- december elsején az oláhok, ill. románok gyulafehérvári gyűlése az állítólagosan Magyarországtól elszakadni akaró erdélyi románok nevében – az új román állam megalakítási alapelveiként – kinyilvánította a következőket:
- „A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással.
Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.
- Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének.”
E gyulafehérvári kiáltvány szövege több sebtől is vérzett. Először is az ott megjelentek zöme nem volt megválasztott küldött, illetve nem volt semmilyen megbízatásuk arra, hogy kimondják azt, hogy a történelmi Erdély, a magyar alföld széle, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – csatlakozzon a Román Királysághoz.
Bár a Károlyi Mihály vezette kormány utasítására a MÁV ingyenesen odaszállított, illetve az ott összegyűlt románok döntése befolyásolta a Trianonban – vagy esetleg másutt – megszületett egyoldalúan ránk oktrojált csonkítási döntést, de ez se a wilsoni elveknek nem felelt meg, se Erdély teljes lakosságának az érdekét, illetve akaratát nem fedte le,
Hangsúlyoznunk kell, hogy az EU vezetés egyes tagjainak az öröme ellenére, ez a valóságban nem az erdélyi népek közös döntése volt, hanem egy nagyon is egyoldalú lépés. Amely az erdélyi magyarokat-székelyeket teljesen megfosztotta az ún. önrendelkezés jogától. Bár az elszakadás egyoldalú határozata tartalmazta: „A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára.” – kitételt, de ez soha az elszakítás pillanatától nem valósult meg, s csak írott malaszt maradt. A román nacionalisták – a teljesen tudománytalan dákoromán-kontinuitásra és az erdélyi románság jelentős lélekszámára hivatkozva – előzőleg már komoly energiát fordítottak a kincses Erdély megszerzésére, hiszen az a terület a viszonylag frissen összetákolt Román Királysághoz képeset legalább egy évszázaddal fejlettebb állapotban volt. (Ezt később a transzilvanista románok sokszor fel is rótták a regátiaknak) Kós Károly sorait olvasnám fel a folytatásban, amely 1911-beníródott, s amely Trianon előidézői közé a magyar politikusainkat is nagymértékben besorolja. A magyar politikusoknak már 1911-ben látniuk kellett volna, hogy “ég a ház”, azonnali cselekvésre van szükség, mert országunk darabokra hullik!
Balázsfalva alatt, a Küküllő mentén terpeszkedik a hatalmas füves térség: a »Cîmpul Libertăţii« (a Szabadságmező, ahol az 1848-ban megtartott román nemzeti gyűlés az uniót elutasította és a román nép negyedik nemzetként való elismertetését követelte). Ez a térség volt 1911-ben a román kultúregyesület (az ASZTRA) jubiláris közgyűlésének színhelye….
Láttunk ott egy hatalmas gyűlést, hallottunk halálosan komoly beszédeket. De nem láttunk pózolást, nem hallottunk frázisokat…. Ez itt már nemzet, mely öntudatos munkával, pénzzel és kultúrával szerelte föl magát….Láttuk azt, hogy az odasereglett nép milyen áhítattal szívta magába vezérei tanítását, milyen lelkesedéssel hallgatta a sokszor unalmas beszédeket, hogy meg volt elégedve mindennel, amit kapott, nem kritizált semmit, de fizette örömmel filléreit az Astrának. És nem volt ott rendetlenség, nem volt ott szó politikáról, nem volt ott izgatás; száraz számadatokat hallottunk, száraz tényeket soroltak elő a szónokok nyugodtan, majdnem unalmasan.
És az volt a benyomásunk, hogy ez volt az utóbbi esztendők egyik legnagyobb politikai eseménye, ez volt a legveszedelmesebb nemzetiségi politikai izgatás….Ma, az Astra gyűlése után tudhatjuk – ha csak el nem fedtünk szemünket, be nem dugtuk fülünket –, hogy a vagyonilag, társadalmilag, sőt kultúrailag is szervezett oláh társadalom Erdélyben: készen van. Az erdélyi oláh a maga jószántából magyar nem lesz soha….. De a magyar állameszme részére sem hódíthatjuk meg az oláhságunkat többé, amióta tőszomszédunk a szabad, nemzeti és nagyon mélyről fejlődő Románia……És lássuk! Vajon a külföld nemzeti államai milyen eszközökkel védekeznek nemzetiségeik ellen, illetőleg hogyan védelmezik saját nemzetüket:
- Pozenben tilos a lengyeleknek német birtokot vásárolni.
