A pártokrácia egyik legfontosabb alapja az ún. demokratikus centralizmus. Ebből is látható, hogy a pártok társadalmi megosztó szerepe mellett, a döntéshozatalban is jelen van egy irracionális tényező: a többség akaratának kisebbségre kényszerítése. Ez a kérdés valójában elvezet oda, hogy a képviselő elváljon a választóinak a képviseletétől – vagyis ne a szavazóit és ne a lelkiismeretét – hanem a pártját képviselje. Pedig a közbeszéd és a hatalmi arrogancia népképviselőnek próbálja ezeket a figurákat beállítani. Elismerem, hogy a hazugságok nemzetközi szintű forgatagában nehéz ettől a szisztémából eltérni, ám nem is lehetetlen. Valójában annyit kellett volna a 2/3-os képviselőknek tenni, hogy egy olyan párt- és választási törvényt szavaznak meg, amely nem engedi meg a választás rendjében a felesleges pénzpocsékolást. Amely szerint nem lehet a pártot pénzért sehol sem reklámozni, ezért a pártok nem kapnak állami támogatást, s csupán a köztelevíziókban ismertethetnék az ún. világmegváltó terveiket. (Álláspontom szerint nem pártokra lenne itt szükség, hanem vissza kellene építeni a magyarság érdekeit védő és szolgáló Nemzetet! Ám ez sok évtizeden munka, így megelégednék egy olyan párttal is, amelyik nem áll be a pénzimpérium mögé!)
Ha a 2/3-ot kihasználta volna a mai kormányzó pártszövetség, akkor szinte mindent megvalósíthatott volna amit megígért a választások előtt. Egy ilyen párt- és választási törvény óriási lehetőséget adna arra, hogy a haveri körök nyomdái, szervezőirodái, televíziós csatornái ne tudjanak extraprofithoz jutni a választásokon, s így ne kelljen a pártoknak magukat a hitelintézetek pénzpórázára önkéntesen felfűzni.
Tisztázzuk ugyanis, hogy mi a választások célja? Látszólag annak az eldöntése, hogy melyik pártvezetőjét tartja a nép alkalmasnak az állam vezetésére? Igen, de ez csak a látszat! Valójában a politikai pártok demoralizálása azzal, hogy csak pénz és nagyon sok pénz segítségével tudnak választást nyerni, s így hatalomra kerülni! Ezt persze mindenki tudja, csak nem gondolja tovább! Hiszen ha a legtöbb hitelt felvevő párt fog nyerni, akkor a bankárkaszt a nyerő ismét, s ráadásul még a kamat felett bizonyos jóindulatot is elvárhat a párt, illetve onnantól az ország vezetésétől.
Ezek után nem is értem, hogy miért csodálkoznak sokan azon, hogy a devizahiteles ügyekben nincs ügyészi feljelentés a bankok ellen, amelyek pedig egyértelműen kimerítették a csalás törvényi tényállását. Valószínűleg ez volt az egyesség arra nézve, hogy bevezetünk ugyan egy kis bankadót – ami nagyon jól fog hangozni – ám nem akadályozzuk a társadalom óvatlan tagjai elleni perekben a bankérdekek felülkerekedését. Érdemes lenne megvizsgálni a bírói szabad mérlegelés elvének hátterét ebből a szemszögből is. Ha megjelenne a porondon egy olyan erkölcsileg magas szinten lévő személyekből álló párt, amely nem venne fel hiteleket a választásokra. Amely nem arra törekedne végre, hogy a hatalmat megszerezze, hanem azt szeretné, hogy a közhatalom legyen ismét a magyar nemzeté! S abban segítené az alulról szerveződő civil képviselők tömegeit, hogy a segítségükkel legyőzzék a lejáratódott politikai pártok indította pártképviselőket. Akkor, és csak akkor lehetne arról beszélni, hogy megjelent az Országgyűlés alsóházában néhány olyan népképviselő, akik hajlandóak szakmai alapon, és a mai lövészárkokon felülemelkedve döntéseket hozni! Ha ez nem fog megtörténni 2018-ban , akkor benne maradunk a megszokott részérdek-képviselet, vagyis a pártpolitika mocsarában. Egy politikai párt presztízsét ugyanis az adja az önmagát folyamatosan letagadó pénzhatalom előtt, hogy mennyire vezeti be az országát az adósságcsapdába. A választók előtt pedig az adna megbecsülést, ha képes lenne szakmai alapon döntéseket hozni, s nem utasítana el semmi olyat, ami jó a nemzet számára, sőt a gyerekeink, unokáink érdekeit is képviseli. Mikor születik már meg az a párt amely ezeket a kritériumokat tartja majd a szeme előtt és nem a pénzimpériumot akarja – akár bal-, akár jobboldalról és nemzeti színű szövegek fedésében – ám tökéletesen kiszolgálni?
Dr. Bene Gábor
