Gondolatok

Vukics Ferenc: Összeomlóban a COVID-diktatúra

Kezd nagyot fordulni a világ. Lassan, de biztosan elindultunk abba az irányba, amiből látszik, hogy a politika egy része megpróbál óvatosan kimenekülni a korábbi tetteinek következményei elől. A következő hetekben felkészülhetünk arra, hogy egyre inkább „természetessé” fogja tenni a mainstream média azokat az állításokat, amelyeket az elmúlt másfél évben megpróbáltunk az emberekhez eljuttatni. Úgy fognak tenni, mintha mindig is ezt mondták volna, vagy azt, hogy a „járvány alatti tanulási folyamat” során most jutottak el ezekig a felismerésekig.

Meg kell érteni, a kormányok óriási pénzekkel (persze a mi pénzünkkel) támogatták az oltóanyagok kifejlesztését, majd a végtelen mennyiségű pénzért (szintén a mi pénzünkért) vásárolták meg a gyártóktól az ő pénzükön kifejlesztett oltásokat.

Közben persze arra is volt idő, hogy szintén hatalmas pénzekért támogatták a tesztelési módszereket kifejlesztő cégeket, majd nagy mennyiségben, emelt áron vásárolták meg azokat a teszteket, amelyeket az FDA éppen a nemrégiben vont vissza, mivel alkalmatlanoknak minősültek arra, hogy megállapítsák a COVID-fertőzést.

Ezek az alkalmatlan, de legalább sokba kerülő tesztek alapján végtelen mennyiségű „beteget”, „fertőzöttet” találtak, és csak a tesztelési kapacitás növelésével akár új járványhullámot is generálhattak.

A kormányok emellett hatalmas pénzekkel támogatták a magán egészségügyet, azért mert részt vett a tesztelésekben, a kórházi kezelésekben. Az orvosok jó pénzt kaptak a beadott oltások után, és aki ügyes volt, gyorsan némi magánvállalkozást is alapított, az részese lehetett a „maszk”- vagy a „labor-üzletnek”.

A leállított szűrések, műtétek, kezelések arra késztették az embereket, hogy ha kezelni akarják a COVID-on kívüli ezernyi bajukat, akkor magánorvosokat fizessenek meg. Elképesztő mennyiségű ember lett érdekelt az ügyben.

A politikusok nem fognak kiállni a közvélemény elé és azt mondani, hogy bocsánat, hibáztunk, tönkretettük az egészségedet, kijátszottuk az adód egy részét a minket támogató magánszektornak, ellehetetlenítettük a vállalkozásodat és „náci módszerekkel” kényszeríttettünk benneteket lezárásokra, kötelező oltásokra.

Nem fogják azt mondani, hogy elnézést kérünk azért, hogy gyerekek millióinak testi, lelki, szellemi egészsége, a jövője ment tönkre a lezárások, az oltások és a mindent „alulmúló” iskolai oktatás miatt. Ők a politikai érdekeik szerint fognak ezután is kommunikálni.

„Gyengíthetik az immunrendszert és kifáraszthatják az embereket a négy havonta megismételt megerősítő oltások amellett, hogy nem is kivitelezhetők” – figyelmeztetett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

Mi van? Egy héttel ezelőtt a NNK munkatársa leidiótázta az embert, ha ilyet mondott, most meg a nyugati és magyar lapok csak ezt harsogják.

Persze óvatosan becsomagolva, néha lebegtetve, és az éppen hatályos rendelkezéseket próbálják vele erősíteni. Pedig a logikában kevéssé jártas embereknek is kilóg a lóláb.

Ha az omikron ellen a harmadik megerősítő oltás sem ad kellő védettséget, akkor miért is örüljünk, hogy az ötödiket és a hatodikat nem fogjuk megkapni?

Évek óta mondom, hogy az európai média jobban és keményebben irányított, mint az kínai. Az amerikai, a brit vagy az izraeli sajtóban legalább volt némi esély arra, hogy alternatív szakértői vélemények megjelenjenek. Legalább hír volt abból, amikor egyes szakemberek inkább lemondtak a pozíciójukról, amikor olyan eljárásra, szabályozásra akarták őket rávenni, ami ellentmondott tudományos meggyőződésüknek. Itt a teljes csend és az azonnali egyöntetűség fogadta az olvasókat. Úgy tűnt néha, mintha egy „parancs” érkezett volna az adott kormányokhoz, és „vezényszóra” egy órán belül már minden médiának azt kellett harsognia. Az amerikai, a brit, az izraeli médiában legalább vezető hírforrások foglalkoztak komolyan a vírus keletkezése és a gyógyszergyártók körül kirobbant botrányokról vagy a „laborszökevény” eseményekről (Pl. delta variáns szökése egy Tajvani laborból). Persze ennek ellenére sem történt meg egyetlen felelősségrevonás sem, de legalább volt esély eljutni a nagyközönséghez.

