Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok Hírek Kiemelt

Meghalt az egyetlen tisztességes ügyész – Dr. Szeszák Gyula az olajügyek kapcsán bátran fellépett

Dr. Szeszák Gyula – aki az olajügyek kapcsán bátran fellépett, sőt lebuktatta az egész rendszert, sajnos mostantól az égi mezőkről segíti a magyarságot abban, hogy tisztábban lásson!  

Hajdú-Bihar megyei főügyészként leplezte le a 66 vasúti kocsiból álló olajvonatot, amely olajszőkítő cégeken keresztül kapcsolódott Hajdú-Bihar megye akkori rendőrfőkapitányához és rendőr alezredes feleségéhez. Miután a botrányra éhes sajtó az ország lakossága elé tárta az ügyet az Országgyűlés pártjai milliós összegű kártérítést szavaztak meg a ’’veszteséget szenvedőknek’’, természetesen közpénzből. Ebben az olajszőkítési ügyben egyébként álláspontom szerint szinte a teljes pártpolitikai elit részt vett, azért lett Szeszák főügyész gyorsan nyugdíjas és ezért vették el tőle a további leleplezések lehetőségét. Ez a szégyen ott ül az összes akkori képviselőn, a kormányon, politikuson, média-munkáson és jogászokon, mert nem léptek fel Szeszák Gyula mellett, aki pedig az igazságot képviselve nagyon megérdemelte volna! Igazi szkíta ember volt itt a földön, s a mennyországnak is szüksége lett a jogérzékére és hatalmas tudására! S mi a NemzetEgyesítő Mozgalom segítői nagyon tudjuk, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek! Gyula bátyámat pedig nem fogja a nemzet elfelejteni, mert nem csak az olajügyben végzett kitűnő munkát, hanem nagyon sokat segített abban  munkában, ami a balliberális ügynökök leleplezése és a valódi alkotmányosság visszaszerzése kapcsán végzett a láthatatlan (nemzetepito-nepmozgalom.hu) műhelyeiben.      

Jöjjön itt az emléke ápolása kapcsán egy írása, amely az életében mindig felmutatott lényeglátás és a realizmus keveréke! Igaz, Herodotosz azt írta szkítákról, hogy nekik nem kell írott törvény, mert a lelkükben él az igazság és számukra ez legfőbb törvény! Nos ennek fényében olvassuk el  az írását, hiszen nem a cikkben említett nyomorult balliberálisok a valódi szkíták, hanem Gyula bátyám, akit semmi más nem érdekelt, csak a haza sorsa és az igazság!

 

Szeszák Gyula: A szkíta (?) alkotmányvadász.

Egy másik eszelős, szintén szabadlábon… Korábban azt hittemVörös Imre ex alkotmánybíró a csúcs. De nem, komoly vetélytársa akadt Geri Tibor ny.á. alezredes, a nagy betűvető személyében, aki ezen a téren sokszorosan felülmúlja a legnagyobb kapacitású trágyaszóró teljesítményét is.

Nem szándékozom betűtengerében megmártózni. Figyelmemet egykori kollegáihoz, tanítványaihoz a rendőrökhöz intézett Nyílt levele keltette fel, amely nem csupán egy emlékeztető megszólítás, ami címből következne, hanem egy terjedelmes alkotmányjogi tankönyv, útmutató és felhívás, az Orbán kormány 2022-ben esedékes megbuktatásához.

A Nyílt levél, e példátlan fércmű, néhány töredék mondatából szerencsére kihámozható írójának mélységesen mély jogi tudatlansága, ill. állításainak példátlan szemtelensége, alattomossága.

A szerzőjét eláruló töredék így szól. “… Az ideiglenes alkotmány 1989 óta a NÉPET védi! A Magyar Köztársaság Alkotmánya 2.§ (2) bekezdése 25 éve (!) ’89. október 23 óta kimondja: „MINDEN HATALOM A NÉPÉ”. És az alkotmány nem csak a néphatalom elvét mondja ki, és nem csak a nép hatalmának megvédéséhez ad jogot a népnek, hanem a megvédésének kötelezettségét is kimondja. (ugyanott (3) bekezdés: „Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom … kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben … mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” ) 

De voltaképp miről beszél ez az ember?

