Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok

Visszanézve az AMERIKAI ÖSSZEESKÜVÉSRE

Az amerikai nép sajnos elhiszi, ahogy a magyar is, hogy a hatalom az övé lehet, mert négyévente elmehet szavazni a pártokra! Ez azonban csak akkor lenne valóban eredményes, ha lennének olyan képviselők az USA-ban is, akik nem a pártokhoz kötődnek, hanem csak a helyi közösséghez! (Nekünk itthon tanulni kell ebből, s mielőbb megoldani: helyi közösségek, pártonkívülieket jelöljenek a választókerületekben!) Hiszen, ha a reklám-demokrácia újra a pártoknak adja oda a hatalmat, vagyis az azt megfinanszírozó bankárkasztnak, akkor érdemes lenne a sorok között olvasni! Az alábbi egyébként teljesen gagyi írásrészlet, rejt annyi igazságot, hogy érdemes nekünk átgondolni: Vajon Amerikában ki hiszi el, hogy Biden valóban győzött?

„A 2020-as választás titkos történetének résztvevői ezért akarják elmondani, mi történt, még akkor is, ha úgy hangzik, mint egy paranoid lázálom – befolyásos emberek iparágakon és ideológiákon átnyúló közös munkálkodása a színfalak mögött, hogy befolyásolják a közfelfogást, megváltoztassák a szabályokat és a törvényeket, irányítsák a média tudósításait és ellenőrizzék az információ áramlását. Nem csalták el a választást, hanem megerősítették azt. És hiszik, hogy a közvéleménynek meg kell ismernie a rendszer törékenységét, hogy biztosítsák a demokrácia megmaradását Amerikában.”  Molly Ball Time magazin

A szerző Molly Ball amerikai újságíró, politológus a Yale Egyetemen végzett, mint újságíró. 2017 óta a Time magazin országos politikai szerkesztője, a CNN politikai szakértője, sőt még egy Nancy Pelosi nevű pártpolitikusnak, az amerikai képviselőház elnökének az egyik önéletrajz-írója is. S mégis Ő az, aki akaratlanul ugyan de leleplezi, hogy a birodalmi Amerikában valóban összeesküvés történt! Íme ezt ő írta: „Trump-nak bizonyos szempontból igaza volt. Összeesküvés bontakozott ki a színfalak mögött”.

Molly Ball

A szerző nem kicsit elfogult a demokratákkal, akik szerinte: „nem elcsalták a választást, hanem megerősítették”. Azt viszont nem vette észre, hogy az USA helyzete nagyon kétséges, mert valójában már régen polgárháborúban áll. Igaz nem hagyományos módon és így nem is veheti észre Molly a dráma közelségét, mert egészen más képzést kapott. Másként szocializálódott, hogy ezt a gerjesztetten alattomos polgárháborút felismerje, sőt képes legyen belőle valamit megérteni.  Neki ugyanis soha nem fog feltűnni a nemzetállamnak és a monetáris fogva-tartóinak az alapvető ellentéte, a pénzipari bankárkaszt aljas és a társadalmat és a természetet leromboló mindennapisága.

A riporternő szerint az aktivista szervezetek márciusban kezdtek el nyomást gyakorolni a Kongresszusra, hogy a Covid-segélyekre szánt pénzből jusson a választási adminisztrációra is. Kétmilliárd dollárt kértek, de a szövetségi államtól csupán négyszázmilliót kaptak, s így a többit kipótolták azok, akik nagyon is meg akarták buktatni Trump elnököt. Így a Facebook-alapítóhoz kötődő Chan Zuckerberg Initiative háromszázmilliót adott. Ráadásul maga a Covid kapcsán feltalált profi csalási formula, nagyon igyekezett a levélszavazásra bíztatni, mert így jó előre készültek arra a balliberális banditák, hogy még demokratákat is leelőzve, bevezessék az általuk „szocializmusnak” nevezett őrületet.

Salamon Sámuel Simeone feketebőrű művész valóban „kiszakított az USA területéből” hatósági tehetetlenség mellett kb. 3m2-nyi területet. Sőt Washingtonban, vagyis a szövetségi államokhoz területileg nem tartozó fővárosban be is vezették e „nagyon demokratikus” rendszert Capitolium Hill autonóm zónaként (ez volt a CHAZ)! Ugyanis 2020 júniusában, a George Floyd halála kapcsán tüntető szélsőbaloldaliak által a mocsok, rombolás, pusztítás és főleg a szobordöntögetések mindennapossá váltak az országban ott, ahol a hozzájuk hasonló anarchista csoportok léteztek.

