Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok

Dr. Bene Gábor A harmadik tábor önszerveződik, vagy minden marad? – avagy Megkezdődött a csoda Kanadában?

Kocsó Ferenc Kanadában lakó magyar ember írta le a következőket:

„Srácok, tudnotok kell, hogy mi történik!

A világ jobban felébredt, mint valaha, és mindez egészen hirtelen történt!

Hagy magyarázzam el:

Kanadában élek. Kanada sokat importál az USA-ból, így sok itteni élelmiszerünk is onnan származik. Mivel szomszédok vagyunk, minden teherautóval érkezik onnan. Január elején Kanada miniszterelnöke bevezette, hogy a teherautó-sofőröknek egészségügyi útlevéllel, (oltási igazolvánnyal) kell rendelkezniük ahhoz, hogy az Egyesült Államok határán keresztül belépjenek vagy  elhagyhassák az országot. Nos, nem fogadták túl jól.

18 ezer kamionsofőrt bocsátottak el, mert nem akarják oltatni magukat. Szóval, ezek a kamionsofőrök összefogtak, hogy az ország egyik végéből (Britain’s Columbia) felvonuljanak a fővárosba Ottawába, ahol a miniszterelnök van. Azonban váratlanul, sokan elkezdték támogatni a kamionsofőröket. Rengeteg pénzadományt kaptak élelmiszerre és benzinre. (6 napos az út). Közben a kamionsofőrök szintén egészen váratlanul úgy döntöttek, hogy: már nem csak magukért fognak harcolni, hanem mindenkiért!!!

Úgy döntöttek, hogy a miniszterelnökhöz vonulnak, és addig nem mozdulnak el onnan, amíg a miniszterelnök vissza nem vonja a kötelező egészségügyi útlevelet, a maszkokat és minden korlátozást! Mindent!!

Azt mondták: amíg vissza nem állítjuk szabadságunkat, nem megyünk el innen. Ám a legjobb, ami most történt: a mozgalom annyira megnőtt, hogy hétfőn elhagyták az ország egyik végét, minden városból, ahol elhaladnak, egyre több kamionos és hétköznapi emberek, családok autója csatlakozik.

Az emberek mindenütt nekik, segítenek, kedveznek.

Az éttermek ingyen ételt adnak az embereknek a menet közben.

Szállodák, ingyen szállást biztosítottak éjszakánként, hogy aludjanak.

Nekik hirtelen ingyenesek lettek az üzemanyag töltőállomások.

Az egész ország csatlakozott hozzájuk és 5 millió dollárt halmozott fel a nép a felvonulásra (élelmiszer, benzin stb.). Jelenleg 100.000 kanadai teherautósofőr tartózkodik az utakon, s tegnap este pedig 13 000 USA kamionsofőr lépett be az országba, hogy részt vegyen a szabadság menetben!

Szinte senki sincs ellene! Az ország teljesen felébredt! Szombat délelőtt érkeznek a fővárosba, és lezárják a „fennsík” környékét, amíg vissza nem áll a szabadság az országban. Ez annyira hihetetlen, de már Ausztrália is szervezi a felvonulást!

Meg kell keresni a YouTube-on ennek a menetnek a videóit, mert vége a covid diktatúrának, s szombaton leáll az egész ország! Keressen a YouTube-on és a TikTokon (még jobb) a „truck convoy 2022” vagy a „convoy to Ottawa 2022” kifejezésre, és látni fogja, milyen emelkedett együttműködés történik!

Angliában és Dániában már megszüntették az oltási útleveleket. A nagyobb országok így küzdenek most, s a kevésbé fejlettek követik őket. Ne várj szombatig! Imádkozzatok a kamionosokért és minden érintettért! Ez a szabadságért való fellépés, minden ember egységével.

Ébredjetek, EMBEREK!”

Eddig tartott Kocsó Ferenc levele, s szívem szerint azt írnám most le, hogy így kezdődött a rövid szabadság ’56-ban hazánkban is. Ám az egy más korszak volt és most sajnos nem vagyunk annyira egységesek, mint akkor. Pedig a Nemzeti Egységet Előkészítő Mozgalom (régebbi nevén Nemzetegyesítő Mozgalom) épp ezen dolgozik, s jövő szombaton ott leszünk mi is a pesti Kossuth téren!

A nemzeti értékrendet kellene ma keresnie minden magyarnak, de ezt falvakban lehetne csak megtalálni, a városok (vírusok) erre már alkalmatlannak látszanak. A társadalmat ott nem a jog és az azt vezérlő erkölcs vezérli, hanem csak a pénz. Valójában a közép”harmóniáját” kellene megtalálnunk. Ám ez nem sikerül, mert olyan agyfertőzést kapott az egész magyarság, hogy nincs meg az a minta: amit megtanulhatunk. Mert az ember – mint közösségi lény – egyre kevésbé találja a helyét, sőt elidegenedik a társdalomtól, így még a nép fogalmát is összekeveri a nemzettel. Persze elismerem, hogy ez nem csak a mi bűnünk, hiszen ezt nem tanították meg nekünk. A valódi történelmi mintáinkat, inkább csak hamisították az őseink valódi szerepét elhallgatták.

