Dübörög a bolondériai

Szerintem dübörög a bolondéria. Természetesen nem a táncos-komikus Gyurcsány által felszámolt Lipótmező a témája ennek az írásnak, hanem az amit ma művel velünk a művelt nyugat és a svéd és finn politikai garnitúra. S mindezzel szemben a hazai politikai elit tehetetlen, a labancok pedig tapsolnak.

Legtöbbször az jut eszembe, amikor a belépési népszavazáson levitték a határértéket úgy, hogy a szerencsétlen közemberek azt higgyék, hogy a hazai többség szavazta meg az újabb gyarmatosításunkat, holott a demokrácia alapgondolatát is megcsúfolva a társadalom egy negyede elég volt ahhoz, hogy belerángassanak bennünket a NATO-ba és az EU-ba is.

A kontraszelekció által kinevezett és a pénzhatalmi lobbisták által vezérelt brüsszeliták – még a nevük is találó (nép)biztosok, vagyis kommisszárok – akik belekezdtek az „ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát”- jellejű és a bolondgomba evés után jellemző primitív mutatványukba. Lehetne sorolni ennek a bolondériának a stációit – hiszen magam is ellene szavaztam az EU belépésnek – de értelmetlen, mert szerintem már akkor is tudta a csatlakozáspárti hazai pártpolitika minden szereplője, hogy azzal fejeződik be a keleti gyarmatból (SZU) a nyugati gyarmatbirodalomba (EU) való átigazolásunk. (Persze az is biztos, aki commissioners néven szerepel az EU bizottságban az csak azért nem népbiztos, (legfeljebb pénz-biztos), mert már nincs szükség nyílt vérengzésekre!)

Ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy a „vezetőink” nem voltak annyira tájékozatlanok, mint a magyar tömegember, aki el is hitte, hogy majd nyithat cukrászdát Bécsben. Ma azonban Svédországnak és Finnországnak a NATO-csatlakozásához egyértelműen szüksége van hazánk támogatására is. A józan ész persze azt diktálja, hogy 1956 egyik célkitűzése miatt ne legyünk tagjai mi sem egyetlen katonai tömbnek se, s ne segítsünk másoknak se oda kerülni, hiába hablatyolnak arról, hogy a NATO csak egy „védelmi” szövetség, tudjuk mi azt pontosan, hogy csak a TŐKEÉRDEK védelme az, amit ez a pénzhatalmi katonai szövetség megcéloz. Ezt a hazai „választási huncutságot” azonban azóta sem veti senki az akkori pártpolitikai elit szemére, mert elhitették a néppel, hogy bennünket is majd a NATO fog megvédeni.

Kitől is kell minket védeni?

A bennünket körbe vevő államok valóban ellenségesek velünk szemben, hiszen a tolvaj mindig fél, hogy lelepleződik és a lopott holmi visszajár! Ám egyikük sem annyira bátor, hogy megtámadjon minket, s nekünk viszont a Szentkorona Konföderáció előnyeit kellene felmutatnunk a környező országoknak, mert a V4 lassan szétporlad az elmebetegek uniójában. A „magyar-lengyel két jó barát együtt harcol, s issza borát” – gondolat is lassan elavul, mert szegény lengyel barátaink az öngyilkosság határára értek azzal, hogy beteges oroszfóbiájuk az önsorsrontók közé sodorta őket. Ők bizony úgy érzik hogy „erkölcsi kötelességünk lett” a demokrata köntösbe bújt, de az idegengyűlölettől csöpögő ukrán rezsim – vagy is a szélsőséges ukrán nácizmus – támogatása. A csehek és szlovákok pedig a szokásos szélkakas jellegű kétszínűséggel viszonyulnak az ügyhöz, pedig a Gender bolondéria és a sokkal drágább és egyúttal sokkal „demokratikusabb” gáz és olajvásárlásra való kényszerítésük igazán ki tudta volna őket is józanítani.

A fűtsünk vagy ne fűtsünk? – kérdésre átalakított Shakespeare gondolat, talán majd jövőre fogja őket is a realitás felé terelgetni?

Bizony soha nem hittem, hogy ennyire meg lehet vezetni az embereket. Bár a covid-hisztéria korszakában kezdtem az európai népek és az emberi ész átalakíthatóságának gondolatával kacérkodni annak ellenére, hogy azt a konteo részének tekintettem sokáig. Ám tévedtem, mert ez maga a gyakorlat.S most itt állok, hogy a magyar országgyűlés döntése alapján az általunk – nemzeti civilek által – oly erősen kívánt „finnlandizáció” (vagyis semlegesség) is megszűnik, s Finnország kedden a NATO 31. tagjává válik. Hétfőn Jens Stoltenberg norvég NATO-főtitkár Brüsszelben ezt a hírt is bejelentette és leszögezte: