Ezért hívjuk fel a figyelmét minden olyan választónak aki nem ment el eddig szavazni, hogy van lehetőség a saját jelöltjük indítására is, ha felveszik a kapcsolatot a NEMZETEGYESÍTŐKKEL! Sajnos megalakulásunk óta agyonhallgatják a mozgalmunkat, pedig önzetlenül szolgáltatunk és kizárólag a Nemzetépítő munka és NEMZETEGYESÍTŐ ismeretterjesztés az, amit a helyi közösségek érdekében folytatunk. Íme most egy újabb bizonyíték arra, hogy nem akarunk rátelepedni egyetlen közösségre sem, sőt az a javaslatunk, hogy szellemi kaláka közösségeket alakítsanak a jó magyarok minden faluban és városban! Mert szerintünk ugyan csak a NEMZET számít, amit azonban nem lesz gyors és könnyű munka egyesíteni, hiszen akkora a pártos ellenszél, hogy legtöbb magyar csak kapkodja a fejét! S most köszönöm Molnár Éva Máriának, hogy eljuttatta hozzám az alábbiakat!
Úgy tűnik a fehér, európai ember piros lapot kapott. Ki kell szállnunk a Világtörténelem nevű játékból.
El kell tűnnünk, mint szegény dodó madárnak vagy a tasmán tigrisnek. Egyes, magukat globális sakkjátékosnak képzelő alakok úgy döntöttek, hogy levesznek minket a tábláról. Minket, a fehér, keresztény, európai embereket. Hogy ez hülyeség? Az istenkomplexus már csak ilyen. Hogy ez összeesküvés-elmélet? Biztosan. Legalább annyira, mint ha 1930-ban valaki azt mondta volna egy berlini zsidó kiskereskedőnek, hogy 5 év múlva jönnek a nürnbergi törvények, 15 éven belül pedig gázkamrába és krematóriumba fogják küldeni őt és az egész családját, csak azért, mert zsidó. Tuti elhitte volna…
Most azt mondhatjuk: ha ez így megy tovább, 20 éven belül kirántják a fehér, európai ember lába alól az otthonát, Európát. Az ezt célzó bevándoroltatás már folyamatban van, az Európai Parlamentnek nevezett ideg – és elmeosztály épp most hozott róla határozatot, kötelezővé téve bármennyi bevándorló befogadását. Ebből még bármi is lehet. A pakliban benne van egy újabb, akár egész Európát romba döntő belháború is. Végül is a spanyolok kb. 800 év alatt foglalták vissza a földjüket a muszlim hódítóktól. Kelet-Közép-Európából és a Balkánról közel 600 év alatt sikerült kiverni az oda betörő „béke vallását”. A Szentföldet meg csak percekre tudták visszavenni a haladó, balliberális körökben szívesen gyalázott keresztes háborúk. (Csak a miheztartás végett: a keresztes háborúk nem hódító, hanem muszlimok által elrabolt keresztény területek visszaszerzéséért indított, tehát honvédő háborúk voltak – minden bűnükkel és hibájukkal egyetemben is csak reakciók voltak a muszlim agresszióra.)
A Nyugatnak viszont sajnos tényleg az agyára ment a jólét. (Vajon ez valami, a génjeinkbe kódolt önmegsemmisítő mechanizmus lenne? Hogyha elég jól élünk, akkor egyszer csak kiirtjuk magunkat?) A Nyugat elpuhult és elhülyült. Saját közveszélyes elmebetegeinek a játszóterévé vált. A nagyravágyó, arrogáns középszerűség végül csak megtalálta a keresztény etika Achilles-sarkát: hogy a bűntudat intézményesítésével egész jól lehet manipulálni az európai embert. Akár a kollektív önmegsemmisítésig is (ld. Németország, Svédország). Felfoghatatlan, hogy milyen eszelős eszmék és gondolatok követelnek széles körű elfogadást vagy akár kizárólagosságot is maguknak. A normalitás meg csak nézi bután az agresszív, önérvényesítő idiótákat, hogy „Mi vaaan?”
