A Magyar Justitia Bizottság (MJB) elnöksége támogatja az EP vezetőségének azon törekvését, amely szerint haladéktalanul meg kell kezdeni az Európai Uniós tagországainak határvédelmét.
Élen a közvetlenül érintett országokkal, mint Görögország, Olaszország és Spanyolország.
Megerősítésül közöljük, hogy Hazánk, Magyarország példamutató módon elvégezte ezen munkálatokat, és a kerítés megépítésével elhárította a szárazföldi migránsáradatot. Ezt javasoljuk minden veszélyeztetett országnak a balkánon, ők is kezdjék el jogos védekezésüket, hozzánk hasonló módon. Európát minden józanul gondolkodó államvezetésnek, meg kell védenie.
Nem tartható tovább a hezitálás, és a szavak játéka, elérkezett a cselekvés ideje.
Ehhez kívánunk sok lelkierőt, és anyagi támogatást az EU-EP illetékes tisztségviselői részéről, valamennyi tagország számára.
Nem feledve, egyben leszögezve, hogy a nemzetállamok belügyeibe való közvetlen beavatkozás nem gyakorolható senki által.
Budapest, 2018. szeptember 19.
Tisztelettel, az MJB elnöksége nevében:
Prof. Dr. Bokor Imre
elnök
Péteri Attila Árpád
elnökségi tag, koordinátor
NEEM Nemzetegyesítő Mozgalom