Palesztinpárti tüntetés, vagy antifa kormányellenes uszítás?
De mi is ez a Magyar Békekör?
Elnöke Simó Endre, alapította 2014 ben, de az ő nevéhez fűződik a Magyar Szociális Fórum nevű, 2003 – ban megjelent szervezet létrehozása is, ami azonban nem szerepel a hivatalosan nyilvántartott, azaz elismert civil szervezetek bírósági listájában. Honlapjukon semmi nem található a fórum tagjairól, akik munkát, békét, biztos megélhetést hirdetnek, de olvashatók a Békekör háború és korrupció ellenes, Orbán Viktornak címzett felszólításai is. FB oldaluk szerint ők egy „szabadabb, igazságosabb, békésebb világért és egy demokratikusabb Magyarországért” küzdenek. A fórum legfőbb feladata, hogy társadalmi ellenállást szervezzenek a jelenlegi antiszociális társadalompolitikával szemben,- amit saját bevallása szerint az elnök a nyugdíjából fedez…. Simó úr már gyermekkorában magába szívhatta a „demokráciát”, ugyanis apja erdélyi magyar kommunista, az erdélyi és a romániai munkásmozgalom ismert személyisége, újságíró, római követ volt. Fia, a békeszerető Endre, a Magyar Távirati Iroda külpolitikai szerkesztőségében dolgozott újságíróként 1970-1998 között.
A Szociális Fórum egy kvázi „ellenzéki kerekasztallal” is felérő, kifejezetten szélsőbaloldali ideológiát, mozgalmakat és pártokat összekötő, titkos tagokból álló szervezet, amit alapítója köt össze a Békekörrel. Mindkettőre jellemző, ahogy nem hivatalos forrásokat jelöl meg a közzétett információi forrásaként, minden esetben az informátorok biztonságára hivatkozva,- legyen szó arról, hány ember fagyott meg a télen, vagy mit mondott Putyin a háborúról, mit tervez a Nyugat az oroszok ellen. Simó úrnak a fórum nevében kiadott álhíreit, és kormányellenes propaganda- nyilatkozatait átveszi a balliberális sajtó,- közte a Népszava, a 24Hu, – de megjelenést kapott a globalista mainstreemet képviselő RTL klub rémtévéjében is.
A kommunista szervezetek nem szűntek meg, csak átalakultak: – A Békekörhöz tartozik egy Békefórum nevű „mozgalom” is, amit Simóék 2022-szeptemberében, az ukrajnai háború elején indítottak el. Ennek a csapatnak a tagjai között pedig a Munkáspárt mellett már megjelenik a 2006- ban alapított Magyar Antifasiszta Liga is, akik jó kapcsolatban vannak a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségével, amely 1945. május 15-én alakult az egykori antifasiszta ellenállókból és holokauszt túlélőkből. Innentől egyenes az út az ÁVÓ vérbíróihoz és a kommunisták megtorlásaihoz… Az antifasiszták,- lévén kommunisták,- az általuk tekintélyuralmi nemzeti öntudatra épülő államiságot, a „fasizmust” tartják legfőbb ellenségüknek, és ezzel szemben a marxista elvű „népi demokráciát” követelik. Az Antifasiszta Ligát kifejezetten a „szélsőjobboldali” erőkkel szemben hozták létre és ehhez is köze lehetett a Békekör megalapítójának. A két kommunista szervezet az erőszakot sem elutasító ideológia mentén kapcsolódik az újabban „antifa” – nak nevezett szélsőbaloldali mozgalomhoz, aminek tagjai az erőszakot, mint eszközt alkalmazzák az általuk „fasisztáknak” tartott jobboldali, nemzeti öntudatú pártok és civil mozgalmak tagjai ellen. A saját honlappal nem rendelkező, homályba burkolódzó MAL tagjai és támogatói közé tartozik a DK, az MSZP, a volt SZDSZ, Magyar Demokratikus Charta, Polgárjogi Mozgalom a Demokráciáért, Wesley János Lelkészképző Főiskola, Kék Szalaggal a Demokráciánkért, (aminek a szalagját viselte Márki Zay Péter is), Egymillióan a Demokráciáért Egyesület (EMD), a MEASZ, és láss csodát, a Magyar Antifa Akciócsoport is,- akiknek saját FB oldaluk is van, amit a Cukorbárónak esze ágában sincs letiltani onnan!
