Bene Gábor publicisztikája, beszéde
Kiemelt Nyílt levél

Szamonek János elnök úr levelezése a Kúriával

Tisztelt Kúria Elnökhelyettesi Titkárság

és dr.Kovács Katalin elnökhelyettes asszony!
Igazán köszönöm, hogy most először válaszoltak!
A lényege a válaszuknak: „nem értelmezhető és ezentúl figyelmen kívül hagyják, ha írok…”
Eddig – már 2-3 év óta – is megkapták Lapjaimat, de még csak most érkezett először válasz!
Mostani (24.06.12.: 392,391,390,389.számú Lapjaim) küldeményem részleges tájékoztatás volt a
Sándor-palotánál – az aznapi – történésekről!
Nem tudom, hogy mit nem lehet értelmezni a 06.12.-én odaért levelemen!
Amúgy rengeteg „hivatalos helyen” kapták az elmúlt 2-3 évben a számozott Lapjaimat.
Írtam, írtunk mi már majdnem „Mindenkinek”……….
Bármilyen jogi utatak felé indul a magyar ember, mindenhol KEMÉNY FALAKBA ütközik!
Pedig csupán a magyar érdekeket szeretné érvényesíteni!
Az az érzése az embernek, hogy a Kárpát-medencéből kiirtani akarják a több tízezer éve őshonos népet!
A MAGYAROKAT!!! (Mindenkinek tudnia kell: „szkíta-hun-(avar)-magyar(székely is magyar)” nép, ahol élünk, ÉLTÜNK,
ahonnan elmentek az emberek Európa – sőt még Afrika – különböző tájaira, mi itt legalább 46.000 éve VAGYUNK!)
 
Mindenhol széttárják a kezüket, hogy ez nem, ez így, ez az a törvény, és ez…….
Római jog”: semmi közünk ehhez! A Szkíta jog a mienk:
Egyszerű: „NE ÁRTS”, mert akkor fogsz büntetést kapni!
Ma: törvény törvény hátán, amelyeken már azok sem igazodnak el, akik írták…!
A szabadkőműves bagázs széttrancsírozta  Világot és a Kárpát-medencét is!
Itt „akadozott egy darabig”, amíg a Szent Korona jogrend „útját állta parazita, pénzéhes,
életellenes programjainak!
 
Ma pedig minden felelős helyen lévő „magyar(???)” hagyja, hogy sokadszor szétrabolják még
a maradékainkat, továbbra is folyamatosan legyalázzák Országunkat, Nemzetünket, Népünket!
Még „Nemzeti Kormányunk” is csak asszisztál!!!
Óriási példa a „friss eu-s büntetés: 200M euro+napi 1M ?”
Miért is vannak a JOGÁSZOK az elmúlt törvénytelen 80 évben???
Mit csináltak ilyen hosszú idő alatt???
 
Önök a „jog és az igazság” legfőbb védelmezői!
Már régóta megy a köztudatban: „csak jogszolgáltatás van, nem pedig igazságszolgáltatás”!
Sajnos, kb. 10 év óta pedig sokan-sokan egyetértettünk azzal, hogy:
„Már jogszolgáltatás sincsen”!
A Magyar Embereket kell védelmezni leginkább a Kárpát-medencében!
Ez lenne minden jogász legszentebb és legfontosabb feladata!
Remélem végre már felébrednek a Magyarok, még akkor is, ha nincsenek többen, (500.000-en kb.)
mint amikor Árpád Apánk hazatért! Mert szétmosták az emberek agyait ugyanazok, akik ma „Világuralomra törnek”!
De szinte mindenhol úgy viselkednek, mint a STRUCC! Tudják?!
Minden jót kívánok a további sikeres munkáikhoz!
De viszont szeretném, ha az a magyarok érdekében valósulna meg!
VÉGRE!
Szívélyes Üdvözlettel:
2024.06.18.-án
Szamonek jános,
a Nemzetegyesítő Mozgalom, a Magyar Nemzet, a Magyar Nép és a Magyar Lakosság képviseletében!

Vélemény, hozzászólás?