Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok

Ki találta ki Ukrajnát?

Valójában Lenin találta ki Ukrajnát, mert addig ilyen ország nem létezett! Ám szerintem Lenin sem gondolta, hogy az orosz nép legközelebbi rokona ilyen erőteljesen nemzeti szocialista lesz, s a Szovjetunió legnagyobb népével – az orosszal szemben, ilyen erős nacionalizmust, vagyis a legszélsőségesebb náci indulattal rendelkező fiatal erőt fog képezni!

Ám először is tisztázzuk, hogy Zelenszkij se nem orosz, se nem lengyel, hanem zsidó. Ám ez nem számítana, ha a valódi ukrán érdekeket képviselné, s nem az USA, pontosabban a bankárkaszt által mozgatott bábú lenne! Ráadásul kastélya és hatalmas vagyona van az Egyesült Államokban, vagyis kettős (hármas?) állampolgár. S mint humorista-államelnök több beszédében is világossá tette, hogy Ukrajnának az a célja, hogy a donbászi oroszok nemzetiségi különállását teljesen felszámolja, illetve területeiket erőszakosan visszaintegrálja Ukrajnába. Pedig Donbászban a Donyecki és Luganszki Népköztársaságok (DPR és LPR) kifejezetten az ENSZ által is elismert önrendelkezési jog alapján jöttek létre, s nem a Spanyolországból kiválni szándékozó katalán mintát vették alapul, mert tudták előre, hogy az nem vezet eredményre.

A bankárkaszt pedig arra gyúrt, hogy nehogy béke legyen Európában, s nehogy Oroszország és a német állam túl közel kerüljenek egymáshoz. Az ugyanis egy olyan gazdasági erőt jelentene, ami bizony a világcsendőr szerepét betöltő USA gazdasági és katonai hatalmát erősen veszélyeztetné!

A Zelenszkij vezette kijevi kormány ezért a fenti körök biztatására kifejezetten háborút akart. Így már tavaly decemberre 125 000 katonát gyűjtött össze a donbászi köztársaságokkal való határvonal mentén, s uszító üzeneteket küldött a tudatipari média által egyébként is agyfertőzött ukránoknak. Sőt a minszki megállapodások értelmében tiltott nehézfegyvereket is alkalmaztak a fegyveres függetlenségi harcot vívó és így önrendelkező régiók ellen. Ez egyébként igen sok orosz civil halálát is okozta. S ezek voltak azok a véres események, amelyek Oroszország és főleg Putyin számára elfogadhatatlanná tette a Romániába és Lengyelországba telepített NATO rakétákat is. Ráadásul a pénzpórázra vett nyugati sajtó folyamatosan azt állította, hogy Oroszország hamarosan megtámadja Ukrajnát, pedig akkor még ilyen szándék egyáltalán nem létezett Putyinnál. Ugyanis az orosz hadsereg állásairól közzétett műholdképek szerint nem volt semmi jele a felvonulásnak, hiszen az orosz hadsereg több mint egy napnyi távolságra, a saját bázisain állomásozott.

A sorozatos ukrán provokáció vége azonban az lett, hogy Putyin február 24-én “különleges hadműveletet” indított Donbászban – vagyis békefenntartókat küldött a Donyecki és Luganszki Népköztársaságok (DPR és LPR) védelmére, amelyeket jó taktikai érzékkel, már február 21-én függetlennek ismert el.

Nézzük az alcímben jelzett második kérdéskört!

Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök döntéshozói belső köre, vagyis a tanácsadói, a színészi-baráti körén alapul. Az elnöki adminisztráció vezetője, Andre Bodin a szórakoztatóiparban tevékenykedő ügyvéd.

Az elnök fő politikai tanácsadója, Sergey Sheffey vígjáték író. Ivan Bakanov, az Ukrán Legfelsőbb Hírszerző Szolgálat elnökhelyettese, egy vígjátékfilmeket készítő cég főnöke. Szergej Sivoko, az Ukrán Nemzetvédelmi Bizottság főtanácsadója szintén humorista, és Zelenszkij partnere volt, mint színész! Tehát ez a csapat inkább egy színházi produkció, mint egy állam vezető testülete! Az elnöki palota kabinetfőnöke, Andre Yemark egy vígjáték-producer, pedig ami most történik Ukrajnában az nem vígjáték!

Ezek után csodálkozunk, hogy ezek a nem ukrán ’’vezetők’’ fegyvereket osztottak a civileknek?

Az utolsó „legitim” ukrán elnök – név szerint Petro Porosenko – egyes politikai szereplők szerint a CIA informátora volt. (Igaz ugyan, hogy Oroszországba menekült az ellene szervezett puccs után, de ez nem bizonyíték semmire, mert ha mégis CIA alkalmazott, akkor Oroszországban folytatja az Ukrajnában megkezdett tevékenységét!)