Tehát mi, fehérek végleg, cserével kiállunk. Igen, cserével. Amint azt az ENSZ 2000-ben íródott tanulmánya is kifejti. A címe: Replacement migration. (Az interneten már nem lehet megtalálni) Ami szerint Európának (is) hamarosan rendkívül súlyos demográfiai krízissel kell szembenéznie. A csökkenő születésszám miatt végzetesen elbillen a keresőkorú aktívak és nyugdíjas korú inaktívak aránya az utóbbiak javára. És ennek következtében Európa társadalmai, gazdaságai és szociális rendszerei hamarosan berogynak. Erre a demográfiai problémára egyetlen megoldás van: a hiányzó embereket migrációval, azaz bevándoroltatással kell pótolni. Szerintük.
Nem ám a fiatalok támogatásával. Nem a gyermekvállalási kedv növelésével. Nem a sokgyermekes családmodell támogatásával. Nem az abortuszok számának csökkentésével, nem az utódnemzésre alkalmas, férfi-nő kapcsolaton alapuló családok megerősítésével. Nem az Európában oly trendi, mának élő, karrierorientált, egocentrikus, szibarita, konzum-idióta, önpusztító értékrend elleni közösségi küzdelemmel. Nem. Ez mind-mind hülyeség. Valamint súlyosan sértené az európai ember önrendelkezési jogát. Például a saját, Darwin-díjas kipusztításáról. Szerintük.
Szóval a demográfiai problémát csakis bevándorlással lehet kezelni. 2050-ig több mint 1 milliárd migráns behozatalával. Nem vicc. Le van írva, feketén-fehéren. Na, most emelje fel a kezét, aki az elmúlt 17 évben hallott erről az ENSZ-anyagról. Vagy az emelje fel a kezét az, aki az elmúlt 17 évben hallott bármilyen, a már 17 éve is ismert demográfiai katasztrófahelyzet megelőzését vagy kezelését célzó európai uniós intézkedésről. Nem? Nincs ilyen? De legalább az uborkák egyenesek.
De vissza a lecserélésünkhöz! Ha az 500 milliós Európába bejön több mint 1 milliárd nem fehér, viszont jó eséllyel muszlim migráns, akkor vajon mennyiben marad Európa fehér kultúrájú, szokású, jogrendszerű és arculatú világ? (A helyes válasz a semennyire). Európa szépen átalakul Közel-Keletté meg Afrikává. Már ami a társadalmi és civilizációs viszonyait illeti. Ugyanis a Közel-Keleten és Afrikában nem maguktól olyan középkoriak az állapotok, mint amilyenek. Azokat az állapotokat azok az emberek teremtik és tartják fenn, akik ott élnek. És akik most idejönnek, és szépen hozzák magukkal az iszlám szocializációjukat, a kb. 7. századi világképüket, erkölcsi felfogásukat, konfliktuskezelési eljárásaikat, az olykor kifejezetten barbár, errefelé súlyosan törvénysértő szokásaikat, a méltán világhírű munkaerkölcsüket, az évszázados, évezredes gyűlölködéseiket (ld. a törökök és kurdok viszonya Németországban).
Hogy a fenébe is lehetne kompatibilis Európával, aki szerint teljesen rendben van, ha 60 évesen elveszi feleségül a saját 8 éves unokahúgát? Vagy aki elvágja a saját lánya torkát, mert olyan fiúval randizott, akit előzőleg nem hagyott jóvá a család? Ezeket a dolgokat hogyan lehet harmonizálni az európai jogrendbe? Ne feledjük: ezeket az embereket a saját hazájukban európai szemmel nézve hihetetlenül durva törvényekkel és büntetésekkel tartják kordában. Egy ilyen körülmények között szocializálódott embernek az európai jogrend, ahol a bűnelkövetőnek gyakran több joga van, mint az áldozatnak, maga a Kánaán. És röhögve fog visszaélni a tökkelütött jogvédők mozgalmárkodásával. Pláne, hogy még ki is képzik, hogyan tud visszaélni az európai jogrend adta lehetőségekkel.