A Békefórum a népirtásba torkolló gázai megtorló terrorháború kezdetén kiadott állásfoglalásában terroristáknak minősítette a földjeiket, hazájukat erőszakosan elfoglaló zsidó telepesek ellen élethalálharcukat vívó palesztinokat is. Ugyanez a kettősség jellemezte akkoriban a más civil szervezetek által kiadott állásfoglalásokat is. Mindenki terrorista, és vétkes, mindkét félnek igaza van, de mégsem, mindkét fél elítélhető, de népirtásról szó sincs, a megoldás a kétállamiság, vagyis a palesztin állam elismerése. Csak azt már nem tették hozzá, hogy ezt se Izrael, se az őket fegyverekkel is támogató USA soha nem tették meg és nem is áll szándékukban. Mert ez így „polkorrekt”. De az ICC ítélete és az ENSZ népirtást elismerő határozata után más szelek kezdtek fújni, és átálltak a vitorlák is.
Ez a Békekör szervezett október 6.- ra elsőként rendőrségi engedéllyel palesztin béketüntetést, amin megjelentek az Antifa feketébe bugyolált tagjai, de mellettük a saját bevallásuk szerint a békés rendezést és kétállamiságot támogató LMBTQ szervezetek képviselői is ott voltak a nagyjából 150 tiltakozó között a Nyugati téren. Van egyáltalán még valami, ahova ezek nem furakodtak be, elérve, hogy a támogatásuk miatt az ő ellenükben szó ne eshessen sehol? Vagy arról van szó, hogy a támogatásukért cserébe az itt élő anticionista zsidók és a palesztinpárti muszlimok ne lépjenek fel a szivárványos ideológia ellen, amiért náluk akár halálbüntetés is járhat? A szélsőséges genderideológia hazai NGO- i úgy tűnik, nem csak rátelepedtek a palesztinai békét követelőkre, hanem a Békekörrel is kapcsolatban állnak, ami most már tudjuk, miért nem csatlakozott februárban az LMBTQ szélsőségessé nyilvánításáért, a családjaink védelmében a kormánynak beadott petícióhoz! A tüntetésen nem csak a Békekör elnöke és alelnöke szólalt fel, hanem az MVSZ is csatlakozott hozzá, ahogyan a Békekör más, korábbi „békepárti” tüntetésein is felbukkant a Világszövetség elnöke. Az elnöki kettős nem egyszer a Munkáspárt elnökével karöltve védte a békét és követelték a tűzszünetet, amiről mindenki tudja, hogy egy háború kellős közepén ez teljesíthetetlen követelés. A problémát nem a köztudottan oroszbarát magyar szélsőbal béke iránti elkötelezettsége jelenti, sem az MVSZ – el van a baj, hanem azzal, hogy ez a „békekörösöknél” a kommunisták által kitűzött „világbéke” fogalmára irányul, és máris ott vagyunk a kommunista internacionálénál….. A békekövetelés ennek a szélsőbalos szervezetnek az esetében egy olyan csapda, amit nem lehet elkerülni, mert akik nem állnak mellé, azokra azonnal ráhúzhatják a vizes lepedőt. Külön érdekesség, és minden bizonnyal fordulatot jelent az eseményekben a palesztin nagykövet megjelenése, és beszéde, mely közben többször emelte fel ökölbe szorítva a kezét, ami nem csak a kommunisták egyik agresszív jelképe volt a „vasököl” formájában, de mostanra egy szélsőségesen „baloldali” liberális ideológia egyik megjelenési formája lett. Nem csak a képi megjelenítésekben, hanem a tüntetéseiken is egyre gyakrabban láthatók a szavaikat felemelt öklüket rázva nyomatékosító felszólalók. A düh és felháborodás agresszív, harcba hívó megjelenítése a nagykövet részéről lehetett természetes reakció is, de tekintve a tüntetés szélsőbalos hátterét, a jelentése máshoz is kapcsolódhat. A nagykövetet a palesztinai béke mellé állással,- mert ugye, ez is a béke fogalmához tartozik,- jóhiszeműségét kihasználva sikeresen összemosták a szélsőballal, amiről ő mit sem sejthetett. Mert hiszen az MVSZ-elnökéhez hasonlóan a nagykövet sem maradhat otthon, amikor a hazájáért, népéért szerveznek béketüntetést a magyarok! A megjelenése okán a háborús csürhe politikai befolyást kiálthat, – amit persze hogy nem tettek meg a saját neméhez vonzódó volt amerikai nagykövet, a „Présember” megnyilvánulásai esetében. De tud-e róla az MVSZ elnöke, és a palesztin nagykövet, hogy a tüntetés szervezője kapcsolatban állhat az antifa-val, és szélsőségesen „antinacionalista” elveket képvisel, ami sehogyan se jön össze a palesztin törekvésekkel, hiszen az ő esetükben is a nemzetállamiság elismerésének megtagadásról van szó!? A kommunista, marxista ideológia újraformálása sajnálatos módon az EU retorikájában is megjelent, amit jól jelez az EU parlament és Európai Néppárt, valamint az USAID által is támogatott, kormányváltásra kijelölt és felkészített Tisza Párt retorikája és programja is.