- Romániában tilos a nyilvános iskolákban, sőt templomokban más nyelven, mint oláhul beszélni és tanítani.
- A szabad Amerika csak azt ismeri el állama polgárául, aki szóban és írásban bírja az angol nyelvet, és tisztában van az alkotmány főbb elveivel: szavazati joga pedig csak az állampolgárnak van.
Mi sok törvényt, elvet vettünk át idegenből, sokszor ránk károsat vagy legalább is problematikusat; vajon mért nem vettünk át ilyenforma törvényeket is?” Kós Károly sorait zárom is ezzel, de a tanulság kézenfekvő: soha nem azt vettük át nyugattól ami akkor és ott alkalmazható lett volna, hanem amikor késő volt.
Ne feledjük, hogy az antant 1916-ban maga mellé állította az addig semleges balkáni Romániát egy ígérettel, hogy az augusztusban aláírt titkos egyezmény alapján megkapják a Tiszáig a magyar területeket. A szerződésszegő lerohanás után azonban 1918 májusára különbékére kényszerítettük a románokat. Vagyis elveszett számukra Erdély megszerzésének a lehetősége, hiszen a titkos antant szerződés megtiltotta a különbéke kötését. Ám egy újabb szerződésszegéssel 1918. november 10-én – a november 3-án aláírt padovai fegyverszünet után – egyszerűen visszalépett a háborúba Románia és csapatokat indított Erdély meghódítására. A teljesen szabadkőműves budapesti kormány lemondott az ellenállásról. A titkos szerződés jelentősen eltúlzott román igényeit eleinte nem is akarta észrevenni Károlyi, sőt még „jó pontokat” is kívánt szerezni az erdélyi románoknál, ezért a MÁV segítette a románság gyűlésének a megszervezését.
Így a Magyar Állam tétlensége nyomán a román haderő a követelt területek jelentős részét megszállta. Jászi Jakubovics Oszkár, Károlyi nemzetiségügyi minisztere utazott Aradra egyezkedni, de Román Nemzeti Tanács képviselőit már a kantonokra osztott Erdély tervével nem tudta eltántorítani az elszakadástól. Birtokon belül voltak, s eszük ágában sem volt lemondani erről a hódításról. A december 1-jére összehívott gyulafehérvári nagygyűlés a 26 vármegyéből érkező 600 fő – akik állítólag az ott élő románok képviselői voltak – mellettük még ugyanennyi taggal gyarapodott a Regátból és a román hadseregből a gyűlés. Összesen tehát1228 fő – állítólagos küldött – dönthetett az elszakadásról. A Regátból származó – képviselők miatt november 30-án a Központi Román Nemzeti Tanács ülésén születtek meg a nemzetiségi, vallási és kulturális autonómiára, politikai önrendelkezésre, demokratikus jogokra vonatkozó ígéretek. A szászok 1919 januárjában épp ezen ígéretek miatt csatlakoztak az elszakadáshoz, pedig a Magyar Királyságban 1224 – vagyis az Andreanum – óta teljes autonómiát élveztek! 1918. november végén a székelyek, december 22-én pedig a magyarok kolozsvári gyűlésén ellentmondtak a románoknak, de ezt a rejtőző bankárkaszt szabadkőművesei által irányított politikusok már nem vették figyelembe! Hisz nem a Szentkorona Országainak az együtttartása volt a cél, hanem annak a szétdarabolása. – Álláspontom szerint, ha akkor mindenütt népszavazás döntött volna a határokról, úgy, egyetlen négyzetcentimétert se tudtak volna elcsatolni, mert a románok többsége is a Szentkorona védőernyője alatt kívánt élni még akkor. A román nemzetállami ambíciót valóra váltók gyorsan elfelejtették a Gyulafehérváron tett ígéreteket, és arra törekedtek, hogy a magyarság rovására jöjjön létre álmuk.