És persze ezen a pocsék tortán is van hab. Méghozzá az, hogy szerintük ők, az iszlám a magasabb rendű kultúra és civilizáció. Nem a modern, szekularizált Európa. A vagyonunk, az tetszik. Az kell. A lakásunk, a kocsink, az óránk, a telefonunk, a pénzünk. De a kultúránk az sátáni. Ehhez egy igazhitű nem alkalmazkodhat a gyehenna örök tüzének kockázata nélkül. Ezt kellene már végre felfognia a sok féleszű migránssimogatónak, akiknek esze ágában sincs valóban megismeri és megérteni ezeket az embereket. Képmutató, hiú altruizmusukban azt hiszik, hogy ide valami „nemes vademberek” érkeznek, akik azonnal felismerik és elismerik az európai kultúrfölényt, és szép engedelmesen fejet hajtanak az európaiak nagyvonalú gesztusai előtt. Hát egy frászt. Ezeknek az embereknek eszük ágában sincs integrálódni. Hiszen a 3-4-5 éves koruk óta beléjük nevelt értékrend szerint a keresztény civilizáció erkölcsi értékeit tekintve mélyen az iszlám alatt áll. Tehát az integráció, az alkalmazkodás az üdvözülést ellehetetlenítő visszalépés lenne a jelenlegi kulturális szintjükhöz képest.
Szóval ezekre a figurákra fognak lecserélni minket, fehér, keresztény, európai embereket. Kilóra, darabra tuti meglesz a hiányzó népesség. De hogy termelékenységre, vagy hatékonyságra is meglenne, azt tényleg csak regisztrált elmebajosok hihetik. Ha tetszik egyeseknek, ha nem, a fehér ember a bolygó egyik legszorgalmasabb, legkreatívabb és legképzettebb embertípusa. Nem véletlen, hogy néz ki a fehér ember szállásterülete és hogy néz ki a bevándorlók otthona. Nem véletlen, hogy Európában áll a Mátyás-templom. Nem véletlen, hogy a Nobel-díjat Nobel-díjnak hívják. És az sem véletlen, hogy a Kalasnyikov errefelé nem állandó kiegészítője az öltözködésünknek. De úgy látszik, mindez már mit sem számít. Mert elfogadhatatlanul drágák vagyunk az istenkomplexussal megvert, végtelen étvágyú elit számára. Magasak az életszínvonalunkkal kapcsolatos igényeink. Túl sokat költünk szociális juttatásokra, ami megengedhetetlen mértékben csökkenti a befektetések hozamait. Ráadásul tájékozottak vagyunk, tisztában vagyunk a jogainkkal, egész jól hálózatosodunk, képesek vagyunk összefogni és együttműködni bizonyos célok elérése érdekében. Mi, akik eddig azt hittük, hogy valamiféle jó-rossz demokráciában élünk, kicsit nehezebben nyeljük le, amikor kiderül, hogy ebből egy szó nem igaz, és az európai politikai elit mára totálisan felmondta a választóik érdekeinek képviseletére és érvényesítésére vonatkozó kötelezettségét. Bezzeg egy törzsközösségi viszonyok között felcserepedett (sic!) afgán kecskepásztornak nincsenek ilyen igényei. Egy szó, mint száz: veszélyesek vagyunk. El kell tűnnünk.
Hát ezért kaptunk piros lapot a világ önjelölt játékvezetőitől. Ideje lenne a tudomásukra hozni, hogy mivel játszogathatnak és mivel nem. Ideje lenne jól érthető jelzéseket adni, hogy elég a zsoldjukban álló hulladékmédiából, elég az agyzsibbasztó propagandából. Elég a felülről szervezett és fizetett civil szervezeteikből és elég a bennük fontoskodó főállású „civil” mozgalmárokból. Elég a retardáltakkal feltöltött, szellemileg deformált Európai Unióból, elég ebből a meghekkelt, áldemokratikus cirkuszból. Elég a lefizetett politikusokból, elég a rólunk, de nélkülünk döntő bürokratákból. Elég ennek az akarnok, bolsevik (régebben: jakobinus, mostanában: liberális) kisebbségnek a basáskodásából. Mert nem vagyunk hajlandóak eltűrni, hogy bárki is eltöröljön minket, a hazánkat és a civilizációnkat a Föld színéről.
És nem fogjuk ölbe tett kézzel tűrni a lecserélésünket!
Eddig a kapott levél, de meg kell kérdeznem: ölbetett kézzel fogjuk végignézni, hogy a két nagy politikai szekértábor tovább marakodva, kótyavetyélje el a magyar jövőt? Miért nem indítunk helyben ismert és elismert, pártonkívüli, de tisztességes, sőt a helyi érdekképviseletre alkalmas személyt? Ne várjunk tehát másokra – főleg ne a pártokra -, hanem vegyük a sorsunkat a kezünkbe! Népképviselőket a törvényhozásba, pártképviselők helyett! NEEM? Akkor vessünk magunkra!
Dr. Bene Gábor