Emlékszünk még, milyen részletesen foglalkozott a Projekt Veritas Pfizer munkatársakkal közölt videóival a magyar média? Ja, semmit. Amerikai újságokból kellett megtudnunk, hogy a Pfizer vállalat számos tudósa, aki részt vett a COVID-oltás kifejlesztésében, azt állította, hogy a természetes immunitás valószínűleg jobb, mint az oltással megszerzett immunitás,

és szidták munkaadójukat, amiért félretették a COVID-kezelési eljárásokat (ugye mennyire megható, hogy az NKK nálunk meg azt erőlteti, hogy a megbetegedésen való átesettség nem felel meg immunizációnak – hihetetlen, mert ezzel azt állítja, hogy az immunizáció csak a Pfizer oltóanyaga óta létezik).

James O’Keefe, a Project Veritas konzervatív titkos újságírói csoport alapítója videófelvételt tett közzé a Pfizer által alkalmazott több tudósról, akik alátámasztják azt az érvet, hogy a COVID-19 fertőzés általi természetes immunitás erősebb és átfogóbb védelmet nyújt, mint a védőoltás.

Nick Karl, a Pfizer egyik vezető biokémikusa, aki részt vett a COVID-oltás kifejlesztésében is, akkor azt mondta, hogy „amikor valaki természetesen immunis miután megkapta a COVID-ot, valószínűleg jobban védett lesz, mint akit beoltottak”.

„Az általunk kifejlesztett oltás, mint mondtam, csak a fehérjék külső részleteit célozza meg. Tehát ez csak egy antitest a vírus egy meghatározott része ellen. Amikor valóban elkapod a betegséget, akkor a szervezeted elkezd antitesteket termelni a vírus többi darabja ellen is.”

A videófelvételből kiderült, hogy Karl elítélte a kötelező oltásokat:

„Úgy érzem, hogy amit csinálnak, az csak arról szól, hogy a lehető legkényelmetlenebbé tegyék az oltatlan emberek számára az életet. Érezzék úgy, hogy inkább jobban járnak azzal, ha beadják az oltást, mert így visszakapják a szabadságukat. Ha korlátozod az oltatlan embereket abban, hogy bármit megtegyenek, miközben a beoltott emberek bármit megtehetnek, amit akarnak, végül csak azt mondják majd: “F***, oltatom magam én is.”

Chris Croce, a Pfizer másik vezető tudományos munkatársa, úgy tűnt, hogy alátámasztja Karl állításait, mondván, hogy a természetes immunitással bíró személy „valószínűleg jobban” védett, mint egy COVID-naiv személy, akit beoltottak. „Valószínűleg hosszabb ideig vagy védett, ha természetes módon átestél a betegségen.”

Croce nyíltan bírálta a Pfizert is, beleértve azt az állítást is, hogy a vállalat „elnyomta” a többi COVID-kezelést a saját vakcinájának népszerűsítése érdekében.

„Még mindig úgy érzem, hogy egy gonosz vállalatnak dolgozom, mert itt végső soron minden a nyereségen múlik. Fel kell tennem magamnak a kérdést, hogy azért vagyok- e itt, hogy segítsek az embereknek vagy, hogy milliókat és milliókat keressek. Úgy értem, ez az erkölcsi dilemma.”

Croce megjegyzéseiből kiderült, hogy a Pfizer hatalmas, kormányokat maga alá gyűrő lobbija nemcsak a Pfizerről szól.

„A szervezetünk alapvetően most COVID-pénzből működik. Több olyan cég is van, amelyeknek alapvetően egy csomó pénzt adtak vakcinák gyártására, és ők most folyamatos nyomás alatt tartják őket.”

„Megpróbálnak nyomon követni mindenkit, akit beoltottak, összehasonlítva a ténylegesen bejelentett emberek számával, ami alapvetően véleményem szerint a HIPAA [az egészségbiztosítás hordozhatóságáról és elszámoltathatóságáról szóló törvény] megsértése. Senkinek nincs joga megkérdezni, hogy beoltották-e. Ez a magánélet megsértése.”

Croce akkor kitért az oltás néhány esetben megfigyelt mellékhatására is, hozzátéve, hogy a Pfizer jelenleg a vakcina és a szívinfarktus esetei közötti lehetséges összefüggéseket kutatja és a vállalat „keresi” a fiatalabb betegek aránytalan kockázatának okait.

Most azonban még nagyobb botrány kerekedett, mégpedig a Pfizer által „kísérleti barakknak” tartott Izraelben.

Egy héttel ezelőtt hívtam fel a Tisztelt Olvasók figyelmét Prof. Udi Qimron, a Tel Avivi Egyetem Klinikai Mikrobiológiai és Immunológiai Tanszékének vezetőjére, aki akkor az alábbi Twitter-bejegyzést tette:

„Két év késéssel végre felismeritek, hogy egy légúti vírus nem győzhető le, és hogy az erre irányuló bármilyen kísérlet kudarcra van ítélve. Nem ismeritek be, mert szinte egyetlen hibát sem ismertetek be az elmúlt két évben, de visszatekintve egyértelmű, hogy nyomorultul elbukott szinte minden intézkedésetek, és most már a médiának is nehéz dolga van, hogy eltussolja a szégyeneteket.”

