Radics Géza bátyánk a tengerentúlról írja számunkra az értékesebbnél értékesebb gondolatait. Ez azért is fontos számunkra, mert messziről jobban látszódnak azok a problémák, amiket itthon a közbeszéd és a fősodratú média lazán a szőnyeg alá söpör. Magyarságtudat és nemzeti önismert, netán a nemzet korrekt meghatározása, mind-mind a mai kor hiányossága, s a közügyek – vagyis a politika – ezek mellet úgy megy el, hogy közben önkényesen használja ezeket a kifejezéseket. Ezért fontos Géza bátyánk írása, kiegészítve azzal, hogy a nép és a nemzet szavaink nem teljesen fedik egymást. Igaz a népből kiemelkedő és nemesen gondolkodók közössége a nemzet, de e témában is sok-sok meghatározást olvastam már, de a közemberek számára legtöbb nem nagyon érthető. Ezért írom ide azt a meghatározást, amit magam izzadtam ki, s így most Géza bátyám anyagához csapnám szerény kiegészítésként. A NEMZET a legmagasabb szintű lelki és tudati összetartozás időtlen, cselekvő – vagyis harcosan önvédelmi – sorvállaló és kultúrközössége. A NÉP azonban csak etnikai közösség, amely a kitermeli magából a Nemzet tagjait, de nem annyira harcosan önvédelmi, viszont legtöbbször „fű alatt”, de mindig a túlélést biztosítja. (BG.)
A tenni akarók körében sokat emlegetik a magyarság magyarságtudatának, hiányosságát, vagy éppenséggel teljes hiányát. Ha azonban e hiányosság orvoslásáról esik szó, akkor nagyon megoszlanak a vélemények a teendőket illetően. Létezik egy ködös elképzelés, hogy a kérdés nyitját történelmünkben és sajátos műveltségünkben kell keresni, de hogy innen hogyan tovább, azt csak néhány mélyebben gondolkodó ember látja. Pedig, ha sorskérdéseinket meg akarjuk oldani, akkor annak világos és érthető megfogalmazása elengedhetetlen követelmény. E nélkül a vaksötétségben bolyongunk csupán. Tudnunk kell, hogyan jutottunk a mai, kilátástalan helyzetünkbe, és mit kell tennünk ahhoz, hogy elinduljunk a felemelkedésünkhöz vezető ösvényeken. Íme, a magyarságtudat megfogalmazása:
A magyarságtudat egy egységes és átfogó, népi/nemzeti önismeretből táplálkozó közösségtudat. Az együvé tartozás, az egymásra utaltság tudata, mely képessé tesz és erőt ad ahhoz, hogy egymást megvédjük és vállaljuk a közös sorsot. Egy nép, melynek ilyen népi tudata van, képes megoldani sorskérdéseit.
Az újkőkorban a termékenységi vallás volt az akkori közösségekben a lét, a megmaradás vezéreszméje, melynek megtestesítője a termékenység istennője, a mi esetünkben a Boldogasszony volt. A királyságok és császárságok korában az uralkodóhoz való hűség volt a közösséget átfogó és irányító eszme. A nemzeti társadalmak vezéreszméjében a nemzet emelkedett eszményi magaslatra, s lett a nép, a társadalom boldogulásának kulcsa és őrangyala.
Tehát a népi/nemzeti önismeretből kiművelődő társadalmi vezéreszme nem más, mint az anyag, a lét, a biztonság, a közerkölcs és boldogulás őre, eszmei védelmezője. Ahol nincs alkotótöltetű, társadalmat átfogó vezéreszme, ott a közösség egyedeire bomlik, a polgár elveszíti az együvé tartozás tudatát, képtelenné válik a közös ügyek védelmezésére, és sorsa a teljes kiszolgáltatottság lesz.
Ahhoz, hogy a társadalom kiegyensúlyozott életet éljen és a polgár biztonságban érezhesse magát, a következő négy tényezőnek kell jelen lenni a közösségi életben, amelyekből a vezéreszme is táplálkozik: a. testi közelség, b. a közös nyelv, c. az egységes és jól megalapozott népi/nemzeti önismeret, d. az önismeretet átszövő mélységes istenhit. Nem lehet fontossági sorrendben felsorolni e tényezőket, mert együttessen alkotják az egészet. Azon társadalom, amelyikből akárcsak egy is hiányzik, mankókon jár és pusztulás a sorsa.
Napjaink hallatlan anyagi fejlettsége a közösségi munka eredménye. A közösség teremti azon lehetőségeket, melyeket az egyén kihasználhat boldogulása érdekében. Ez különben a közösség érdeke is. Egy gazdag, jómódú társadalom gazdag polgárokból tevődik össze. Az egyénnek tehát mindenképpen védelmeznie kell a közösség érdekeit, mert azzal saját érdekeit is védelmezi. Az alkotótöltetű társadalmi vezéreszme nélkül ez lehetetlen, mert a nélkül felbomlik az együvé tartozás tudata, amely nélkül megszűnik a kiegyensúlyozott közösségi élet.
Nézzük tehát, miből alakul ki az alkotótöltetű társadalmi vezéreszme? Röviden fogalmazva egy nép, nemzet múltjának ismeretéből, történelméből! A történelmet a történetírók örökítik meg az utókor részére. Nem mindegy tehát, hogy kik írják a történelmet. A magyar történetírást a nemzetellenesség jellemzi. Tele van tévedésekkel, tudatos hamísításokkal, és nem utolsó sorban lekicsinylő, megalázó tételekkel, melyek mérgezik a lelkületet, torzítják az önszemléletet, tompítják a tudatot, meggyilkolják az egymás iránti szeretetet. E történetírást terheli a felelőség azért, hogy önbecsülésünknek még az árnyalatát is kiölték a magyarságból.
Radics Géza
