BG: Megköszönöm Stoffán György meglátásait!
Kaptam már hideget-meleget a legutóbbi dolgozatom miatt. Pedig Jézus hívő őskeresztényként élem a napjaimat, s kiábrándulva a felekezetek hamisságából hirdetem, hogy szükséges lenne végre a keresztény egyházak részére az a nyílt szembenézés, amit XXIII. János pápa tett meg a II. Vatikáni Zsinat kapcsán, s most ebből idézek:
„A szemináriumainkban alig van ékesszólástan és a hívek kénytelenek végig kínlódni az újpapok gyatra beszédeit és naiv, pietózus meséit! Tele a fejük spekulatív dogmával és az Ó-Szövetség idejét múlt és megcáfolt antropomorfista nacionalizmusával, s beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az Isten egyetemes szeretetét, minden népeknek adott természeti jogokat és a Krisztusi-univerzalitást! Vagyis hamis és ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok és az archeológia és geológia, nem különben a megtalált Sumír Első-Biblia (Ur, 1954. Dr. N. Kramer: Paralel Biblia, 1956) is mindent világosan feltártak és megmagyaráztak. Senki nem érti ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt nép(ek)nek (sumír, akkád, káld, babiloni) megmásított történelme…. Szóval, kötve vagyunk, valami ósdi judaizmussal és nekünk nem elég Krisztus, az Isten Fia!…”
Nekem viszont tökéletesen elég Jézus, s ezért ragadtam tollat, s írtam meg A Szkíta- Pártus Jézus, a Magyarok Istene – című dolgozatomat. Amelyben hivatkozom is XXIII. János pápa megnyitó beszédének fenti részletére. A pápa 1962. július 1-jén mondta el gondolatait a II. Ökumenikus Zsinat megkezdésekor, és a római „Azione Cattolica Italiana” (Via Concilliazione 1. Roma) adta ki egy nyomtatott füzetben a következő címmel: „Novena Allo Spirito Santo” di GIOVANNI XXlll, 1 ° luglio 1962, per il Concilio Ecumenico Vaticano 11.”
XXIII. János pápa azonban „hirtelen” meghalt és utána MONTINI hercegérsek lett a római egyház pápája VI. Pál néven. Erről a pápáról könyvek jelentek meg „The Montinian Church” és hasonló címeken, melyek közlik, hogy zsidó családból származott, s Ő folytatta a Vatikáni Zsinatot. A történetet csak a zsinat által kiadott jegyzőkönyv alapján ismerhetjük meg. XXIII. János halála után, 1965-ben kiadott „Jegyzőkönyvek” a II. Vatikáni Ökumenikus Zsinaton részt vevők által – „minden ember részére” – címzett „üzenettel” kezdődnek, melynek dátuma 1962. október 21. A zsinat befejeződött 1965. december 8-án, s az induló gondolatok valahogy eltűntek a zsinat tanácskozásaiból.Stoffán György azonban felismerte a Nemzetegyesítők (NEEM) régi elképzelését, hogy „szellemi kaláka” alapon kell közösségeket építeni, s erről ír e cikkében. S ezt mindenképpen meg kell köszönjem, hiszen ezzel jelképesen is a Nemzetegyesítő Mozgalom védnökei közé lépett akarva vagy akaratlanul!
Stoffán György: A közösségépítés fontossága és lényege
Az utóbbi évtizedek technikai fejlődésének eredményeképpen, érdekesen alakult át a közösségi élet. Míg korábban csak az otthoni, tárcsás telefonok segítségével lehetett kapcsolatot teremteni, vagy a telefonfülkék előtt kellett várakozni, postán küldött leveleket lehetett írni egy-egy közösség kapcsolattartásaként, a mai lehetőségek össze sem hasonlíthatóak a felsorolt régebbiekkel. Az internet világa teljesen átformálta a közösségeket, az emberi kapcsolatokat, mert lustává, kényelmessé tette az embereket, de a beszéd művészete is sutba került. A messengeren és más levelezőprogramokon mindent meg lehet írni, olykor, a videós beszélgetésekben láthatják is egymást a beszélgetőpartnerek. A hírek is ugyanezeken az eszközökön támadják a közösségeket, így, egész társadalmakat könnyű befolyásolni. Az emberi közösségek, a társadalmak, a családok csordává, nyájjá, kondává alakulnak… amit a szellemi szint és az erkölcsi tartás milyensége határoz meg. Azonban, hiába nevezzük ezeket a lehetőségeket, internetes oldalakat közösséginek, mert nem azok.
