Ajánló Megemlékezés Programok

Hagyományos megemlékezés lesz a Kossuth téren Pártkatonák kíméljetek! – címmel

2019. szeptember 17-én 17 órától a Kossuth téren emlékezünk meg az őszödi beszéd „kiszivárogtatásáról”, amelyet a közvélekedéssel ellentétben csak és kizárólag az akkori hatalmi elit utasítására hozhattak nyilvánosságra a TV-rádió főszerkesztők. Természetesen a hatalom akkor is elszámította magát, mint már sokszor a történelem folyamán, mert a magyarok józan gondolkodását nem igen tudja követni sem a […]

Ajánló Programok

A Nemzetegyesítők szeptemberi programja

A „JÖVŐ BARÁTAI KÖR” HÉTFŐNKÉNT Szeged, Pixel Kávézó az Anna kút sarkán! (Kossuth Lajos sgt. és Tisza Lajos krt. sarok) „ Azt tapasztalom, hogy az emberben a felismert, de ki nem mondott igazság elkezd rohadni.” Balczó András Szeptember 2-án  Az „érpataki modell” kidogozója OROSZ MIHÁLY ZOLTÁN beszél a kamatkapitalizmust átszövő KORRUPCIÓ hazai feltárásáról. (Az előadás ingyenes, […]

Ajánló Programok

Babucs Zoltán a Nemzeti Hadseregről

„Száz esztendővel ezelőtt, 1919. július 12-én Szegeden vette át nagybányai Horthy Miklós altengernagy a Nemzeti Hadsereg fővezérségét, függetlenítette magát az ellenkormánytól, hogy az idegen csapatok által megszállt, a bolsevizmus eszméjével megfertőzött Magyarországot visszaszerezze nemzetének. A francia – elsősorban gyarmati – csapatok által ellenőrzött Szegeden az Aradról menekült gróf nagykárolyi Károlyi Gyula-féle ellenforradalmi kormány 1919 májusában […]

Ajánló Megemlékezés Programok

A Nemzeti Hadsereg megalakulásának 100. évfordulójára emlékeznek Szegeden

A Nemzeti Hadsereg 100 esztendeje alakult meg Szegeden. Horthy Miklósnak és vezérkarának mindössze két hónap kellett, hogy a serege meginduljon a Dunántúl-felé, hogy majd végre novemberben Budapestre megérkezhessen. A Nemzeti Hadsereg megítélésével a legnagyobb probléma a valóság teljes elferdítése. Az 1945-től 1990-ig tartó szocialista időszak mindent megtett a „fehérek” befeketítéséért és a rendszerváltoztatással bekövetkező, máig […]

Ajánló Belföld Felhívás Programok

MAGYAROK ORSZÁGOS GYŰLÉSE, ÓPUSZTASZER

Ma nagy divat az ellenkezőjét állítani, de mi szeretjük hazánkat: Magyarországot, a magyar műveltséget és a magyar embereket. Bösztörpusztán ezzel a szeretettel találkozhattunk látogatásaink során. 2009-ben már több mint háromszázezer ember látogatott meg bennünket a három nap alatt. Jó emberek voltak, jó helyen. Nem volt szemét, gyűlölködés, magányosság, hitetlenség a jövőben. A magyar Lélek Helye […]