100 évvel egy elhívott festő, nemzetstratéga, bizonyos értelemben világstratéga és történelmi látnok halála után illik összegezni. Illik újragondolni, mi lehet érvényes ma Magyarországon és Európában a festő szellemi hagyatékából. Meglepő módon azt kell, hogy mondjam, szinte minden. Ha vakon születtem volna, és csak felolvasott írásaiból ismerném a festőt, úgy is feltűnhetne, hogy gondolatai korunk égető problémáiról szólnak.
100 évvel ezelőtt Csontváry az európai kultúra dekadenciájáról és az ökológiai válságról ír. Pozitívum című művében szót ejt a szénkészletek kirablásáról, verset ír a kőszénfüsttől kormos városokról, arról, hogy a fekete gyémántot a természet nem pazarlásra szánta. De ír a kábítószerekről, az alkoholról, arról, hogy minőségtelen élelmiszerekkel mérgezik az emberiséget – anyagi érdekből. Ezek korunk problémái. Még Pilinszky, a megrögzött dohányos is perlekedik Csontváry pipafüstellenességével, pedig Csontváry életmód- és klíma-téziseit ma mozgalmak követik, és azokat törvénybe iktatják. Ma, amikor az európai, illetve az európai gyökerű nyugati civilizáció önpusztításának és önfeladásának vagyunk tanúi, különösen időszerű lehet a Csontváry-világkép újragondolása. A festő ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy azt a világtengelyt, amit a züllött erkölcsű Római Birodalom zökkentett ki, nekünk, magyaroknak kell helyreigazítanunk. A hamleti gondolatról van szó:
„Kizökkent az idő; – oh, kárhozat! Hogy én születtem helyre tolni azt”. Ezt vállalja fel Csontváry, és ezt a küldetést testálja a magyarságra, amiről egy 1910-es levélben a következőképp ír:
„Mi Magyarok, Attila, Árpád ivadéka, a kik azért ide rendeltettek, hogy a római birodalom züllött erkölcsi életének romboló hatását megállítsuk, megszüntessük
– hisz Párizs mellett ezért szálltak síkra a lovagias természetű elődeink, s végelszámolásra Róma alatt termettek – Attila élén; a hol is eldőlt Pannónia sorsa, s a római birodalom romlott erkölcsének hiú gőgje letörött;
A fogalmazás pontos, és könnyen lehet, hogy a Római birodalom romjain kinőtt mai Európában sincs más dolgunk.
Csontváry 28. életévében kapja misztikus elhívását. Ez számára egy teljesség-szám. Az emberiség egyik legrégebbi naptárán a Hold 27 vagy 28 égi stációja adott egy teljes ciklust. Ennek emlékét őrzi a magyar szimbolikai ABC is, melynek 28 állatfigurájával kódol a festő valamennyi munkáján. Legnagyobb festményének, a Baalbeknek a területe is ilyesfajta érték, ennek 2/3-a Taormina és 1/3-a Tarpatak-kép, amit a Párizsi kiállítás katalógusában háromféle betűmérettel jelöl a festő. Jelzi, hogy van egy teljességről, az abszolútumról szóló nagy kép, és azzal szervesen függ össze másik két fontosabb munka is. Ma ezt holisztikus szemléletnek mondanánk. Csontváry a teljességet, az egészet, az egységet állítja ki Párizsban, ott és akkor, ahol, és amikor az izmusok ezer darabra törik a világot, szétaprózott szemlélettel, kérészéletű, szenzációhajhász újításokkal próbálják meg becsapni, elvarázsolni, megtéveszteni a nézőt. A 28. életévében kapott elhívást, újabb 28 évvel töltött munka követi, és két ilyen „teljességciklus” lezártával készíti Csontváry az utolsó festményét 1909-ben, ezután már csak az írásnak él, és szénrajzokat készít.
