1926-ban, a fasizmus alapításának hetedik esztendejében cikket közölt a budapesti olasz kolónia, és a fasiszta párt helyi alapszervezete, a Fascio nagyszabású évfordulós ünnepéről az Egyenlőség – nevű zsidó hetilap. Nyilatkozott a cikkben a Fascio szervezet budapesti központjának helyettes vezetője és titkára, Emerico Fried, aki kabátjára tűzte az antik Róma örökét szimbolizáló köteges bárdot a fascest. A titkár a cikkben elmondta: „Igen, zsidó vagyok, mégpedig vallásos, jó zsidó. Csodálkozom azon, hogy ez meglepetést kelthet…..Az olasz Fascio egyáltalán nem zsidóellenes.
A fascizmus olasz sajátosság, nemzeti alakulat, amelynek egyetlen pontjában sincs benne, hogy a zsidókat bármi módon elnyomja”. Itália 1861-es egyesítését megelőző évszázadokban ugyanis az itáliai zsidóság asszimilációja mind a nyugati, mind a kelet-európaihoz képest rendkívüli módon előrehaladt.(Talán éppen ez volt a cionisták gondja a magyarországi zsidókkal is? Attól tartottak ők is az olasz zsidókhoz hasonló módon be fognak olvadni a magyarságba? Talán ez lehetett az oka annak, hogy éppen a Zsidó Tanács nem tanácsolta a hazai zsidóságnak a menekülést 1944. március 18. után? Hiszen ha akkor ez megtörténik, vagy ha a hazai zsidóság fegyvert fog a megszállók, a magukat nemzetire maszkírozó német szocialistákkal szemben, akkor talán nem lehetne ma a magyarságot vádolni lassan már nyíltan a háborúért való felelősséggel és a holokauszt okozásával. Érdemes lenne ezen töprengeni kicsit!)
A Risorgimento liberális értelmisége nem sokat foglalkozott a kisszámú zsidósággal, akik számára az olasz egység az emberi jogok kiterjesztését, emancipációt, és magas társadalmi és politikai pozíciók elnyerésének lehetőségét hozta. Pl. az egyesítés fél évszázados évfordulóján a zsidó származású és angol gyökerekkel rendelkező polgármester, Ernesto Nathan szólalt meg idegen akcentussal. Báró Sidney Sonnino többszörös miniszter, miniszterelnök szintén zsidó származású volt, így egyre értehetetlenebb számomra, hogy miért fasisztáznak gyűlölködve a magyarországi zsidók! (Vagy nem tudnak ezekről a tényekről, vagy nem akarnak róla tudni, mint ahogy nem jöttek koszorúzni ahhoz az emléktáblához sem, amely a pesti gettó lakóinak megmentése okán hirdeti Koszorús Ferenc és katonáinak a bátorságát, akik a megszállt országban, de fegyverrel a kézben akadályozták meg az 1944-es csendőrpuccsot és egyúttal a gettó lakóinak az elszállítását!)
Azt megérteném, ha a hazai zsidóság nemzeti „szocialistáznának”, de nem! Ők határozottan fasisztáznak! Nem kellene ezt a Sztálin által elterjesztett, buta és a hasznos idióták számára kitalált „csalafintaságot” abbahagyni végre? Vagy arról van szó, hogy a beilleszkedő egyenlőséget éppen a zsidóság nem akarja elfogadni Magyarországon? Vagyis nem tudnak lemondani a kiválasztottsági mítosz felsőbbrendűséget sugalló butaságáról? Nos, akkor tessék kimondani végre, hogy nem akarják feladni a mítosz által beléjük nevelt lenézést a gojokkal szemben. Még akkor sem akarják ezt feladni, ha befogadták őket, vagy az őseiket a magyarok. Sőt örök időkig megpróbálják őket lealázni ilyen hasonló hamis jelzőkkel, mert szerintük megbocsáthatatlan, amit 1944-ben tettek a magyarok? Csak épp az a hiba ebben, hogy 1944-ben német megszállás alatt voltunk, s amikor Horthy Miklós megkapta az Auschwitz-jegyzőkönyvet, akkor szinte azonnal utasítást adott Koszorús ezredesnek, hogy védje meg a pesti gettók lakóit az elszállítástól….
Ezek után el kell dönteni, hogy ki az, aki így félrevezeti a közvéleményt? S miként teheti ezt meg? Kik azok, akik nem szeretnék, hogy ezek a tények a széles nyilvánosság elé kerüljenek? Kinek az érdeke tehát a fasisztázás?