Egyébként van olyan érzésem, hogy a béketárgyalások után őt akarja visszahelyezni az ukrán elnöki székbe Putyin!

Rossznyelvek szerint azonban a jelenlegi ukrán kormányülések csakis angolul folynak, mert az ukrán pénzügyminiszter amerikai állampolgár, az egészségügyi miniszter egy az USA-ban született grúz, a gazdasági miniszter pedig litván származású! Nos, ezeknek a személyeknek ráadásul még tekintélyes vagyonuk is van Ukrajnán kívül, vagyis menekülés esetén nem lesznek szegények nyugaton sem.

Szerintem ez nekünk, magyaroknak is ismerős lehet!

Ráadásul nézzük csak mit olvastam Király B. Izabella facebook üzenetében?

Ukrajna határai? No, ez nagyon érdekes! Erre gombot varrni…

“Az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára kijelentette, Ukrajna 1991 óta nem kérelmezte a határok nyilvántartásba vételét, így Ukrajna állam nem létezik…. És nem tudunk róla semmit! 2014.04.7-én Ban Ki-Moon ENSZ főtitkár megdöbbentő kijelentést tett, amelynek terjesztése tilos az ukrán médiában és az interneten. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén felmerült a konfliktus a két állam között. A következő következtetést vonták le belőle:

Ukrajna 1991.12.25. óta nem jegyezte be határait. Ukrajna határainak szuverén államként való nyilvántartásba vételére nem került sor az ENSZ-ben. Ezért feltételezhető, hogy Oroszország Ukrajnával kapcsolatban nem követ el jogsértést. A CIS-szerződés szerint Ukrajna területe a Szovjetunió közigazgatási körzete. Ezért senkit sem lehet hibáztatni a szeparatizmusért és Ukrajna határainak erőszakos megváltoztatásáért. A nemzetközi jog szerint az országnak egyszerűen nincsenek hivatalosan elismert határai. E probléma megoldása érdekében Ukrajnának véglegesítenie kell a szomszédos országokkal való határmarkációt, és megszereznie a szomszédos országok, köztük Oroszország beleegyezését a közös határukhoz. Mindent dokumentálni kell és megállapodásokat aláírni az összes szomszédos országgal. Az Európai Unió támogatását ígérte Ukrajnának ebben a fontos kérdésben és úgy döntött, hogy minden technikai segítséget megad. De vajon Oroszország aláírna-e egy határszerződést Ukrajnával? Nem, persze, hogy nem! Mivel Oroszország a Szovjetunió jogutódja (átvállalva annak 220 milliárd dollár államadósságát is! – megjegyzés tőlem) (ezt a nemzetközi bíróságok határozatai is megerősítik a volt Szovjetunió és külföldi országok közötti tulajdonvitákról), azok a területek, amelyeken Ukrajna, Fehéroroszország és Novorossiya található Oroszországhoz tartozik, és senkinek nincs joga megszabadítani ezt a területet Oroszország beleegyezése nélkül. Alapvetően Oroszországnak most már csak annyit kell tennie, hogy kijelenti, ez a terület orosz, és hogy minden, ami ezen a területen történik, orosz belső ügy. Bármilyen beavatkozás Oroszország elleni intézkedésnek minősül. Ezen az alapon törölhetik a 2014. május 25-i választásokat és azt csinálnak, amit a nép akar! A Budapesti Memorandum és más megállapodások szerint Ukrajna határai nincsenek. Ukrajna állam nem létezik (és nem is létezett.) – Alexander Panin, Central News. (És nehéz elhinni, hogy a Budapesti Memorandum tartalmáról Budapesten ne tudtak volna.)”

Ennek ellenére vagy éppen ezért állítom, hogy ha ez így igaz, akkor Ukrajnának véglegesítenie kell a szomszédos országokkal való határmarkációt és meg kell szereznie a szomszédos országok, köztük pl. Oroszország és Magyarország beleegyezését a közös határukhoz. Vajon lesz-e elég bátorság a magyar politikai osztályban, főleg a kormány tagjaiban, hogy ne csak autonómiát kérjenek, hanem népszavazást arról, hogy Kárpátalja-Ruszinszkó konföderációs alapon, vagyis az egykor Horvátországgal 800 évig jól működő társországi viszony mintájára vissza is térjen a Szent Korona védőboltozata alá? Mert egy ilyen témájú népszavazás biztos siker lehetne az ott élő magyarság és a szélsőséges ukránok által sokszor megkérdőjelezett ruszin testvéreinknek is. Ezt a lehetőséget egy valóban nemzeti kormány nem szalasztaná el! NEEM, NEEM SOHA!

Dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Vélemény, hozzászólás?