Ma egyre kevésbé a genetikai meghatározottság dönt már, s inkább a tanult viselkedés, vagyis a mintakövetés. S ma sajnos az ún. amerikai életforma a legfőbb minta számunkra, s az ifjúságunk számára még inkább. Ám most úgy tűnik, hogy éppen ott a leggyengébb a láncszem, s talán onnan jöhet a jó irányú változás szele, bár eddig ebben a viharban nem bízott senki.

Nekünk nem összefogni, hanem összetartozni kell, mert csak azok tudnak alkotni, együttműködni, akik összetartoznak. Ezért határoztam meg pár éve a Nemzet egyszerű fogalmát a következőképpen: A legmagasabb szintű lelki és tudati összetartozás cselekvő közössége. (s ez mintha megcsillanna most Kanadában) Persze ezt ki szoktam bővíteni azzal, hogy a közösség (kulturális) műveltségi közösség, amely időtlen, vagyis minden ősünk és minden jövőbeni utódunk is bele tartozik. Sőt ha még jobban bővítem, akkor azt is hozzá teszem, hogy a Nemzet érdekvédelmi és önvédelmi közösség is, hiszen a történelem folyamán ők voltak a törvényalkotó követek és a hazavédők is! Igaz, hogy a Habsburg korszak jelentős mértékben lecserélte és átalakította a nemzeti gondolkodást, sőt kialakította a kuruc-labanc ellentétet, ahol a labancok a hatalom (vagyis Bécs) feltétlen kiszolgálói, a kurucok pedig az alkotmányosság betartását követelők voltak. Ma azonban már a magukat kurucoknak tartók sem ismerik az ősi alkotmányosságunk alapjait, vívmányait, vagy még jobb meghatározással az evidenciáit. (Ami azt az igazságos alapelvet jelenti, amit nem kell bizonyítani)

A kormány által dédelgetett Habsburgok miatt szakadt a magyarságunk szét!   Sőt mára két szemben álló labanc táborra szakadt, amit sokan a kommunista korszak maradványaként határoznak meg. Ám a harmadik tábor (az igazi kurucok) sem egységesek, mert őket is alaposan megfertőzte a hamisság, ami a kommunista ideológiából is áradt, mint a bankár-lobbisták tevékenységéből.

Nem az egymás megismerése, nem a megértés keresése ma a trendi, hanem az önzés, és az ego. Sok tudós magyar leírta már, hogy ezen csak egy műveltségi változás, sőt a nemzeti értékrendhez való visszatérés lenne a megoldás. S most úgy tűnik, mintha segítene bennünket egy az amerikai földrészről elindult minta.         A népi műveltségünk – mert nekünk valójában nem kultúránk, hanem műveltségünk volt – minden jó irányú változásunk alapja! Ám sajnos csak volt a magyarságnak műveltsége, mert a XX. század mindezt kiölte belőlünk. Sajnos a bolsevik-globalista hatás lett számunkra végzetes. S ezen ma kell változtatnunk!  Le kell számolni azzal, hogy csak érdekek vannak: miszerint hogy tudjuk átverni, kihasználni egymást. (Hogyan lehet mindent a saját célok eszközévé tenni.) Ám egy ilyen társadalomban nem alakulhat jól az empátia, s ezért a műveltség sem. Akiben viszont megvan az erkölcs és a magyar népi műveltség, az naiv és ezért kap gúnyolódást, miközben meglopják és megalázzák. S én attól félek, hogy túl sok csalódás érte már a magyarságot a XX-ik században, de már a XXI-ben is!  A gazdasági változás túl gyors volt, s eddig úgy látszott, hogy már nem vagyunk képesek e változásokhoz jól alkalmazkodni. Talán mert e gyors változások pont a műveltségünk és a másik iránti empátia ellen hatott eddig. Ám a Covid terror közepette mégis kialakult segítő szándék megmutatta a magyart a rettegésben. S egyre többen segítik egymást, s ismerik fel a sátáni ránk telepedett erőket, akik már a gyerekeinkre is szemet vetettek. Egyrészről a nyugati LMBTQ őrületével, másik részről ránk szabadították ezt a mesterséges biofegyvert. (Ami ma már nem is biztosan egy vírus, hanem inkább a kanadaiak felismerte kísérleti vakcinázás!)

Egyre inkább azt vesszük tehát észre, hogy minden halad a káosz felé?

