Az állami szintre emelt erőszak, a vörösterror gyilkosságai és túszgyűjtő akciói okozta megbotránkozás váltott ki éles ellenszenvet a köztársaságok iránt a magyarság körében. Huszár Károly miniszterelnök az 1920. február 16-án megnyitott Nemzetgyűlés alakuló ülésén mondott nyitóbeszédében a forradalmak áldozatait vértanúknak és a „nemzet, az állami rend és a kereszténység mártírjainak” nevezte.
Részben ennek hatására a Nemzeti Múzeum tanácstermében megalakult „Nemzet 1918–1919-es vértanúinak” Országos Emlékmű Bizottsága. Ennek tagjai a közélet jeles alakjai lettek. Az alapító ülést maga József királyi herceg vezette, a szervezet elnöke pedig Pekár Gyula országgyűlési képviselő lett. Ezen ülésen ismertették a tervüket és a tervezett menetrendet a vértanúk emlékét megőrző műemlék elkészítésére felkért Lechner Jenő és Fritz János művészek. Az 1929. március 21-i belügyminiszteri rendeletében, Scitovszky Béla engedélyezte az országos és fél évig tartó pénzgyűjtést, a Báthory-, Vécsey, és Nádor utcák találkozásánál található háromszögletű térre álmodott emlékmű kapcsán. A gazdasági világválság miatt a Nemzet Vértanúinak 1918–1919 Országos Emlékbizottsága egy névsor-összeállító bizottságot hozott létre a Tanácsköztársaság áldozatainak összegyűjtése céljából, amelynek elnökéül az országgyűlési képviselőt és koronaügyészt, Váry Albertet választották. A hazai zsidó szervezetek is eleget tettek a belügyminiszter felhívásának és igyekeztek a magyarországi vörösterror zsidó-, vagy zsidó származású áldozatait összegyűjteni, mert a hazai zsidóság számára fontos és nem titkolt cél vált, hogy bizonyítsák: a hazai zsidóság is áldozata volt a magyarországi vörösterrornak és a meggyilkolt emberek között több esetben zsidó származásúak is voltak.
Hevesi Simon főrabbi az Országos Emlékbizottság tagjaként már 1929. február 1-én levélben fordult a Magyarországi Izraeliták Országos Irodája Elnökségéhez. Ám néhány esetben kiderült, hogy több zsidónak vélt áldozat mégsem tartozott a hitfelekezethez. Ennek oka több is lehetett: amellett, hogy például az adott férfi nem volt körülmetélve, előfordult az is, hogy kikeresztelkedett zsidó volt, így a kezdeti 40 fős létszámról lecsökkent 27-re. A Magyarországi Izraeliták Országos Központja kérte fel a felekezet közösségeit is, hogy lehetőségeik szerint anyagilag is járuljanak hozzá a felállítandó emlékmű költségeihez. Ennek összege 120 ezer pengő volt, amiből 1930. májusáig az előirányzott összeg helyett csak 96 ezer pengő folyt be. Pekár Gyula, az Emlékműbizottság elnöke ezért 1930. május 31-én külön levélben fordult az Izraelita Központhoz, hogy az „osztó-igazság” elve szerint a zsidóságra jutó 6000 pengő különbözetét minél hamarabb gyűjtsék össze. A zsidóságot „terhelő” költségekből ugyanis ekkorra még csak 270 (kettőszáz hetven) pengőt fizettek be a központi kasszába.
Pár nappal később, 1930. június 9-ére az igazolóbizottság megállapította az emlékműre felvésendő nevek listáját. Bár a kőszarkofág már 1930 végére készen állt, az elejére és a hátoldalára tervezett szobormű csak 1933-ra fejeződött be, az átadást pedig a következő évre halasztották. A Nemzeti Vértanúk Emlékművének keresztelt kőtömböt így 1934. március 18-án, avatták fel a Vértanúk terén. A kőpillér előtt Hungáriát szimbolizáló nőalak, hátoldalán pedig a bolsevizmust megtestesítő kígyóval viaskodó izmos férfi állt, a haraszti kőből készült kőpillér tetejére pedig kőkoporsót helyeztek. A két oldalára vésték az áldozatok neveit, elöl a szobor és a felirat, „a nemzet vértanúinak 1918–1919” volt olvasható. A vasárnap délre tervezett avatáson – amit a filmhíradó is rögzített – Horthy Miklós kormányzó és József királyi herceg mellett a kormány több képviselője, a felsőház alelnöke, a honvédség főparancsnoka, és több egyházi méltóság, városvezető és ismert notabilitás is megjelent. A Szózat eléneklését követően az ünnepi beszédet Pekár Gyula, az Országos Emlékműbizottság elnöke tartotta. A felavatását követően az emlékműnél rendszeresen tartottak ellenforradalmi megemlékezéseket, és azt mindenszentekkor rendszeresen megkoszorúzták. Az átadott emlékmű alig több, mint egy évtizedig állt a helyén, azt 1945 szeptemberében a bolsevikok ledöntötték. Fél évszázaddal később, 1996-ban, az emlékmű helyére Nagy Imre miniszterelnök Parlamentre néző szoborkompozícióját állították. Ennek, a mai Vértanúk teréről történő áthelyezéséről döntött a magyar országgyűlés egy 2016-os kormányhatározat és a kulturális örökségvédelmi törvény 2017-es módosítása alapján – az ún. Steindl Imre Program elfogadásával. Lehet azért, mert 2006-ban ott tüntetett a nemzeti civil magyarság? NEEM?