Az 1989 évi XXXI. Törvényről, a Szűrös által kihirdetett “Alkotmányról” van szó, csakhogy ez nem önálló törvény, nem Alkotmány, hanem az 1949 évi XX. Törvény, azaz a Sztálini Alkotmány huszonötödik (!) módosítása.

És hogy szól a Sztálini Alkotmány?

“1949. évi XX. törvény  A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA1 [Kihirdetve: 1949. VIII. 20.]
A nagy Szovjetunió fegyveres ereje felszabadította országunkat a német fasiszták igája alól, szétzúzta a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát, megnyitotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját.

A régi rend urai és védelmezői ellen vívott kemény küzdelmekben hatalomra jutva, a magyar munkásosztály, szövetségben a dolgozó parasztsággal, a Szovjetunió önzetlen támogatásával újjáépítette háborúban elpusztult országunkat. Évtizedes harcokban megedződött munkásosztályunk vezetésével, az 1919. évi szocialista forradalom tapasztalataival gazdagodva, a Szovjetunióra támaszkodva népünk megkezdte a szocializmus alapjainak lerakását s országunk a népi demokrácia útján halad előre a szocializmus felé. E küzdelem és országépítő munka már megvalósult eredményeit, országunk gazdasági és társadalmi szerkezetében végbement alapvető változásokat fejezi ki és a további fejlődés útját jelöli meg: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA.”

Innen ered Geri Tibor jogi tudománya. Ő arra a suszterre hasonlít, akinek megtetszik egy ügyvédi tábla és műhelyére hasonlót készíttet: “Nagyfejeő József  köz- és váltócsizmadia.

Geri jogtudományáról ennyit.’’

Eddig az idézet, s Gyula bátyámnak legyen könnyű a föld – ahol a teste fog nyugodni – mert szerettük és elismertük kivételes éleslátását, szókimondó természetét, az általa oly nagyra tartott igazsághoz való korrekt ragaszkodást!

Kapja meg azt a mennyországban, amiből itt a földön nem sok jutott neki, s így lélekben maradjon meg olyanak, amilyennek megismertem/megismertük! Hiszen a lélek halhatatlan, s a mennyben nyerje el az békesség jutalmát az örök nyugalmat, de legyen a holtak között is élő, mert Nemzetének szüksége van rá !

S tudom, hogy segíteni fog nemzetünknek továbbra is, hiszen deputációba ment ő most a Jó Istenhez a magyarság érdekében! Mert ha valaki, akkor ö tudta, hogy a magyar jogászi géniusz alkotása nem felejtődhet el, a történeti alkotmányt vissza kell kapja a magyarság, s ezért vállalta lektorálni erről szóló munkáimat!

Szerettünk Gyula bátyám és nem feledünk! S van még lektorálni való bőven.

(BG)


Szeszák Gyula: A szkíta alkotmányvadász

Egy másik eszelős, szintén szabadlábon… Korábban azt hittemVörös Imre ex alkotmánybíró a csúcs. De nem, komoly vetélytársa akadt Geri Tibor ny.á. alezredes, a nagy betűvető személyében, aki ezen a téren sokszorosan felülmúlja a legnagyobb kapacitása trágyaszóró teljesítményét is.

Nem szándékozom betűtengerében megmártózni Figyelmemet egykori kollegáihoz, tanítványaihoz a rendőrökhöz intézett Nyilt levele keltette fel, amely nem csupán egy emlékeztető megszólítás, ami címből következne, hanem egy terjedelmes alkotmányjogi tankönyv, utmutató és felhívás, az Orbán kormány 1922-ben esedékes megbuktatásához.

A Nyilt levél, e példátlan fércmű, néhány töredék mondatából szerencsére kihámozható írójának mélységesen mély jogi tudatlansága, ill. állításainak példátlan szemtelensége, alattomossága.

A szerzőjét eláruló töredék így szól. “… Az ideiglenes alkotmány 1989 óta a NÉPET védi! A Magyar Köztársaság Alkotmánya 2.§ (2) bekezdése 25 éve (!) ’89. október 23 óta kimondja: „MINDEN HATALOM A NÉPÉ”. És az alkotmány nem csak a néphatalom elvét mondja ki, és nem csak a nép hatalmának megvédéséhez ad jogot a népnek, hanem a megvédésének kötelezettségét is kimondja. (ugyanott (3) bekezdés: „Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom … kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben … mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” ) De voltaképp miről beszél ez az ember?

