Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok

A kínai komcsi államhoz való dörzsölődés ellen

Megkaptam az alábbi anyagot és elkezdtem gondolkodni. Ha a történelem az élet tanítómestere, akkor emlékezzünk csak a két pogány közötti évszázadokra. Sokan nem tudták akkor eldönteni, hogy a Habsburg, vagy a török a nagyobb pogány, hiszen az egyik nyíltan volt ellenséges a vallási különbségünk miatt, a másik pedig aljas módon és mosolyogva küldte a magyarság legjobbjait a vérpadra, vagy csak a mieinket hajtották neki a töröknek úgy, hogy lehetőleg azok gyilkolják le őket. 

Most az a helyzet, hogy a bankárkaszti nyugat folyamatosan a nyakunkon ül és elvonja az erőforrásainkat úgy, hogy közben azt hirdetik, az EU támogat bennünket. Ám ez egy szemen szedett hazugság, hiszen csak annak egy töredékét juttatják vissza hozzánk, amit vagy előzőleg raboltak el tőlünk, vagy a folyamatos profitkiáramoltatással visznek el tőlünk a nyugati multi cégek! Persze Kína sem piskóta, hiszen amióta a kommunisták építik arrafelé a termelőkapitalizmust, bizonyíték is van arra, hogy a pénzhatalmi elit kísérletezett az emberiséggel a bolsevizmus kialakulását támogatta. Erről persze Trockij tudna sokat mesélni, ha nem lett volna ő is áldozata Sztálin önkényének. Igaz, a kínai kommunizmus látványosan átvette az USA pénzkapitalizmusától az olcsó bérű termeléseket, s ezzel megelőzte az összes vetélytársát. Persze mindez a kommunista pártjuk felügyelete alatt, így sok igazság lehet az alábbiakban!

 

„A kínai diktatúra arcfelismerő kamerákkal kezdi megszállni Magyarországot” (részlet)

Barack Obama volt amerikai elnök mondta a napokban, egy interjúban, hogy a diktatúra lépésről lépésre számolja fel a szabadságot, mint Magyarországon. Az emberek észrevétlenül fogadják el és szokják meg a jogfosztást. A kínai diktatúra még be sem költözött Budapestre, de a kínai arcfelismerő kamerák máris megjelennek Siófokon. Aztán majd átveszi a többi város is, Budapest is, és be lesz kamerázva az egész ország. Kínában és Hongkongban ezt nem bűnüldözésre, hanem az emberek ellenőrzésére és megfigyelésére használják. Az amerikai kormányzat tiltólistájára került cég, a Dahua Technology szállítja azokat az arcfelismerő kamerákat Siófoknak, amelyeket a sétálóutcában helyeznek el. Az indok, hogy zsebtolvajokat és más köztörvényes bűnözőket fogjanak el. Ehhez túl nagy árat fizet Siófok közönsége, mert az arcfelismerő kamerákkal feladják a szabadságuk utolsó morzsáit is. Amerikában azért tiltják néhol a kínai mobiltelefonokat és közösségi platformokat, mert a kínai eszközök mögött ott áll a kínai titkosszolgálat, amely hallgatja és megfigyeli ezek használóit. Az arcfelismerő kamerák nemcsak az arcot ismerik fel, hanem képesek lehallgatni, leolvasni a beszélgetéseket is. Ez a kínai totális diktatúra egyik legfélelmetesebb eszköze, és ettől a perctől kezdve mindenki dobja ki nyugodtan a GDPR-t, az európai adatvédelmi törvényt, mert ha ezt megengedik, akkor már nincs mit védeni a törvénnyel. Senki nem tudja, hogy a kínaiak mit, hol és meddig tárolnak, mikor mire használnak fel, kiről mikor milyen adatokat gyűjtenek. Döbbenetes, hogy még be sem tette a lábát a Fudan egyetemnek álcázott agymosó ideológiai centrum és kínai kémközpont, de a kínai diktatúra máris megfigyeli a magyar embereket és elkezdte telepíteni ehhez az eszközeit….”

 

Eddig az idézet, ami egyértelműen ellenzi a dörgölődést a kommunista Kínához. Ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy az átnevelő munkatáborokban azért van annyi rokonunk (főként ujgurok), mert Kína lett a legnagyobb szervkereskedő állam a világon. Én sokáig nem tudtam elképzelni a Gulágnál borzalmasabbat, de épp a napokban hallgattam egy előadást, ahol egy sommás mondatban azt állította valaki, hogy „ha a Gulág és az Andrássy út 60 között lehetett volna választani, úgy az előzővel járt volna jobban mindenki”!

Feltehetjük tehát a kérdést: Ma lehet-e borzalmasabb annál a tudatnál, hogy nemcsak a munkámra van szüksége a Kínai államnak, hanem a vesémre, májamra, szívemre, stb. is! Így csak addig élhetek, amíg nem rendel valaki Európából, Amerikából egy olyan szervet, amivel éppen én rendelkezem.

Így már valóban döbbenetes, hogy a  Fudan egyetem agyfertőző ideológiai centruma mellett, tovább működik nálunk a hasonló, de a másik pogány által működtetett CEU, és már a kínai diktatúra is megfigyeli a magyar embereket, hiszen elkezdte telepíteni ehhez az eszközeit Siófokra. Valóban itt a két pogány közötti lét, s a portának fizetett adó helyett ma az államadósságnak nevezett csapda után fizetünk. Vagyis fizetünk mindkét irányba, s a függetlenségünk ma már szinte illúzió! Ám arra talán még lenne ereje a magyarságnak, hogy újjászervezze a nemzetét, s ezzel véget vessen, vagy legalább letompítsa a két pogány közötti lét egyre erősödő borzalmait.

 

Dr. Bene Gábor

A szerző közjogász és nemzetépítő segédmunkás

Vélemény, hozzászólás?