Petíció az Alkotmányos Alaptörvényért

A petíció szövege itt olvasható PDF formátumban.

 

Tisztelt Képviselők!


     Magyarország írott jogrendi hierarchiájának csúcsán áll az Alaptörvény, mely egészében az első szavától a záró rendelkezésekig megbonthatatlan egységet alkot, más jogszabályoknak nem megfeleltethető, önmagán kívül más írott jogszabály által nem minősíthető, azaz lex fundamentális (magyar joghagyományban Werbőczy szerint). Láthatatlan rendelkezés bele nem értelmezhető, mivel az első szótól az utolsóig normaszöveg.


      Alaptörvény szövegének nyelvtani és tartalmi értelmezése kizárólag önmagából vezethető le, ezért a belső egységének különösképpen tökéletesnek kell lennie!


    Jelen petícióban egy sajnálatosan létező, szövegszerűen, logikailag és történelmileg feloldhatatlan belső ellentmondásra mutatunk és jószolgálati módon adunk javaslatot, annak feloldására.


    A kérdésben számítunk egyetértésükre, a kérdés súlyának megfelelő kezelésére, az ellentmondás feloldásában való kezdeményező fellépésükre.


    A kibékíthetetlen ellentét az Alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését kötelező erővel megállapított el nem ismerése, illetve a 1949. évi „kommunista alkotmány” zsarnokság miatti elutasítása és az Alaptörvény meghozatalához szükséges elhatalmazás deklarált jogalapja között létezik az által, hogy az Országgyűlés az el nem ismert, 1949-es kommunista rendelkezés alapján fogadja el az Alaptörvényt.


    Sajnos így az Országgyűlés még saját jogalapját is elutasította, ahelyett, hogy a történelmileg egyértelmű koronaszuverenitásra, vagy a 1920. évi I. tvc-ben szereplő jogalapra, vagy egyszerűen a minden jog alapját képező máig megkérdőjelezhetetlenül létező joghagyományra hivatkozva tette volna ezt.


    Mivel az önértelmező Alaptörvény egyik belső deklaráció normativitását sem korlátozza, és rendelkezéseit nem emeli egymás fölé, ezért rangsort az Alaptörvény rendelkezései között semmilyen más hivatkozásra alapozva felállítani nem lehet.


    Az egyenrangú, de ellentétes tartalmú normaszövegek lerontják az Alaptörvény kötelezően egységes egészet alkotó megkérdőjelezhetetlen normativitását, és ezáltal a legitimitását.


    Ezért a következetlenség megszüntetése érdekében szövegszerű módosításokat javasolunk beterjeszteni és ajánlunk elfogadni az Alaptörvény következő módosítása alkalmával.


I. módosító javaslat


     ZÁRÓ ÉS VEGYES RENDELKEZÉSEK *


Hatályos szöveg:


2. Ezt az Alaptörvényt az Országgyűlés az 1949. évi XX. törvény 19.
§ (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el.


Helyette javasolt szöveg:


2. Ezt az Alaptörvényt az Országgyűlés a történelmi joghagyományaink
alkotmányos felhatalmazása alapján fogadja el a Szent Korona
szuverenitásának teljessége nevében.

II. módosító javaslat


Hatályos szöveg:


26. * Hatályát veszti…


Helyette javasolt szöveg:


Az Országgyűlés az Alaptörvény elfogadásával egyidejűleg
határozatában megállapítja, hogy a következő rendelkezések
semmisek:

      Továbbá javasoljuk, hogy az Alaptörvényben jelenlevő, többi „Alkotmány” felfüggesztését el nem ismerő határozat szellemével és szövegével össze nem egyeztethető elemeket, értelemszerűen javítsa ki az Országgyűlés.


       Petíciónkat megfogalmaztuk és közfelkiáltással egyhangúlag elfogadtuk a Magyarok Országos Gyűlésén 2022. augusztus 6.-án.


Támogató szervezetek: Korona Igazsága Csoport, Nemzetegyesítő
Mozgalom, Alkotmányt Helyreállító Nemzeti Szövetség, Fejér
Szövetség, Lelkiismeret 88’


És számtalan velünk egyetértő Magyar Állampolgár.


A petíciót hitelesítő és benyújtó Magyar Állampolgárok:


Dr. Diviki-Nagy Attila                        Dr. Bene Gábor