A Magyarok Világszövetsége idén is megtartja a hagyományos március 15-i emlékmenetét, amelynek állomásai: Petőfi-szobor, Landerer nyomda, Múzeum-lépcső. Délután pedig Patrubány Miklós megtartja nemzetpolitikai előadását. Mindhárom helyszínen rövid beszédek hangzanak el, és megkoszorúzzák az emlékhelyeket. A Magyarok Világszövetsége arra kéri a Talpra magyar! című emlékező menetben részt vevő tagjait és híveit, hogy legyenek 14:00 órakor a Petőfi-szobornál. A Nemzeti […]
Történelmi megemlékezés
Dr. Bene Gábor vasadi beszéde 2023. augusztus 20-án.
Köszöntöm a polgármester urat, s minden megjelent szkíta erkölcsű, kiváló magyar embert! Augusztus 20-án legtöbben István király államalapítására, sokan a magyar alkotmány napjára és az új kenyér ünnepére készülnek. Ám ki kell önöket ábrándítanom, mert ez a nap nem kötődik az államalapításhoz, hiszen a magyar állam alapítása nem Szent István királyunkhoz, hanem sokkal inkább Árpád […]
A bűnös város, Budapest fölszabadulása napján
Ma is tanulságos a Kormányzó Urunk beszéde, melyet a Vörös Terror eltakarítása nyomán, a főváros fölszabadítása napján mondott éppen e napon, 103 esztendeje… 1919 Enyészet (november) hava 16.-án a Vörös Terror leverését követően Horthy Miklós a fölszabadító Nemzeti Hadsereg élén bevonult a bűnös Budapestre. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a […]
Menet a Nemzeti Hadseregre emlékezve
Július 25-én tartják meg a szervezők a Nemzeti Hadseregre emlékező menetet Szegeden. A gyülekező a Szeged-Alsóváros Mátyás téri Ferences Templom előtt lesz. További részletek az itt található plakáton olvashatóak: