Épp a napokban tette fel nekem egy hatalomban lévő politikus a kérdést: Rendelkezik-e a NEEM a megegyezés szándékával, képességével?
Saul Alinsky az egyik legkártékonyabb „társadalomszervező”, aki viszont sikerrel szállt szembe még az USA kapitalizmus emberségesebb változatával is. „Mindenképp rendelkezniük kell egy kompromisszumos megoldással” – írta a felforgatóan liberális eszméket hirdető egyetemi tanár a könyvében, s ez utóbbi elvet állítólag, minden politikai pártnak, mozgalomnak el kell fogadja?
„A nevetségessé tétel az ember leghatásosabb fegyvere. Nincs védekezés. Irracionális. Dühítő.” – írta a folytatásban, s szerinte nem az ún. demokratikus nyomásgyakorlás szükséges ahhoz, hogy engedményekre kényszerítsük az ellenfelet, hanem a taktika változatossága. Hiszen a taktika, ami túl hosszan, sokszor alkalmaznak, előbb-utóbb teherré válik, így „sose válj unalmassá, még a radikális aktivisták is elunják magukat” – írta Alinsky. Ám szerintem, bármennyire is hatásos rendszert dolgozott ki a káosz teremtésére és annak kihasználására a szerző, nekünk nem ez az utunk, hiszen láthatjuk, hogy Amerika hova jut a káosz teremtéssel. Nekünk van egy komoly alkotmányos jog-hagyományunk és vannak ősi társadalomszervező elveink, így nem szorulunk Alinsky érvrendszerére, amit a balliberális erők egyébként is kisajátítottak.
Bölcsebben, reálpolitikushoz méltóbb módon kell elvi támasztékot adni a közjóért politizálás gyakorlatának. Az együttműködés, az értékrend alapú nemzeti kooperáció esetén fokozatosan képesek javulni a társadalmi állapotok. Ám ahhoz valóban szervezettség kell, sőt olyan erős társadalmi kohézió, amit hagyományosan NEMZET-nek, vagyis értékrendi alapú közösségnek lehet nevezni. Hiszen a Nemzet a legmagasabb szintű lelki és tudati összetartozás időtlen, cselekvő, vagyis önvédelmi kultúrközössége. (Lám milyen nagy baj, hogy ezt nem tanítják a gyermekeinknek!) Valójában a pártok ezt a nemzeti értékrendet, ezt az összetartozási érzést szeletelték fel, és alakítottak helyette „részekből” – vagyis pártokból álló társadalmat. (Kinek az érdeke is ez?)
A pártok pedig csupán a részérdekek mentén képesek politizálni, vagyis a közérdeket is részekre bontják, amivel a teljes nemzeti érdek minden esetben kicsit vagy nagyon, de sérül. Az ún. baloldal – amely eredetileg valóban a széles tömegek érdekét akarta képviselni – ma már egyértelműen olyan részérdekűvé vált, ahol leginkább az őket is pénzpórázon tartók érdekeit jeleníti meg. A jobboldal viszont átvett a baloldaltól sok, jelentősen szociális gondolatot – lásd. a Rerum Novarum c. enciklika – így kifejezetten progresszívvé vált. Azonban vezetésük sem tud kitérni az elől, amit a bankárkaszt pénzpóráza jelent. Vagyis (pl. a Fidesz) minden igyekezete ellenére kénytelen még a hagyományoktól is legtöbb esetben eltérni és akarva-akaratlan kiszolgálni azt a pénzhatalmat, melynek zsarolási potenciálja olyan hatalmas, hogy világszinten is képes majdnem minden pártot és politikust komolyan befolyásolni. Ennek ma a legjelentősebb bizonyítéka az, hogy Trump elnök egy ciklus alatt képtelen volt „lecsapolni az USA mocsarat”, mert olyan hatalmas erőkkel állt szemben, amelyek még a demokrata J.F. Kennedyt is el tudták távolítani a hatalomból.
A hazai helyzet sok tekintetben ellentétes, mert a balliberális erőket egybe-csalogató Furcsán Nyerenc milliárdost nem volt képes a 3 cikluson keresztül hatalmat gyakorló 2/3-os Fidesz sem eltávolítani a politikából, pedig minden jogi alapja meg lett volna hozzá. Mert ha a köztörvényes bűncselekményei el is évültek a „táncos-komikus” miniszterelnöknek – bár ott is lett volna lehetőség számonkérésre – viszont a 2006-os népellenes terror egyértelműen: elévülhetetlen bűncselekmény! Jogászként, soha nem fogom megérteni, hogy miért nem történt meg a felelősségre vonása, hisz a magyar jog erre lehetőséget ad.
Persze más lett volna a helyzet, ha 2006 őszén a miniszterelnöki önleleplező beszéd hatására tiltakozó tömeg erőszakos lett volna. Hisz az erőszakos tiltakozás mindenképpen rossz, mert bármely rendszer akkor működik jól, ha azt a társadalom tagjai békésen, de határozottan használják fel érdekeik képviseletére. Lehet mondani azt is, hogy a 2006-ban naivan tüntettünk és nem vettük figyelembe Saul Alinsky írását, amiből kiderült volna, hogy az ellenfél azoknak visz be pontot, akiknek nincsen megoldása a problémára, nekünk viszont nagyon is volt megoldásunk, csak a pártos hatalmi elit ezt nem volt hajlandó elfogadni. Október 23-ra ugyanis Alkotmányos Joghelyreállító Nemzetgyűlést hirdettünk meg, s erre volt válasz a rendőrterror, lovasrohammal, nem rendszeresített gumilövedékkel és füstgránátokkal. Ugyanis Furcsán Nyerenc volt az, aki használta Alinsky elméletét ellenünk: „Ha nem vagy része a megoldásnak, akkor a probléma része vagy”. A népi tiltakozás problémáját ő egyszerűen oldotta meg: saját népe ellen fordulva lövetett ránk. Ezek után lehet-e megegyezni azokkal, akik ezeket tették velünk?
A szerző közjogász