A Tel-Aviv-i professzor már két évvel ezelőtt kiállt a svéd modell mellett: „Minden olyan ország, amely drákói intézkedéseket vezetett be, arra törekszik, hogy bebizonyítsa a svéd modell kudarcát.”

A Yediot Ahronotnak 2020 nyarán adott interjújában Qimron teljesen más megvilágításba helyezte a koronavírusjárványt.

„Az egész világon szívesen mondják azt, hogy Svédország tévedett. De végül a felszínre került az igazság. Egy olyan világban, ahol a döntéshozók, tanácsadóik és a média nem tudták beismerni a tévedésüket és az őket sújtó kezdeti pánik hatását, ott nem kell csodálkoznunk azon, hogy még mindig nem tértünk vissza a régi rutinhoz. Felháborít, mert óriási pusztítást, hogy ezt a hibát nem tudjuk beismerni. A történelem fogja megítélni ezt a pusztító hisztériát.”

„Ha nem mondták volna nekünk, hogy járvány van az országban, az átlagember nem is tudhatta volna meg, hogy van egy ilyen járvány. Az a tény, hogy ez a kérdés egész nap fut a médiában, túlterheli a betegség természetes méreteit. Ha itt tombolt volna a fekete halál, mint a 14. században, akkor a holttestek felhalmozódtak volna az utcán.”

Qimron professzor akkor megjegyezte, hogy a koronavírus-halálozások száma egyetlen országban sem haladja meg a teljes népesség 0,1%-át, és a koronavírus okozta halálozási arány a világ teljes népességének kevesebb, mint 0,01%-a, ami azt jelenti, hogy a világ lakosságának 99,99%-a. messze túlélte a járványt, és a vírus közel sem olyan halálos, mint ahogy állítják.

A másfél évvel ezelőtti riportban azt mondta, hogy az igazán okos viselkedés éppen az ellenkezője annak, mint amit ma teszünk. A nem veszélyeztetett populációknak meg kell fertőződniük, és immunitási láncokat kell létrehozniuk, amelyek megvédik a betegeket és az időseket.

Jelenleg az elsöprő társadalmi távolságtartáson dolgozunk, ami megakadályozza a nyájimmunitás létrejöttét – mondta.

Kifejtette, hogy a gyermekek természetes megbetegedése üdvözlendő dolog, mert megvédi a veszélyeztetett populációkat.

„Ugyanezért megnyitnám az egész oktatási rendszert, mert az abban résztvevők túlnyomó többséget a nem veszélyeztetett csoportokba tartozik. Természetesen megoldást kell találni a cukorbeteg vagy más betegségben szenvedő tanárok számára, de én nem látok okot a gazdaságot ösztönző tevékenységek megakadályozására. Nem csak azért, mert lehetővé teszi a szülők munkába állását, hanem azért is, mert hosszú távon csökkenti a halálozási arányt. A gyerekeket és fiatalokat is megkérném, hogy vegyék le a maszkjukat. Persze lehetetlen rákényszeríteni a gyereket, hogy vegye le a maszkot, de a megfelelő tájékoztatás megteszi a dolgát.”

„Ugyanakkor arra kérném a veszélyeztetett populációkat, szüleinket és a betegeket, hogy a következő hónapokban kerüljék a társasági összejöveteleket, amíg el nem érjük a megfelelő immunitási mélységet. Lehet és kívánatos is a veszélyeztetett populációk ajánlása álarcot viselni. Én is megnyitnám az eget és eltörölném a külföldről hazatérők elszigetelési kötelezettségét. A külföldön lévő fuvarozók Izraelen belüli helyzete mellett nincs ok a turisták elszigetelésére. Nagyobb valószínűséggel leszünk megfertőzve egy fuvarozótól, mint egy külföldi turistától. Ezek a szabályok négy hónappal ezelőtt jutottak eszünkbe, és nem értjük meg, hogy már lejárt az idejük” – tette hozzá.

A professzor több hírneves izraeli orvossal és kutatóval egy független szakmai testületet hozott létre azzal a céllal, hogy korszerűsítse és javítsa a Covid-19 krízis ellátását és kezelését. Most úgy tűnik, hogy sokkal radikálisabb lépésre szánta el magát. Néhány nappal ezelőtt levelet írt a saját minisztériumának.

IDE klikkelve olvasható

Archívum

Adatkezelési tájékoztató

A NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALOM POSZTUMUSZ TAGJAI

VAJON MI ÉS HOGYAN VALÓSULT MEG MINDEBBŐL? – CSERHALMI GYÖRGY FELOLVASSA AZ 1989-ES 12 PONTOT

Örökségünk – a klip

A NemzetEgyesítő Népmozgalom Kiáltványa

Magyarország és az Illuminati – Dr. Tóth Zoltán József

Dr. Tóth Zoltán József Hungaria Archiregnum c. könyvének bemutatója