Simó úr és csapata ellenben akkor meg se próbálta mozgósítani a békeszerető baloldaliakat, amikor az általuk „szélsőségeseknek” tartott nemzetiek próbáltak béketüntetéseket szervezni. A Békefórumhoz annak létrejötte után csatlakozni akaró nemzetieket úgy állították ügyesen félre, hogy az aláírásra szánt dokumentumba szándékosan olyan kinyilatkoztatást rejtettek el, amiről tudták, hogy nemzeti érzelmű magyar ember azt el nem fogadja,- majd az elnökük színlelt felháborodással felugrott az asztaltól, közölve, hogy az ott megjelent nemzeti mozgalmak vezetői azok, akik képtelenek az együttműködésre, és faképnél hagyta a társaságot.
A Békekör a palesztinpárti tüntetést jelképesen a magyar szabadságharc vértanúinak napjára, okt. 6 – ra intézte, de ezen, szó sem eshetett a két nép szabadságharca közti hasonlóságról, hiszen Simó úrról tudjuk, hogy Magyarország 1945 – ös megszállását felszabadító jócselekedetnek, az azóta ránk erőszakolt írott „alkotmányt” az ország területén kikiáltott „szovjetköztársasággal” együtt legitimnek tartja. A béke és igazságpárti magyar békegalamb továbbra is terroristáknak tartja a palesztinokat, a zsidó megtorlás ellenében pedig kizárólag azért lép fel, hogy a kormányt egy népirtás támogatásával is támadhassa. Az MVSZ is kitartott korábbi álláspontjánál, annak ellenére, hogy elnöke most már ki merte mondani, és elítélte a népirtást, felemlítve távoli rokonságunkat a palesztinokkal, de az üldöztetésünk közötti párhuzamokról senki nem tett említést. A legerősebb kijelentéseket egy magát anticionista és antifasiszta zsidónak tartó zenész tette, aki az arabokkal egyetértve kijelentette, hogy nem kettő, hanem csak egy állam kell, és annak Palesztinának kell lennie: ő egy „teljesen szabad, elnyomás- és megszállásmentes, a Jordán folyótól a tengerig tartó Palesztináért” állt ki. A rendőrség korábbi tiltó határozataiban kiadott feltételezéseivel szemben a többségében nem magyar, palesztin kendőt viselő tüntetők békésen viselkedtek, nem voltak antiszemitának nevezhető megnyilvánulások, csak a már világszerte ismert mondatokat skandálták arabul angolul és magyarul. Csak egyről, a legfontosabbról nem esett szó: arról, hogy az október 7.- i támadást ugyan a Hamasz indította, de a közéjük beépített cionista ügynökök szervezték, se arról, hogy Netanjahu még a Hamasz támogatására is felszólított, csak hogy legyen indoka a palesztinok elleni népirtás kivitelezésére, mert az okt. 7.- i támadás nélkül ez nem történhetett volna meg. De arról sem, hogy egy katonai megszállás és önkényes zsarnoki uralom alatt élő nép ellenállása, ami már átélt egy hasonló háborús elűzetést a földjeiről,- nem terrorizmus, hanem szabadságharc. És arról sem, hogy a porig rombolt Gázából Trump és a multinacionális cégek egy különleges gazdasági övezetet akarnak létrehozni, hogy kitermelhessék az ottani olajat és földgázt, de ehhez előbb el kellett tüntetni onnan a palesztinokat, mert ha nincs palesztin, nincs palesztin állam sem, amitől a befektetők nem tudták volna megszerezni a természeti kincseket. A gázaiak ultimátumot kaptak Trumptól: vagy feladják az államuk elismerését, és átengedik a területet egy nemzetközi felügyelet alá vonva a befektetőknek, vagy az utolsó palesztinig folytatódik a háború a teljes rombolással, aminek hiába lesz vége, oda vissza soha többé nem térhet már senki.
A Békekör már tervezi a folytatást, ami nagyobb tömeg esetén kormányellenes antifa atrocitásokba torkollhat. A tüntetés után a zsidó TESZ azonnal követelte a belügytől a zsinagóga és a zsidók fokozott védelmét…
/ Gurabi Ági /
források:
https://x.com/tuzfalcsoport/status/1975536138678116835 A tüntetésről és Simóról
https://rtl.hu/hirado/2022/02/07/simo-endre-magyar-szocialis-forum-fagyhalal-adatok-propaganda
https://nepszava.hu/3108652_89-en-fagytak-meg-magyarorszagon-oktober-ota
https://neokohn.hu/2025/10/06/halal-az-idf-re-palesztinparti-tuntetest-tartottak-budapesten/
https://www.facebook.com/MagyarAntifaAkciocsoport/?locale=hu_HU
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Sim%C3%B3_Endre/pr%C3%B3balap