Mit is jelent a közösség?
A szó maga, egy főnév, amelynek számos értelmezése van. A „Wiki szótárban” az alábbiak szerepelnek:
1. Együtt tevékenykedő emberek, akik osztoznak egymással életükben, munkájukban, eszméikben, céljaikban, törekvéseikben.
2. Együvé tartozás, egy csoport tagjait egymáshoz kapcsoló viszony; kölcsönös törődés és felelősségvállalás.
3. Egy nép; egy állam, terület, település lakossága.
E meghatározásokból számtalan más, fontos értelmezés hiányzik. Például, a vallási közösségek, a nemzeti közösségek, munkaközösségek, egyházközösségek… Talán azért maradtak ki ezek a fogalmak, mert a társadalomból is kiveszőfélben vannak a felsoroltak, pontosan a technikai fejlődés elsivárosító volta miatt. A magyar és keresztény értelmiségi feladat tehát, adott: közösségeket kell teremteni, létrehozni. Mobiltelefon és internet nélkül. Föl kell fedeztetni a közösség alkotó és lélekerősítő erejét, a közösségekben lévő értékeket. Hiszen, egy-egy osztálytalálkozó, érettségi találkozó alkalmával is feltöltődik az ember, de akár egy-egy baráttal való véletlen találkozás is örömöt, megnyugvást jelenthet. Ha azonos, vagy csaknem azonos lelkivilágú, műveltségű, érdeklődési körű és vallású emberek alkotnak, szerveznek közösséget, akkor e közösségek hihetetlenül nagy szolgálatot tesznek, tehetnek a társadalomnak, a hazának. Hiszen a közösség fejlődik. Csatlakozhatnak olyan emberek, akiket a közösség céljai, érdeklődési köre, filozófiája és logikája érdekel, s ha nem is az első találkozások alkalmával, de fejlődésnek indulnak és saját környezetükben is észrevehető szintet léphetnek.
Milyen közösségeket érdemes alapítani?
Mivel a mai korban a szellemi és a vallási értékrombolás jellemző, főleg szellemi értékmentő közösségekre gondolok. Művészeti, zenei, népművészeti, egyházművészeti azaz, nemzeti kultúránkat érintő, bármely irányú, kulturális érdeklődésű baráti társaságokat, közösségeket. A közösségek lényege az együttlét, a közös kirándulások, élmények, beszélgetések, okfejtések. Hiszen, minden ember másképpen látja a világot, akkor is, ha ugyanarról a dologról beszélünk. Értéket menteni pedig csak úgy lehetséges, ha a gazdaságot és a politikát teljesen kizárva csak az adott érdeklődési körhöz tartozó témákkal foglalkozunk, törekedve arra, hogy egymást elfogadjuk, tanítsuk, tanuljunk és megteremtsük azt a légkört, amelyben jól érezi magát a közösség minden tagja. Aki például jár, vagy járt énekkarba, megtapasztalhatta, tapasztalja a közös éneklés csodáját, és a próbák utáni beszélgetések nagyszerű érzését, hangulatát. Hasonló érzés, amikor egy színházi előadás után baráti társaságban megbeszélik a látott darabot, értékelik az előadást egy hangulatos kisvendéglőben… vagy a társaság egyik tagjának lakásán.
Ez is érdekelheti: Szilágyi Ákos: Magyar Tűzijáték
Hogyan alapítsunk közösséget?
