„Ne várjuk meg, hogy valóság legyen abból a ma még távolinak tűnő abszurd utópiából, ami a nyugati világban már a mindennapok részévé vált.”
Igen sűrűn hívnak vidéki és fővárosi közösségekbe, hogy számoljak be arról, hol tart ma a Nemzetegyesítő-Nemzetépítés, milyen esélye lehet egy ennyire agyonhallgatott „szolgáltató pártnak” arra, hogy bármilyen esélyhez tudja juttatni azokat a helyi, vagyis választókerületi követeket, akik tőlünk várják a megoldást a pártok által több mint félévszázada felhalmozott problémákra! Szívem szerint csak is pozitív élményeimet mondanám el, de sajnos vannak ellenkező előjelűek is. Talán azért, mert egyre többen idegenednek el a közügyektől – amit hibásan politikának hív a közbeszéd – s így ők, nem is jönnek el a megszervezett fórumokra! Pedig ezzel önfeladókká válnak! Akik viszont jelen vannak/voltak, nagyon is érzik, hogy tenni kell valamit a fenyegető rém a káosz ellen, s pontosan érzik ahogy azt Széchenyi István világosan kifejtette: „a pártoskodás megosztja a nemzetet”!
Ez a figyelmeztető mondat azóta ott motoszkál a fejemben, amióta beléptem életem első és utolsó pártjába a Kisgazdapártba! Ez annál inkább fontos, mert én akkor beleestem abba a hibába, amibe ma sokan, sőt a szavazópolgárok 2/3-a esik bele, mert vagy a balos, vagy a jobbos pártképviselőktől várja a megoldást. Főleg azért, mert aki elkötelezett híve lesz valamely pártnak, annak a látása szelektívvé válik, s csak azt fogja meglátni örökké, ami a saját focicsapatának (pártjának) a győzelméhez elengedhetetlenül szükséges. Nem lesz viszont hajlandó meghallgatni, sőt elgondolkodni azon, hogy talán igaza is lehet Stefi grófnak, azaz Széchenyi Istvánnak. Pedig neki és csak neki volt és van Igaza ma is, bár ezt egyszerűen nem tudjuk a legszélesebb körben tudatosítani, mert ezt végképp nem akarja egyetlen pártvezetés sem! Nemrégen a Balaton partján egy fórumon beszélgettünk arról, hogy mindannyiunkban hosszú ideje megfogalmazódott: kell végre tenni a jövő, vagyis a gyermekeink, unokáink, családjaink, közösségeink, nemzetünk érdekében, s ez csak az alapvető értékeink védelmében való kiállás lehet.
Ám az is felmerült, hogy a történelem az élet tanítómestere, s így ameddig nem ismerjük a valós múltunkat, addig nem lesz jövőnk sem, hiszen hiába vagyunk még mindig többségben a Kárpát-hazában, az általunk megélt csendes többséget fel kellene váltsa a cselekvően hangos és a szerzett jogait visszakövetelő magyarsággá! Mert a Fidesz kormány alatt is engedik hazákban a meleg büszkeségről szóló, magamutogató, felvonulásokat, sőt a szülővárosomban még a meleg házasságot megkötők bemutató demonstrációját is engedélyezték. Ez volt az, amit megéreztek az interneten terjedő videóimból és ezért vártak oly sokan, hogy elmondjam nekik a „tutit”! S hiába is szabadkoztam, hogy nincs a zsebemben a bölcsek köve, sőt én is csak „halászni” tudom őket megtanítani. S Jézus sem biztatta a híveit arra, hogy segítsenek korbáccsal kiverni a kufárokat a templomkertből! Ám azt be kell látnunk, hogy az egyedüli megoldás biztosan abban van, hogy helyi közösségek szervezésével olyan önszerveződő Nemzet jöjjön létre, amely képes lenne valódi közhatami helyzetbe kerülni.
Ehhez nem szabadna a fórumokon mást tenni, csak kérdezni-kérdezni és átbeszélni végre a következő lépéseket ahhoz, hogy a pártok rendszere helyett, fel tudjuk végre állítani az egész országot behálózó és mellérendelésbe álló Nemzetet.
Sokan voltak a teremben, akik megértették szándékomat. Ám volt olyan is, aki nem, mert valamely pártnak volt a tagja, vagy szimpatizánsa. Ő gyorsan el is hagyott minket, mert attól félt, hogy kiderül, hogy ott volt velünk és pártjában ezért megszólják. S bizony annyira belemerültünk a magyar történelmi sérelmek felsorolásába, hogy elfogyott az idő arra, hogy alaposan kibeszéljük végre a nemzetépítés fortélyait. Pedig az lett volna a legfontosabb feladatunk most! Mert nem lenne szabad megvárni, hogy ellenségeink káoszt teremtsenek és a rendellenességet tegyék követendő példává, kötelező normává, mert így is ezt látja az ifjúság minden TV csatornán. Természetesen minden jó szándékú ember a lelke mélyén tudja és érzi, mi a jó, mi a helyes és mi a hamis, mi a rossz. Azonban szükség lenne olyan mintákra is, amelyek a helyi közösségek számára mutatnának utat. Mert hiába berzenkednek nagyon is sokan az anomáliák ellen, de nincs olyan hatalmi erő hazánkban, ami képes lenne ezt a véreskezű, rejtett, bolsevik, agyfertőzést megakadályozni! A posztkommunisták ugyanis ma is velünk vannak, sőt legtöbbje pozícióban, sőt döntési helyen üldögél.
Én ott is leginkább a történeti alkotmányosságunkról beszéltem, mert azt érzem, hogy csak a bevált szokásjog és a természetből fakadó megkérdőjelezhetetlen, felülírhatatlan erkölcsi törvények összessége, jelentik minden normális társadalom alapját. Nos éppen ezzel van ma a legnagyobb baj, a normalitás ugyanis egyre inkább elvész, s a kütyük uralma vette át a fiatalok feletti uralmat, s mi már nehezen, vagy egyáltalán nem tudtuk őket meggyőzni a Nemzetnek a helyettesíthetetlen szerepéről! Persze, nem adjuk fel, de önök nélkül nem megy!
Széchenyi István világosan kifejtette: „a pártoskodás megosztja a nemzetet”, viszont azt is világosan kimondta, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz!” S én nagyon szeretném, ha minél többen értenék meg, hogy pártok nélkül is lehet, Nemzetet építeni. Sőt, csak pártok nélkül fog az biztosan sikerülni! Széchenyi István világosan kifejtette: „a pártoskodás megosztja a nemzetet”, viszont azt is világosan kimondta, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz!”
A két pogány közötti lét tanúságai – különösen a napokban megtörtént ellenzéki előválasztás vitái alapján –, tehát Magyarország csak akkor lesz, ha a pártoskodást fel tudjuk számolni.
A szerző közjogász és nemzetépítő-nemzetegyesítő segédmunkás
