Ökológiai Intézet
Related Articles
Európa nem veszhet el!
EURÓPA! Sajnos elveszni látszik, s éppen azért, mert nem tudtuk helyén kezelni azt a kereszténységet, amely eltért Jézus Krisztus őskeresztény tanításától és behódolt a Tóra bosszúálló istenének! Európa ma egy céda, aki nem tudja, hogy saját maga ellen fordult azzal, hogy magára engedte a materializmust és a pénzkapitalizmus gátlástalanságát! Pedig nekünk magyaroknak Pió atya megjósolta, […]
A Hungária Televízió 30 éve – likvidálva
_____________________________________________________________ Kérjük támogassa a HTV működését! Bankszámlaszám: 11600006-00000000-30131905 ERSTE kedvezményezett: Miholics László A „Hungária Televízió” állami köztelevízióként indult 1992 – ben, majd az első adást megelőző kuratóriumi ülésen a nevet „Dunára” változtatták (!) A Hungária Televízió 1989 óta magántulajdonban van, a Nemzeti Tulajdon Szabadalmi Hivatala által lajstromozott VÉDJEGYOLTALOM alatt áll, folyamatos működését saját technikai és anyagi erőből végzi. Közszolgálatilag 30 […]
Akku gyárral kapcsolatban
Dr. Csath Magdolna közgazdász meggyőzően, igen körültekintően érvelt akkumulátorgyár ügyben: Magyarország multik hálójában: miről szól a debreceni akkugyár ügye? – Csath Magdolna (szilajcsiko.hu) vagy: https://www.youtube.com/watch?v=_uNoadqCig4&t=1752s&ab_channel=Ultrahang