Augusztus 21-én az Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért konferenciát szervezetek a koronavírus jelenségről. A Magyar Orvosi Kamara elnöke levelet írt a belügyminiszternek és az emberi erőforrások miniszterének, megpróbálva előre betiltatni a rendezvényt, amelynek fővédnöke Patrubány Miklós., a Magyarok Világszövetségének elnöke volt. Nem sikerült. A nemzetközi konferencián fontos dolgok hangzottak el. Most, amikor egyre fenyegetőbbé […]
1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen úgy, hogy a kormány hivatalosan nem vett részt rajta, mert szerintük igen nehéz Horthy szerepét megítélni, s így Antall József nem akart állást foglalni. Pedig magyar történelem egyik legjelentősebb XX. századi alakjáról van szó, aki 19-ben biztosította az általa vezetett Nemzeti Hadsereggel azt, hogy ma egyáltalán létezzen országunk! Sajnos […]