Nemzetünk a szkíta korban kettős vezetés alatt állt, s így a vezetésben is megjelent az operatív – vagyis harcos-megvalósító vezér – valamint a szakrális-elméleti vezető. Természetesen mindkettő nagy tekintéllyel rendelkező személy volt, s az egyiket (gyula) választották a harcosok közösségei, a másikat (Kündü) nem választották, mert ‘kiválasztódott’, és ezzel nem a vetélkedés erősödött meg őseinknél, hanem a feladat- és hatalommegosztás jelentkezett.
Ma is szüksége lenne egy hasonló kettősségre a Nemzetnek. A választott vezetőnek operatívnak – vagyis a gyakorlatias végrehajtást vezetőnek – szükséges lennie, a másiknak azonban értékrend őrzőnek! Mert a mai világban könnyen uralkodik el egy határozott és jó vezetőn is az Ego-ja. (= a hamis ÉN!) Ám ezt meg kell tudnia akadályozni egy olyan tekintélynek, akit nem választanak, hanem “kiválasztódik”. A kisközösségek szintjén ez utóbbi, a csapatot megalapító személy lesz az ún. Őrző. S a valódi vezetést pedig az időről-időre megválasztott személy, az ún. Élenjáró látja el. Ezzel a rendszerrel visszatérhetünk végre egy évezredekig beváltan működött társadalomszervezési formához, amely szkíta-hun hagyomány volt!
Ugyanez országos szinten az államfő és kormányfő kettősében valósulhatna meg, ha a történeti alkotmányosság érvényes elveit érvényre is tudjuk juttatni. A joghagyomány szerint a magyaroknál nem a kancellár/kormányfő volt erős, hanem az államfő – akit nem négyévente választottak, hanem szinte egész életre kiválasztódott. Ő lett így az, aki kinevezte a kormányfőt úgy, hogy bármikor vissza is hívhatta. Álláspontom szerint ezt a mintát a kisközösségekben úgy lehet megvalósítani, hogy az alapítót nem lehet Élenjáróvá választani, viszont Őrzőként vigyáz az értékrendre, így bármikor kérhet szavazást és így megerősítést vagy leváltást a közösségtől az Élenjáró személyével kapcsolatban. Ezt a speciális jogot minden alapító megérdemli, hiszen Ő tette le a közösség alapjait, s így biztosan tudja vigyázni is az értékrendet! Ugyanez országos szinten úgy működne, hogy minden szavazópolgár jelölne egy személyt államfőnek a neve és ismertetőjegye leírásával, s az lenne az államfő, akinek a nevét legtöbben írták le a szavazólapra. A szavazatok alapján kialakult ún. „népszerűségi listán” az államfőt követő további 10 fő alkotná meg a Koronatanácsot, amely az államfő legfőbb segítője, tanácsadója lenne a feladatainak az ellátásában. Ezzel kiküszöbölődne a pénzpórázra vehető pártok jelölési rendszere, s a valódi szavazáson, valódi választói akarat nyilvánulna meg, mert az emberek nagy többsége már tudja, hogy akit a média felmagasztal, bemutat, az nem a közjót akarja megvalósítani, hanem a felmagasztalóit fogja majd pártolni a népe helyett. Akit viszont ejt a média, vagy minden nemezetszolgálata ellenére soha nem mutat be, az tiszta-kezű, a közjó szolgálatának feladatára biztosan alkalmas személy lehet!
(Karácsony Sándor: „Nincs már meglévő magyar nemzet, csupán kollektív, lélekben, földrajzi és történelmi egységben és politikai egység célgondolatában adottságok vannak, melyek nemzetté nevelhetők…”)
Bene Gábor
Nemzetegyesítő Mozgalom