A 28 évből lényegében egy zodiákusnyi, mintegy 12 év a felkészülés, és 16 év az aktív festői időszak. A felkészülés rögtön Raffaello és a vatikániak munkáinak megtekintésével kezdődik, akiket meghaladhatónak tart. Te leszel a világ legnagyobb napút-festője, nagyobb Raffaelnél, – szólt az elhívás –, és már a következő évben saját szemével ellenőrzi a vatikániak munkáit. Nem látja bennük az isteni természetet
– így fogalmaz –, és valószínűleg igaza van. Az olasz reneszánsz híres festői szépelgő, perspektivikus és árnyékhű képeikkel, amit a későbbi művészettörténet nagy találmányuknak tart, a fényképszerűség olcsó megoldásait keresik, és csak egyes, kevésbé ismert mesterek, mint például Paolo Uccello követi a zodiákus festészet hagyományát, ami a kozmikus egészet jeleníti meg. Csontváry semmi egyebet nem tett, minthogy ehhez a hagyományos, a reneszánsz idején még jól ismert festői nyelvhez, kódolási rendszerhez tartotta magát, megjegyzem ennek élő gyakorlatával még a XIX. századi dunántúli pásztorfaragásokon is találkozhatott. Ez a népi-szakrális műalkotások nyelve, amit a magyar csillagmítoszi iskola – Pap Gábor és mások – az ezred végén fedeztek fel. A festő megismerte ezt a nyelvet, és a tényleges munkát tudatosan, szinte teljes felkészültséggel kezdi el. Az egyik legelső képén, a Süvöltőt leterítő ölyvön is már pont ugyanabban a zodiákus rendszerben fest, és ugyanolyan fogásokat használ, mint a legutolsó alkotásán. A Süvöltő-képen például szüleit és kilenc testvérét kódolja és rejti el, és előrevetíti, hogy a magyarság szolgálatába állított nehéz élete lesz.
Az aktív festői periódus első szakaszában szívesen nyúl történelmi témákhoz. Így például a Visszatekintő Nap Trauban című festmény a tatárjárásról és IV. Béláról, az ország újjáépítőjéről szól. A képet Csontváry az országgyűlésnek ajánlja, valószínűleg azért, mert IV. Bélához hasonlóan maga is az ország újjáépítésén, főleg erkölcsi újjáépítésén munkálkodik, és írásai szerint abban az országgyűlésnek is szerepet szán, egyfajta államreformot látva szükségesnek. A Trauban visszatekintő Nap persze maga IV. Béla, aki a tatároktól üldöztetve Trauból tekintett vissza országára. A kép történelmi karakteréhez híven ad egy rövid családfa-történetet is Merániai Gertrúdtól az Árpád-ház kihalásáig.
Egy másik izgalmas történeti tabló az 1902-es Selmecbánya látképe, amin Szilágyi Erzsébet, Hunyadi László és Mátyás képi életrajza, Buda Mátyást követő török, német és magyar története, a szigeti veszedelem, Mohács, a Bocskai felkelés és a Rákóczi szabadságharc van elrejtve, de megjelenik rajta Ferenc József és Sissi alakja is. A Selmecbánya látképéről kiderül, hogy az eddigi felületes közvélekedéssel szemben, aminek tulajdonképpen nem sok alapja volt, Ferenc Józsefet, a magyar szabadságharc leverőjét Csontváry igen negatívan értékeli, groteszk ábrázolásokkal és kontextusban, szemben Sissivel, ugyanis a műbe a mikszáthi Sissi-nekrológ mondatképeit dolgozza be a festő, Erzsébet királynét az ország Patrónájához mérve.
Az ezredfordulón festi Csontváry híres Önarcképét, aminek egyetlen, de igen lényeges mondanivalója van. A festő bajuszából és szakállából Attila bozontos fejalakja bontakozik ki, a szerző mintegy Attila hangján szól. Az, hogy Csontváry Attila reinkarnációjának tekintette magát, persze az írásaiból is ismert volt.
A festő az irodalmi témák iránt is érdeklődik. Az 1903-as Jajcei vízesésben igen szoros kódolásban hozza a Csongor és Tünde szereplőit és cselekményét, magát is a boldogságkeresők között láttatva, de irodalmi átdolgozás a szintén 1903-as Tavasz Mosztárban is, ami Fazekas Ludas Matyiját rejti. Legnagyobb ilyen vállalkozása a „teljesség-kép”, a Baalbek, ami Gárdonyi Egri csillagok című regényére épül. A misztikus méretű 27 és fél négyzetméteres kép egy meghaladhatatlan morális alapállást jelenít meg, az egrieknek azt az áldozatát, amikor a szinte biztos halálba menve a kilátástalan küzdelmet kell felvállalni. A termékeny 1903-as év munkája a Schaffhauseni vízesés is, ami Attila életéről és temetéséről szól, de úgy, hogy a virágzó millenniumi Magyarországot az Attilai életút örököseként, egyenes folytatásaként állítja be a festő.