Az 1989 évi XXX Törvényről, a Szűrös Mátyás által kihirdetett “Alkotmányról” van szó, csakhogy ez nem önálló törvény, nem Alkotmány, hanem az 1949 évi XX. Törvény, azaz a Sztálini Alkotmány huszonötödik (!) módosítása.

És hogy szól a Sztálini Alkotmány?

“1949. évi XX. törvény  A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA1 [Kihirdetve: 1949. VIII. 20.]
A nagy Szovjetunió fegyveres ereje felszabadította országunkat a német fasiszták igája alól, szétzúzta a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát, megnyitotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját. A régi rend urai és védelmezői ellen vívott kemény küzdelmekben hatalomra jutva, a magyar munkásosztály, szövetségben a dolgozó parasztsággal, a Szovjetunió önzetlen támogatásával újjáépítette háborúban elpusztult országunkat. Évtizedes harcokban megedződött munkásosztályunk vezetésével, az 1919. évi szocialista forradalom tapasztalataival gazdagodva, a Szovjetunióra támaszkodva népünk megkezdte a szocializmus alapjainak lerakását s országunk a népi demokrácia útján halad előre a szocializmus felé. E küzdelem és országépítő munka már megvalósult eredményeit, országunk gazdasági és társadalmi szerkezetében végbement alapvető változásokat fejezi ki és a további fejlődés útját jelöli meg: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA.”

Innen ered Geri Tibor jogi tudománya. Ő arra a suszterre hasonlít, akinek megtetszik egy ügyvédi tábla és műhelyére hasonlót készíttet: “Nagyfejeő József köz- és váltócsizmadia.

Geri jogtudományáról ennyit.

A magyar történelem talán egyetlen hős ügyésze a 66 vagon olajmaffia-vonatot megbuktatott megyei főügyész, Szeszák Gyula. Viszont az olajmaffia védelmezői voltak Orbán Viktor, Pintér Sándor, Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke, akik éppen úgy az olajmaffia bűnszervezeti védelmezői voltak, mint az akkori legfőbb ügyész, Györgyi Kálmán és helyettese, Fábián László, vagy pl. a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Solt Pál. Ezek Szeszák Gyula bűnszervezeti politikai üldözésében szólóban is jelesre és eltörölhetetlen történelmi szégyent aratva sorakoztak fel. De a felsorolt nevek is a jéghegy csúcsa és a Dr. Szeszák Gyula Hajdú-Bihar megyei főügyész által leleplezett 66 vasúti kocsiból álló olajvonat, amely olajszőkítő cégeken keresztül kapcsolódott Hajdú-Bihar megye akkori rendőrfőkapitányához, Papp Imréhez és rendőr alezredes feleségéhez, Ferenczi Flórához, az akkori magyar parlamenti szokásnak megfelelően, miután az ország lakossága előtt lebuktak, az Országgyűlés pártjai összefogtak és milliós összegű kártérítést ajándékoztak nekik – természetesen közpénzből.

A parlamentáris maffializmus soha nem fogja kiheverni ezeket az örök gyalázatokat és soha el nem törölhető maffia-bűntetteket. Az indokolatlan és őrült bűnözői jutalmazások örökre kísérteni és rombolni fogják nem csak a Fideszt, de az MSZP-t is, miközben a bűnszervezetben egypártként részt vett további pártok már az enyészeté lettek. Ők pártokként végül nem élték túl a folytatólagos, bukásról bukásra tántorgó, nyilvános és gyakran teljesen fölöslegesen öncsonkító, mocskos és gátlástalan, szélsőségesen kritikátlan és pszichopata maffializmust.

(NEEM)

Archívum

Adatkezelési tájékoztató

A NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALOM POSZTUMUSZ TAGJAI

VAJON MI ÉS HOGYAN VALÓSULT MEG MINDEBBŐL? – CSERHALMI GYÖRGY FELOLVASSA AZ 1989-ES 12 PONTOT

Örökségünk – a klip

A NemzetEgyesítő Népmozgalom Kiáltványa

Magyarország és az Illuminati – Dr. Tóth Zoltán József

Dr. Tóth Zoltán József Hungaria Archiregnum c. könyvének bemutatója