NEEM videótár

Trianon 100 – Kőbe vésett Szent Korona konföderáció

Trianon 100-ik évfordulója kapcsán kevés olyan ma is használható, a magyarság és a Kárpát-medence hungarusai által is felvállalható javaslat hangzott el, amit a mindenkori magyar kormányok is felvállalhatnának anélkül, hogy ne élesztenék újra a Kisantatot. A Nemzetegyesítők egyik szóvivője azonban ebben az előadásában egy olyan javaslatot tett, amit nemcsak fel kellene vállalnia a mai nemzeti kormánynak, hanem a mai lehetőségek közül az egyetlen megvalósíthatónak tűnő megoldás is egyben, tehát két kézzel kellen kapni utána.
Igaz, ahhoz először helyre kellett volna állítani a Történeti Alkotmányosság közjogi rendjét, amit sajnos láthatóan nem vállal fel ma egyetlen politikai erő sem, legfeljebb egy súlytalan és szélsőségesnek önként bejelentkezett párt. Szükség lenne az előadás kapcsán egy olyan vitafórumot elindítani, ahol a Szent Korona konföderáció gondolát szélesebb körben is meg lehetne vitatni, mert félő, hogy egyes pártpolitikai erők az ötletet magukévá teszik ugyan, de teljes mértékben ki is fogják majd üresíteni. Ezt csak akkor lehet megakadályozni, ha olyan sokan állnak az ügy mellé, hogy a kiürestést nem merik mejd megtenni, mert az hatalmas presztízs veszteséggel járna!”

 

Archívum

Adatkezelési tájékoztató

A NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALOM POSZTUMUSZ TAGJAI

VAJON MI ÉS HOGYAN VALÓSULT MEG MINDEBBŐL? – CSERHALMI GYÖRGY FELOLVASSA AZ 1989-ES 12 PONTOT

Örökségünk – a klip

A NemzetEgyesítő Népmozgalom Kiáltványa

Magyarország és az Illuminati – Dr. Tóth Zoltán József

Dr. Tóth Zoltán József Hungaria Archiregnum c. könyvének bemutatója