A következő évben születik a vallási témájú Panaszfal-kép. Ezen egy ideális ősvallási és egyben jézusi gondviseléskép szembesül a nála gyarlóbbnak és kompromisszumosabbnak beállított, az emberi tökéletlenségtől sem mentes egyházi világgal. Csontváry írásaiból kiderül, hogy ő az úgymond közvetítők, tehát egyház nélküli hitet preferálta, és egyébként is perlekedik az egyházakkal, direkt vagy indirekt anyagiassággal vádolva őket. Ebben a közvetlen hitformában, amit a modern ember számára is üdvösnek tart, valószínűleg azért nincs igaza. Az egyházak adta közösségi színteret, magát a közösséget az emberi identitásláncolatból kivenni nem lehet. Ezzel együtt, a Panaszfal kép számos konzekvenciájában van igazság, szimbolikai oldalról meg alighanem az életmű egyik csúcsteljesítményének tekinthető. Számunkra különösen érdekes lehet az egyik sarok Madonna-kisded ábrázolása, ahol a kisded lány, és csatlakozik hozzájuk egy vörös kamaszfiú. Ez lehet Leonardo da Vinci Szent Anna harmadmagával című furcsa képének konzervatív szellemű korrigálása, de a kompozíciónak lehet magyar gyökere is. A szereplőhármas egy ismert magyar- specifikus Madonna-felfogásból is adódhat, ahol a Nagyboldogasszonyt Szent Annának, lányát, Szűz Máriát a Kisboldogasszonynak feleltetik meg, és hozzájuk csatlakozik Mária fia, Jézus. A Panaszfal kép másik szimbolikai érdekessége az ideális gondviselésképnek egy olyan megfogalmazása, ahol a Raffael és mások három gráciáját idéző három Tejút-grácia a magyarok Patrónájával kiegészülve Jézus szívével íródik össze. Ez az emberi világot fenntartó erők ősvallási és keresztény képének szintézise, és mindez egyfajta magyar dialektusban. A Csontváryt elhívó mondat szerint a festőnek nagyobbnak kell lennie Raffaelnél. Talán a quatro- és cinquecentós munkák újrafeldolgozásával jelzi, hogy erre is képes.
1904 és ‘5 fordulóján két nagy kép készül, a teljességmérethez képest 2/3-os Taormina és az 1/3-os Tarpatak kép. A Taormina négy görög drámát hoz, ezek – az Oidipusz király, az Iphigeneia Auliszban, az Élektra és az Antigoné. A Tarpatak képbe Csontváry az Emese álmát fogalmazza, az ő szülöttei a nagy magyar mitikus ikrek, Hunor és Magor, Attila és Buda, Góg és Magóg. A kép vitairat, ami a Biblia negatív Magóg-képét szembesíti a magyarok igazával.
Az 1907-es párizsi kiállítás után születik az Egy cédrus Libanonból, amit később Magányos cédrusként keresztelnek el. Ez a nem Csontvárytól származó cím, és az az értelmezés, hogy a kép Csontváry magányáról szól megtévesztő. A festő írásaiból kiderül, hogy a cédrus nála vagy a személyes életút, vagy egy nemzet életútjának a megjelenítése. Az úgynevezett Magányos cédrus alapvetően a nemzeti életutat kódolja vallási útbejárásként. A fa törzsébe a középutas magyar kereszténység fejlődési stációi vannak írva. A követendő vallási középutasságról a festő még egy versében is ír. A fán több stációt látunk, egy ágközben például megjelenik Luther és Kálvin alakja, és a magyarság a tőle jobbra eső kardos, agresszív vallásokkal harcol, akik írása szerint a cédrus egyik ágaként kardot rántanak a világra. A festő személyes életútja viszont a másik ismert cédrus-képen a „Zarándokláson” jelenik meg. A fa gyökerénél rejtett kódolással van jelen Mária és Jézus alakja, mintegy az ő szellemükből nő ki az a fa, melynek lombjában 12 zodiákus jegy és az azoknak megfelelő életkori ábrázolások jelenítik meg Csontváry életútját a csecsemőtől a kamaszon át az életvégig. Ezeken számos helyen azonosítható Csontváry konkrét arcképe is.
