dr. Bene Gábor írása
A címben megfogalmazott kérdést nem tudja eldönteni a média világa, pedig csak józan ész kellene hozzá. Azonban a józanság helyett a kiválasztottság mítosza terheli a megszállottakat, akik persze egy valóságosan is megszállt országban érzik, hogy jobb lenne számukra a függetlenség. Ám a pénzpóráz sajnos ma meghatározza az összes bankárkasztilag „megszállt” országot.
Szinte naponta elhangzik a terror szó, vagy az, hogy a világ valamely pontján terror cselekményt hajtottak végre. Ezek közül is kiemelkedik az iker tornyok elleni merénylet, melynek a kommunikációja nagyon sok sebtől vérzik. Az akkori főgonoszt magyarosított névalakjaival is Osama bin Ladennek hívták és Ő volt (állítólag) az Al-kaida terrorcsoport megalakítója. Szerepelt az FBI 10 legkeresettebb bűnözőit tartalmazó listáján, miközben egyrészről üzleti kapcsolata volt az USA állami vezetésének több tagjával, másrészt az afganisztáni SZU elleni függetlenségi harcban az USA által pénzelt és kiképzett elitcsapat parancsnoka is volt. Nevét ismertté csak a 2001. szeptember 11-i ikertornyok lerobbantása tette, amit persze a média terrortámadásként tálalt a világ közvéleménye felé. Ő volt az első számú gyanúsított, holott olyan sok megmagyarázhatatlan körülmény van az eset mögött, hogy csak évtizedek múlva fogunk az ügyben teljesen tisztán látni. De legalább lássunk végre tisztán a terrorizmus kialakulásának az ügyében! Nézzük mi a terror szó jelentése, s hol alakult ki, és milyen módon?
A terror szó eredeti jelentése az ijedtség, rettegés, rémület. Ma a nyílt erőszak alkalmazása rémület, rettegés kiváltása céljából. Ma így hívunk minden erőszakos, kíméletlen módszert, akármilyen szinten követik is el őket. Ám terrorszervezetek nem, vagy nem ilyen formában működtek a történelemben, s nagyobb számban csak a XX. század folyamán alakultak ki. S bármily hihetetlen, de a legelső terrorszervezetek Palesztinában jöttek létre, az oda tömegesen visszatelepülő európai zsidók palesztin ellenes szándékainak végrehajtására. Ilyen volt a Hagana, az Irgun, a Lehi és a Stern-csoport, melyek mindegyike 1920 és 1940 közt alakult!!! Európában két ismert terrorszervezet működött, az IRA és az ETA, ám mindkettő hazájuk függetlenségét az önrendelkezési joguk elismerését szerették volna elérni, s ezért őket inkább szabadságharcosoknak kellett volna nevezni! Ismert még egy baloldali, anarchista csoport, az 1967–ben Németországban alakult Vörös Hadsereg Frakció. Tehát fontos tudni, hogy az izraeli terrorcsoportok után jóval később jöttek létre az őslakos palesztinok, eleinte csak védekező terrorcsoportjai. Az első a Fatah – alapítva: 1959, a második a PFSZ – Palesztin Felszabadítási Szervezet (Palestine Liberation Organization) alapítva: 1964, s napjainkban már nem terrorszervezetként ismerjük, hiszen sokáig kormányon voltak a Palesztin hatóság területén. 1970-ben alapították a palesztinok a Fekete Szeptember elnevezésű csoportjukat, mely amely – tanulva a zsidó fegyveres erőszak sikerein – már terrortámadásokkal igyekezett kikényszeríteni a palesztin függetlenséget. Közismert tettük az 1972-es müncheni olimpia izraeli csapatának elrablása volt, ám ezt több elemző is hamiszászlós támadásként értékeli napjainkban. A Hezbollah – alapítva: 1982, a Hamasz – alapítva: 1987, Al-Kaida – alapítva: 1988, Fatah al-Iszlám – alapítva: 2006. Nézzük őket egyenként!
Izrael ellenes terrorista szervezetként létezik a Fatah és a 2006-ban újjá alakított Fatah al-Iszlám szunnita arabokból álló iszlám csoport. Tagjait terroristáknak és katonai dzsihádistáknak írja le a pénzpórázra vett média, szerintük az al-Kaidával is kapcsolatban vannak. Főbb célpontjai Izrael és az Egyesült Államok.
