Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok

NEEM, NEEM SOHA!

Nem szültük tele, nem laktuk be a Kárpát-medencét. Legalábbis Mohácstól kezdve biztosan nem, mert olyan királyok ültek a nyakunkra, akik sajnos ránk erőltettek sok-sok negatívumot. Változásra van szükség a magyar közpolitikában, vagyis a közügyek vitelében, kommunikációjában. Elsősorban IGAZAT kell mondani és tanítani, minden pártérdek nélkül! Másodsorban a fiatalok felé kell fordulni, hiszen ők teljesen másként gondolkodnak, máshová helyezik az értékeket, mint az idősebb generáció.
Közel 500 ezer új szavazó készül a következő választásra, így őket meghallgatva kell javaslatokat kínálni nekik az őket foglalkoztató kérdésekben. Ám a legfontosabb mégis az, hogy meghallgassuk a közemberek problémáit, mert a politikának sokkal többet kell foglalkozni a hétköznapi élet kérdéseivel, vagyis a pártpolitika és pártérdek helyett a közügyekre, tehát a nemzetépítő közpolitikára kell végre összpontosítani! Csak így juthat sikerre 2022-ben, a jó irányú változás igénye, amit a “Nemzetegyesítők” vagyis a határozottan kimondott NEEM mozgalma képvisel!
Sajnos, legtöbb ember nem érti meg, hogy ha van is “helyzet”, akkor is csupán a székely leleményességen és a szervezettségünkön múlik minden változás, s nem a tüntetés, vagy aláírásgyűjtés segít!
ÉN NAGYON TARTOK ATTÓL, HOGY ERŐS LESZ A 22-ES VÁLASZTÁSOKON A  BALLIBERÁLISOK KOALÍCIÓJA!
Akkor pedig csöbörből vödörbe kerülünk!
A nemzeti szervezettség csak akkor lesz hatékony, ha mindenütt a helyi, tisztességes, pártonkívüli emberek vetik be magukat a küzdelembe, s nem újabb és újabb pártkatonák jelennek meg képviselőjelöltként! Ha én mennék el egyedül minden egyes választókerületbe helyi követet felkutatni, majd aláírást gyűjteni neki, alighanem csúfos kudarc lenne a vége!
EZÉRT MINDENÜTT HELYI KÖZÖSSÉGEK KELLENEK, AKIK NEM PÁRTÉPÍTÉST, HANEM NEMZETÉPÍTÉST FOLYTATNAK, s mellette saját képviselőt állítanak, vagyis az érdekérvényesítést választják a Nemzet egyesítésével karöltve!
Ezt nehéz megérteni?
Ráadásul nem is a NEEM-nek kell annak a 3 milliónak a szavazata, akik eddig nem mentek el voksolni, hanem fordítva!
Éppen a NEEM szolgálata segíti meg a helyben jelölt Népképviselő követeket, akik e szervezet nélkül, csak egyéni és független képviselőként, semmi eredményt sem tudnának elérni!
MERT ma már CSAK LISTÁRÓL LEHET BEKERÜLNI A TÖRVÉNYHOZÁSBA  AKKOR, HA NINCSENEK MILLIÁRDJAINK A REKLÁMRA!
Márpedig nincsenek.
S nem szabad egyik szekértáborhoz sem közelíteni, mert akkor elvész a bizalom, mert a pártokat elutasító, 3 milliós eddig nemszavazó tömeget: MEG KELL NYERNI a Nemzet egyesítése számára!  (A Nemzet nem jobb és nem baloldali!)
Ja és ha egyesek abban bíznak, hogy a CÖF meg tudja szólítani az eddig passzív szavazókat, akkor nagyot fog csalódni!
Nézz rá a Nemzetegyesítő Mozgalom honlapjára, s megérted, hogy miért küzdenek a NÉPKÉPVISELET megvalósításáért annak tagjai, szimpatizánsai! 

NE KELLJEN KERESGÉLNI, ÍGY ELKÜLDÖM A LEGLÉNYEGESEBB és most a legalkuálisabb LINKET, amely lerántja a leplet  hazugságról!

ENNEK A MEGTEKINTÉSE, ÁTGONDOLÁSA A LEGFONTOSABB ahhoz, hogy megértsd, nincs más esély, csak a NÉPKÉPVISELET!
Szeged, 2021-06-04

Vélemény, hozzászólás?