Nem vagyok lovastréner!
Kereskedelmi marketing szakot végeztem és 15 évig saját vállalkozásom volt. A lovak csak hobby volt, a lovasmunka kényszer,mert a rendszer ellensége voltam mióta az eszem tudom
Egy kiútkereső civil vagyok,mint a többiek, a rendszer üldözöttje és a devizahitelek egyik áldozata,mert arra ment rá a pesti házunk.
A vállalkozásomat Gyurcsány tette tönkre amikor 70 ezer vagyonosodásit indíttatott a NAV-al. MInd az ő „ellenségei” voltunk, már csak azért is,mert el mertük tartani magunkat.De már 2007 ben kellett a hely a multicégeknek a piacon, és az olcsó munkaerő a tönkretett kisvállalkozásokból.
A nagyszüleimet is a rendszer fosztotta ki. Erdélyi származású középbirtokos nemesi család volt,akik ott is, itt is mindenüket elveszítették,mert az állam kisajátította. 56-ban nagyapám maradt csak itthon, a testvérei elmenekültek, a kapcsolatok megszűntek,ahogy elvesztették a magyar identitást.
Nekem azt tanították, hogy a hazugság bűn. Nagyapám jogász volt, tudta,miről szól a rendszer. Ha nem tudom megvédeni magam, senki nem teszi meg helyettem. A volt cselédei mentették meg a halálbüntetéstől,mert mielőtt elkobozták volna a vagyonát, mindent szétosztott közöttük, a kommunisták csak az üres falakat találták jóformán.
A kárpótlási jegyeket elégette. Igaza volt.
G.Ági