A PFSZ, Palesztin Felszabadítási Szervezet egykori vezetője Javszer Arafat volt, aki megállapodásra tudott jutni az izraeli kormánnyal, ám sajnos azt azóta sem tartják be a felek, viszont a PFSZ így, már nem minősül terroristának a fősodratú média, s a bankárkaszti lobbista politikusok szerint.
A Hezbollah jelentése: Isten pártja! Ez egy libanoni, síita politikai és félkatonai szervezet, akik a libanoni politikában jelentős erőt képviselnek. Míg az arab világ jelentős részében egyfajta ellenállási mozgalomként tekint rájuk, addig az USA, Izrael, Kanada és Hollandia terrorista szervezetként tartja számon őket. Al-Kaida szó arab eredetű, az „ülni” jelentésű igéből képzett névszó, formailag nőnemű és folyamatos melléknévi igenév, azonban önálló főnévként is működik, itt jelentése: „alap”, „alapozás”. Az al-Kaidát az teszi különösen veszélyessé a palesztin területet megszállva tartó Izrael számára, hogy biztos anyagi hátterű és egymással laza összeköttetésben álló, meglehetősen önálló, nehezen felderíthető, s nagyon sok kisebb-nagyobb szervezetekből áll, melyek Izrael elpusztítását tűzték ki célul. Hamasz az Iszlám Ellenállási Mozgalom rövidítése, s ők egy arab-palesztin, katonai csoportot is fenntartó politikai mozgalom, központjuk Palesztinában van. A Gázai-övezetet a 2006-os választások óta a Hamász uralja, s a mostani háború alatt szinte a teljes vezető gárdáját ki tudta végezni az izraeli titkosszolgálat és hadsereg. A Muszlim Testvériség egy fundamentalista mozgalomból alakult ki a második világháború előtt. A Hamász 1987-ben jött létre az „első intifáda” idején. A Fatah–Hamász konfliktus, vagyis a belső palesztin polgárháború 2006. december 15-én kezdődött. A Hamász nem csak merényleteket hajt végre, hanem a zsidó államot is támadja tüzérségével, hiszen a léthez való jogát most sem ismeri el és a nemzetek fölötti muszlim egységet tűzte ki célul. Tehát ezek a szervezetek többnyire a nyugati, főleg amerikai befolyás megszűnését kívánják kikényszeríteni és Izrael létét megszüntetni, vagy legalább egy igazságos elosztást Izrael és a palesztinok között! S ennek a megosztásnak mindkét fél egyaránt örülne, azonban a mind a palesztin, mind a zsidó szélsőségesek akadályozzák ezt!
Mindezek azt mutatják számomra, hogy a zsidó terrorcsoportok megalakulása és tevékenysége miatt a palesztinoknak sem volt más választása, mint megalakítani a saját válaszukat, vagyis nekik is terrorszervezeteket kellett létrehozni. Ezt eleinte a védelem okán tették. Persze azt világossá kell tenni, hogy ez a konfliktus helyzet soha nem fog megoldódni, hiszen ha Izrael most teljesen kiirtja a palesztinokat Gázában, s minden környező államban megtöri is az oda menekült palesztinok szervezeteit, azok mindig újjá fognak szerveződni, mert a muszlim vallási összetartás és a hazájukat elfoglaló és a népüket kegyetlenül irtó zsidóságot – a közöttük lévő rokoni szál ellenére – örök időkig gyűlölni fogják. Ezért van az, hogy a zsidó politikusok jó ideje azon dolgoznak, hogy ha végképp tarthatatlan lesz számukra a mostani és szerintük szakrális országuk, akkor tudjanak valahová menekülni. (?) Igaz nekik az USA jelenti a legnagyobb biztosítékot, mehetnének oda is, de a politikai elitük saját országot akar, s nincs kizárva, hogy ez a maradék Ukrajna lesz, amit valószínűleg Új Kazáriának fognak nevezni. Csak az a kérdés, hogy a Nagy-Izraelhez hasonló módon, nem akarnak-e majd Nagy-Kazáriát, s ha igen, akkor annak, hol lesznek a nyugati határai?
A szerző közjogász