Az értelmes emberek rájöttek arra, hogy teljesen mindegy oltakoznak vagy sem, mert az oltottak is megbetegszenek és még súlyosabb állapotba is kerülnek, mint a nem oltottak. Rájöttek sokan arra is, hogy a nemzet újjászervezése nélkül nem lesz komoly változás, mert a rajtunk uralkodó erők egy gyökerűek, így mindegy melyik pártot választják, valójában mindig ugyan ahhoz a gazdához jutnak el, és ha valóban szabadok akarnak lenni, akkor ez ügyben kell önszerveződő, helyi, kisközösségeket alkotni, és kaláka rendszerben együttműködve mutatni meg a többi (atomizált) lakosnak, hogy összetartozniuk. Ha ezt meg fogják tenni, ha ezt biztosan felismerik, akkor azt is megértik, hogy az életünk, jövőnk múlik ezen! A jelenlegi állam az – oszd meg és uralkodj – elvet használja, ráadásul még illegitim is, de ezt nagyon kevesen értik. Pedig törvénytelenségét nagyon egyszerűen lehet bizonyítani, mert a Kádár korszak törvényeit elfogadja törvényes jogalkotásnak. Holott azzal, hogy az Alaptörvény bevezetőjében (Nemzeti Hitvallás) tagadja a jogfolytonosságot a Sztálin által ránk erőszakolt 1949. évi XX-as törvénnyel – amely ál-alkotmány és törvénytelen törvény is egyszerre -, igen jó irányba lépett. Ám ugyanazon Alaptörvény záró rendelkezésben ennek a semmis törvénynek a módosítását jelöli meg jogalapként. (Ezzel nagyon sok magyart csapott be!)

 Mindezt azonban nagyon kevesen merik kimondani! Valójában arról van szó, hogy egyre kevesebb a minőségi gondolkodás. S közben az élet alapkérdéseiről kellene egyetértésre jutnunk úgy, hogy ne erőszakoljuk meg a másik véleményét. Hallgassuk meg végre egymást, s inkább saját mintánkat vizsgáljuk felül, hátha sikerülne megtalálni magunkban is azt, amit másként kellene gondolni és tenni!

Mindenféle lényegtelen viták szintjére próbálják az emberek figyelmét elterelni a bankárok lobbistái. S ez bizony egy bevált szabadkőműves módszer, mert amíg lényegtelen ostobaságokon vitázunk, addig ők erősen és szervezetten dolgoznak a saját céljaikon. Nagyon sok ma már a tisztán látó ember és elegük is van abból, ami történik velük. Ám még mindig nem értik, hogy ki kell alakítani a helyi kaláka, vagy szakrális közösségeket, amelyek hálózatba is tudnak szerveződni. Ma valóban össze kell tartozni, mert azok fogják vezetni a nemzetünket, akik képesek együttműködni! S ha ez megtörténik, akkor más nemzetek is követni fognak minket!  Most viszont nekünk kell követni a kanadai példát? Mert nem csak egyet kell érteni, hanem együtt is kell cselekedni itt: a Kárpát-medencében.

Erre láthatunk most próbálkozást Kanadában, ahol remélhetőleg leszámolnak a mai pártpolitikai őrülettel, amely a gyermekek oltásával akarja lecsökkenteni az emberiség létszámát. Ám a kamionosok szabadság konvoja elérte a kanadai fővárost és úgy tűnik, hogy hatalmas tömeg is támogatja a több száz kamionost.

Remélem, ez nem valami véres, szabadkőműves forradalomhoz vezet! S azt is remélem, hogy ez az egységet felmutató minta begyűrűzik hozzánk, mert eddig Amerikából csak a szemét és a globalista métely érkezett meg hozzánk! Ezért biztassuk mi is a kanadai népet! Mentsétek meg gyermekeiteket Kanadában, s akkor az USA és Európa is meg fog változni! Remélhetőleg a németek és osztrákok is észhez térnek, s újra kiállnak a saját és a gyermekeik védelmében!

Legyünk tehát nyitottak mások felé! Ne zárkózzunk el! Ne ítélkezzünk előre, hanem próbáljunk meg békében egymás mellett élni, de ehhez nekünk is erő kell, mihez változni, sőt önszerveződni kell! Az első feladat tehát az önszerveződés megszervezése, mert csak az vezethet el az egy és ugyanazon szabadsághoz, amit 800 éve fektetett le az akkori magyarság nemessége az Aranybullában! Abban persze benne volt az ellenállási záradék is, amely nemcsak jog, de kötelessége is minden magyarnak (Szent Korona tagnak), minden alkotmányellenesen fellépő elittel szemben! S ehhez már csak az alkotmányosságunk alapelveit kell tudni!

Ám 77 éve élünk alkotmányosságunk nélkül, s itt az idő, hogy szaván fogjuk a Fidesz vezetését, hiszen az Alaptörvényben világosan megfogalmazták: „Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.  Ha ezt komolyan gondolták, akkor tessék végre is hajtani, s ne tűrjék el, hogy az intézményrendszer ne tartsa be az igazságos törvényeket!

(Az alábbi videóra is rákattinthatsz! BG)

https://www.youtube.com/watch?v=qYb-YwBCrCI

Vélemény, hozzászólás?