy önök is megítélhessék, hogy kinek lett igaza, zárásként idézem, hogy figyelmeztette Kossuth Deákot az 1867 májusában írt a Casszandra levélben:
Mi „együtt izentük meg a jogszerű követelés folytán a bécsi kormánynak, hogy: »az összes nemzettel egyetértőleg változhatatlanul el vagyunk határozva, a magyar nemzetnek önállásából semmi áron egy hajszálnyit sem engedni, s a szövetséges barátságra hasonló barátsággal, ellenzékeskedésre jogszerű visszatorlással felelni« ….vagy védtelenül fogadjuk a halálos csapást mit az önkény hazánk nemzeti s állami életére mért? Te (most), mert nem bíztál nemzetünk erejében, a visszavonulást választottad….Most szólok, és hozzád és nyíltan szólok, mert úgy látom – s az évek és szenvedések terhe alatt meghiggadt ítélet tekintetével látom úgy, – hogy nemzetünk a jogfeladások sikamlós meredélyén veszélybe, többe mint veszélybe, halálba sodortatik….Ott volt a nemzetőrség. A legártatlanabb institutio (intézmény) a világon, szemben a törvényt tisztelő hatalommal. Sőt a rendnek, a személy- és vagyon-biztonságnak legsikeresebb őre, mert azt magának a népnek oltalma alá helyezi. De van ezen institutio eszméjében valami, a mi fékül szolgálhat a hatalomnak, hogy ne merje túlfeszíteni az önkénnyé fajulás húrját. S mert ez van benne, a minisztérium a nemzetőrséget el akarja törölni….Lassan-lassan fellebben a fátyol a Béccsel alkudozások titkairól. Úgy látszik, mind ez már kicsinált dolog, s az országgyűlés csak arra van hivatva, hogy a bevégzett tényt registrálja…De én e tényben a nemzet halálát látom; s mert ezt látom, kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat; nem avégett, hogy vitatkozzam, hanem hogy Isten, a Haza s az utókor nevében esdekelve felszólítsalak: Nézz körül magasb államférfiui tekintettel, s fontold meg a maradandó következéseket, melyek felé vezeted a hazát, melynek élni kellene, midőn a mi csontjaink már rég elporlottak; a Hazát, melyben nemcsak a jelen röppenő perczét, de a változhatatlan múltat s a közelgő jövőt is szeretnünk kell. – Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere!….Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának! Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!” (Eddig az idézett részletek Kossuth Lajostól!)
Casszandra az a királylány volt, aki előre látta Trója bukását és ellenezte a faló bevontatását a várba. Nem hallgattak rá, s így elbuktak. Remélem én és a hazám nem jutunk erre a sorsra, s ezért ígérem, hogy folytatom az írást!
Folytatom, mert sok-sok olyan történelmi helyzet van, amelyet ma már másként lehet értelmezni. Részben azért, mert nagyobb a rálátásunk, részben azért, mert bizonyos megjósolt történések bekövetkeztek. Ráadásul Kossuth személyét folyamatos támadások érik, pedig álláspontom szerint csak azért lépett be az USA szabadkőművesei közé jóval a szabadságharc bukása után, mert látta, hogy egyesek – akik a titkos szervezet tagjai – nem buktak bele a szabadságharcukba, mint pl. Garibaldi, s szerette volna érteni, hogy nekünk magyaroknak miért nem sikerült az, ami az olaszoknak igen.
Elemezzük ki hát a múltat és tanuljunk is belőle, hogy a jövőben ne kövessük el ugyanazt a hibát!
Dr. Bene Gábor
A szerző közjogász és nemzetegyesítő segédmunkás