Maga a már-már forró polgárháborút felmutató cirkusz június 1-jén kezdődött és június 7-én fokozódott. A zóna olyan önszervezett tér volt, ahol nem volt hivatalos vezetés.  A CHAZ a nemzeti figyelem középpontjába került, amikor Donald Trump elnök június 10-én és 11-én tweetelt rosszallásával, és a megszállókat “csúnya anarchistáknak ” nevezte, és azt követelte, hogy Washington kormányzója és Seattle polgármestere “vegye vissza” a zónát. Június 12-én a Black Lives Matter tüntetői tárgyalásokat folytattak a helyi tisztviselőkkel a zóna elhagyásáról, de maga a polgárháborús romboló-hangulat egészen a választásokig szinte zavartalanul jelen volt ott is! Persze az összes demokrata és balliberális politikus egyemberként állt ki a Trump elnökkel szemben álló, sőt őt leváltani akaró terroristák mellett. Ez tehát az USA legutolsó demokrácia-kísérlete, ahol a nép „uralkodott”! Az a nép, amely nem etnikai egység, hanem az amerikai álom által elkábított tömeg, s amely már régen kivetette magából azokat a régi erkölcsös munkásokat, akik a vállukon vitték az országot sokáig. Persze ők is be lettek csapva alaposan, mert az említett álom bizony egy reális történelmi szemüvegen keresztül nézve, maga a rémálom! Ám mindenkinek ajánlom Molnár R. Pál zseniális könyvecskéjét: Aranyösvény keresése címmel – amelyben a parazita civilizációt leváltó rendszert járja körül és felvázolja azt, amit a Nemzetegyesítők próbálnak megvalósítani a gyakorlatban.

Hiszen Ők ismerik a demokrácia fogalmát mind Arisztotelésztől, mind Platontól. Nekik sincs túl jó véleményük erről a hibás rendszerről. A népre való hivatkozás egy teljesen hamis álláspont és az valójában a legaljasabb kihasználása a nép nevével visszaélő, hatalommániás, oligarchikus és gátlástalan elitnek. Ám az USA agyfertőzött népe ezt nem nagyon értheti, hiszen nem úgy szocializálódott, s így nem is érthette meg azt sem, hogy miért fontos a Covid és a levélszavazás.     E törekvés eredményeképpen 2020-ban a választók majdnem fele levélben szavazott, negyedük a választás napja előtt személyesen, és csak negyedük voksolt a hagyományos módon: a választókedden, az urnáknál. Ezek után ne is csodálkozzunk azon, hogy a bankárkaszt által manipulált média azonnal Bident kiáltotta ki győztesnek. Ám ez ugye nem összeesküvés, mert a balliberálisok egyszerűen nem tudnak összeesküdni, mert ők teljesen összeépültek a bankárkaszti pénzipar pénzpórázával és így még a rombolást is csak megrendelésre tudják jól megvalósítani!  Az, hogy a mostani rejtett belháború, amely még jelenleg csak hideg polgárháborúként jelentkezik, nem tudni mikor forrósodik újjá, de az biztos, hogy tartós lesz, mert Amerika többet érdemel, ahogy mi is!

2019 novemberében Mark Zuckerberg kilenc vezető polgárjogi aktivistát hívott otthonába vacsorázni, s mi nem tudjuk miről beszélgettek, azt viszont kitalálhatjuk, ami volt a célja ennek a beszélgetésnek. A riporternő szerint a balliberálisok választási mágusára (Mike Podhorzert) hivatkozva a következőket írta: „Hetek óta figyelmeztetett arra, hogy a Trump-szavazók részvételi aránya növekszik. Ahogy csepegtek a számok, már látta, hogy ha minden szavazatot megszámolnak, Trump veszíteni fog.” S nincsen ez a két mondat ellentmondásban? Mert az első mondatban jelezte, hogy Trump szavazói növekednek, majd mégis veszíteni fog? S mindezt komolyan megetették Amerikával? Csak az a kérdés, hogy Trump akar-e forró polgárháborút, vagy csak tovább építi a párhuzamos hatalmát?

Dr. Bene Gábor

A szerző közjogász 

Vélemény, hozzászólás?