Az 1907-es év után a festő huzamosabb időt szeretett volna Aleppóban tölteni, de mint írásaiból kiderül, a közállapotok, láthatóan Magyarország morális helyzete hirtelen Budapestre szólítják, ahol mintegy a probléma megoldását várják tőle. Ekkor készíti igen hirtelen, a párizsi sorozat után második legnagyobb festményét, a Mária kútját. Annyira siet, hogy a festék meg sem szárad a kiállításig, a tekercsben szállított vászon összeragad, és nem kerülhet a nézők elé. Ezen a festményén lényegében gyógyírt ajánl Magyarország bajaira, amit leveleiben sokszor emleget valláserkölcsi válságként. A képen kódolt recept: Újszövetség, Mária-kultusz és protestantizmus. A festményen megjelenik Jézus életútja Pilátusig. A keresztáldozattal van párhuzamba állítva az arra emlékező szentáldozás, pontosabban annak úrvacsora-változata, a képen ugyanis látható az étel- és az italáldozat, mint Jézus testének és vérének vételezése, és egy szentáldozó, aki az italáldozat helyén áll, ezzel a Lutheri tézisek szerinti két szín alatti áldozást hozva.
Csontváry kései műveiből a Magyarok bejövetelére keresztelt mintegy18 négyzetméteres, sajnos, eltűnt szénkartont emelném ki. A kép ad egy egyszerű történeti áttekintést, amiben a Csodaszarvas legendával az őstörténet, ezt követően a keresztény időszak, és végül egy hitetlen modernitás jelenik meg, utóbbi Trockijjal, Leninnel, Krupszkajával, Marx-szal, de bizonyos okok miatt a festő itt ábrázolja az 1905-ös forradalom évében debütáló tudományos forradalmárt, Einsteint is. Ők és a keresztény világ, illetve az ortodox és a nyugati kereszténység szembenállása jelenik meg a Ferenc Józsefről készített képén, illetve a „háborús jelenetnek” nevezett művön is, s az utóbbinál Tisza István nézőpontjából vonja meg az első világháború mérlegét. A Magyarok bejöveteléből mellesleg kiolvasható egy bizonyos vita a Bibliával, ennek lényege a Csontváry-írásokból is ismert tézis, miszerint a Magyarok őse nem Ádám és Éva, hanem Nimród aki a magyar népmese szerint világhíres és nemeslelkű, a Biblia- értelmezők szerint viszont a babiloni torony gonosz építője. Ezzel a ma már kissé mulatságosnak tűnő problémával a középkori magyar krónikaíróknak kellett megküzdeniük. A záróművön ennél jóval lényegesebb egy általános magyar vallás-és üdvtörténeti pannó, ami egy lóáldozattal, vagyis ősvallási rítussal, szerrel indul. A kereszténység vallástörténeti stációját egy rejtett Jézus-monogram és az azzal egybeírt Mária-kód hozza. A magyarság keresztény korszakából Istvánt Csontváry kihagyja, jóllehet a Baalbeken vagy a Ferenc József képen szerepelteti, Gizellával együtt. A záróművön Istvánt valószínűleg azért mellőzi, mert egyezkedett az úgymond bűnös erkölcsű Rómával, akivel Csontváry szellemi elődje, Attila is szemben állt. Helyette a következő stációban Remete Szent Pál és Remete Szent Antal, vagyis a makulátlan őskereszténység mártírjai tűnnek fel. Ezután Csontváryt látjuk töviskoszorúval a kezében és egy nagy szkíta madárral, vagyis egyfajta ősvallási istenséggel a hóna alatt. Ez hozhatja a kereszténységre való áttérés időszakát és dilemmáit is. Még a híres, tevés Csontváry alak előtt megjelenik egy huszár, ami a másokért is hozott ’48-as áldozatra utalhat, ha nem is vallási, de moralitást felmutató stációként. Végül, a tevés Csontváry-ábrázolás egy bizonyos szimbolikai kódolásban megmentő, megváltó népként jeleníti meg a magyarságot, mintegy a római erkölcsiség által kibillentett világtengely helyreigazítójaként. Egy igen szellemes képi kódolásnak köszönhetően az utolsó kép valószínűleg a magyar Himnusz utolsó versszakának a pendantja is, azzal a különbséggel, hogy a vége nem nyugtázó, hanem feladatkijelölő, mozgósító.
Úgy tűnik, Csontváry teljesítette a küldetését, eleget tett az 1880-as elhívásnak. Holisztikus szemlélete, életmód- és teremtésvédelmi tézisei, zodiákus költészete, történelmi és irodalmi átiratai, túlélésünk érdekében a nyugati kereszténység legjobb értékeit kiválogató, de amellé a keleti gyökereinkből eredő többletlehetőségeket is felsorakoztató szemlélete igazi nemzeti kincs.
Emlékezzünk rá jó szívvel és méltóképp halálának századik évfordulóján!
Vaszlavik László
