Egyre nagyobb a káosz és egyre világosabb, hogy mekkora csalás-sorozat volt az USA félidős választásán, s ebből a tényből egész nyugodtan következtethetünk arra, hogy az elnökválasztás is hasonló módon zajlott és így is fog majd lezajlani! Pedig abban bíztam, hogy legalább a régi-új elnök megválasztása esetén elvonul az a sötét felhő a fejünk fölül! Mindezek […]
Dr. Bene Gábor írásai
EMLÉKEZÉS EGY EMLÉKTÚRÁRA
(Vannak tanárok, akik mindent megtesznek a tanítványaik magyarrá neveléséért!) Éppen ma akadt kezembe ez a négy évvel ezelőtti ismertető és program a Szent Margit Emléktúra és zarándoklat részletei és maga az indok ami miatt egy tanár fontosnak tartotta, hogy a diákjainak legyen magyarságélménye, mert anélkül könnyen elvész az élet mocskában. Ez a túra 2019 május […]
Dübörög a bolondériai
Szerintem dübörög a bolondéria. Természetesen nem a táncos-komikus Gyurcsány által felszámolt Lipótmező a témája ennek az írásnak, hanem az amit ma művel velünk a művelt nyugat és a svéd és finn politikai garnitúra. S mindezzel szemben a hazai politikai elit tehetetlen, a labancok pedig tapsolnak. Legtöbbször az jut eszembe, amikor a belépési népszavazáson levitték a […]
Ne ítélkezz azonnal! Gondolkozz inkább!
Sajnos alapeset, hogy a számukra furcsa állítást, azonnal elutasítják egyesek. S ezt nem csak olyan emberek teszik, akik egoisták, vagy felületesek. Sőt egyre inkább tapasztalom, hogy szinte mindenki gúnyolódik anélkül, hogy az állítás mögé néztek volna, elgondolkodnának rajta. Nem hivatkoznak tényekre, nem érvelnek, csak az állítást gúnyolják alaposabb átgondolás, vagy ellen-bizonyítás nélkül. Akik viszont megpróbálkoznak […]
Nemzetegyesítő Mozgalom szerint a béke a legfontosabb!
„Minden háború oka az önzés, és a másik fél meghallgatására való hajlandóság hiánya, ezért minden háborúban, minden konfliktusban mindenki hibás – írta Dosztojevszkij. Mi mindig a háború ellen tiltakozunk. Ám emellett sokak szerint eltörpül minden más, nem szabad elmenni a hazai infláció meglódulása, s az élelmiszerárak 100 százalékos emelkedése mellett! Álláspontunk szerint: A bankárkaszt háborúját be […]
Bene Gábor beszéde a IV. Alkotmányjogi Konferencián
Bene Gábor: TEGNAP A JÖVŐÉRT! Az AHNSZ és a NEEM (Nemzetegyesítők) szervezésében rendeztük meg a IV. Alkotmányjogi Konferenciát ahol – a kommunizmus áldozatainak emléknapján – egy perces néma felállással tisztelegtünk az áldozatok előtt. Bevezetőmben megemlítettem még Grespik László és Tóth Zoltán Jóska nevét is, akik szintén áldozatok lettek, csak ők a nemzetszolgálat áldozataiként hunytak el, […]
CÁFOLAT ÉS JAVASLAT
Dr. Bene Gábor: CÁFOLAT ÉS JAVASLAT! Kezembe akadt Orosházi Feri egy üzenete, amit valamikor félretettem, hogy ha egyszer lesz rá időm megválaszolom. Nos eljött az idő, s először Feri mondatait közlöm egyben, majd mondatonként kielemezve leírom a cáfolatokat. Előrebocsátom, hogy Ferit mindig nagyra becsültem, s ezért szentelek időt a cáfolatokra mert szerintem Ő maga sincs […]
A COVIDIZMUSSAL ELŐÁLLÍTOTT VÁLSÁG HATÁSAI
Európa és Oroszország el tudja látni magát mindennel, így ők biztosan önellátók, mi azonban nem vagyunk azok, mert belezavartuk magunkat egy gyarmatosító cserébe, elsősorban a Kádár alatti adósságcsapda miatt. Olyan kitett a magyar gazdaság, hogy a befektetők paradicsoma lettünk, mert mi leépítettük azt a gazdaságot ami ha fejletlen is volt, de magyar! Most a nagy […]
Mi a különbség?
Mi itt a különbség? A 26500 kedvelővel rendelkező és a saját állítása szerint AZ EURÓPAI BALOLDAL PORTÁLJA, ismét belehúzott. Először arról írtak amit magunk is jól tudunk és rendszeresen le is leplezünk. Vagyis azt fejtegették, hogy világ leggazdagabb 1%-a közel kétszer annyi pénzt szerzett az elmúlt 2 év Covid-diktatúrája során, mint a maradék 99% […]
Mi a megoldás, ha semmi se lesz olyan, mint régen?
BG: Mi a megoldás, ha semmi se lesz olyan, mint régen? (Így akarja a legrégibb alkotmányos nemzetet a pénzhatalmi deep state etetni?) Most a magyarságnak óriási lehetősége adódott azzal, hogy az Országgyűlés megszavazta, és visszanevezte a vármegyéket! Sőt a központi hatalom kinevezett főispánokat is! Így most az önszerveződő magyarság biztosíthatja az ellensúlyt! Ezt az ellensúlyt […]