Az emberi kapcsolatok apró gyermekkortól folyamatosan alakulnak, új és újabb embereket ismerünk meg, s az évek alatt nagyjából megismerjük az egyes emberek érdeklődési körét, műveltségi szintjét, érzésvilágát. A közösség kialakításához nem kell más, mint egy-egy meghívás, találkozó szervezés, amelyekből folyamatosság születhet. Ha pedig kialakul a közösség, mint említettem, újabb emberek, ismerősök ismerősei is csatlakoznak, s máris kialakulhat egy szellemi műhely, egy közösség, amely által a mai világ káoszából kikapcsolódva, a lélek békés és egyetértő szigetei képződnek… végül pedig, a kisközösségek, baráti társaságok nagyközösségekké, társadalmi szegmenssé válhatnak.
Miért van minderre szükségünk?
A kulturális és a vallási közösségek ma a legnagyobb feladatot kell, hogy végezzék. A művészet, a szép és az értékes utáni érdeklődés, semmivé vált, s már a hatalmat gyakorlók sem értenek számos olyan létfontosságú, szellemi, kulturális értéket, amely a nemzetet megtartotta.
Celebek, valós érték nélkül, művésznek titulált emberek, hitüket és elkötelezettségüket fehérneműként váltogató médiamunkások, megmondó emberek, félművelt újságírók irányítják rossz felé a nemzeti gondolkodású, keresztény társadalmat. A társadalom pedig, fenntartások nélkül elfogadja és szentírásként tartja számon az ártó és téves gondolatokat, a műveltség nélküli, trágár, pénzért hirdetett politikai, politikusi „tanokat”.
A megszervezendő kulturális közösségek politikamentessége az első kritérium tehát, hiszen a politika, mint mára már a hazugság művészete, nem tartozhat a kulturális élethez. Kultúrember nem adja el magát, nem hirdet pénzért tévtanokat, és nem árulja el a hazáját politikai vagy szakmai előrejutás érdekében. Tudja, hol született Mozart és hány szimfóniát írt Beethoven. Ismeri a Bibliát, van hite és nem rúg bele mások hitébe vagy hitetlenségébe, csak azért, mert ő másképpen gondolja.
Ha megalakul, létrejön egy közösség, akkor ott vannak viselkedési szabályok, van etikett, stílus. Ha nincs, be kell vezetni, meg kell ismertetni. A régi közösségekben, mint a KALOT, a MOVE, a Cserkész Szövetség különös figyelmet szentelt már alapszabályában is arra, hogy a nemzeti, keresztény értékeket adja át, és kulturális téren is megadja a tagság számára mindazt, ami magyar nemzeti értéket jelent. Hitbéli megerősítést jelentettek ezek a közösségek, hiszen tudós papok, közéleti személyiségek tartottak közérthető előadásokat a társadalom minden érdeklődő tagja számára. (Akkoriban nem beszéltek judeo-kereszténységről, s a papság nem azzal foglalkozott, hogy az egyébként egyértelműen szkíta-pártus származású Jézust hébernek állítsa be!)
Nem politikán és pártokon keresztül szerveződtek, hanem kulturált, érték tisztelő, erkölcsileg kifogástalan emberek által. Ilyen emberek ma nincsenek – vagy csak elenyésző kisebbségben léteznek – a politikában, de a keresztény egyházakon belül sincs nagy hajlandóság és/vagy idő, efféle közösségek szervezésére. Ezért szükséges, hogy magánemberek saját ismeretségi körein belül erősítsék a társadalmi, emberi kapcsolataikat, és kisebb-nagyobb közösségekben mentsék és adják tovább együtt azokat a szellemi értékeket, amelyeket a rendszerváltás óta szisztematikusan, sokkal nagyobb energiával igyekszik a mindenkori államhatalom eltüntetni, megsemmisíteni, mint a korábbi kommunista rezsim, hiszen ez ma a világkormány parancsa.
Milyen célkitűzései lehetnek ma egy közösségnek?
A nemzeti, (ős)keresztény gondolkodás, a műveltség és a magyar értékek megismertetése kell, hogy legyen a legfőbb célkitűzés, egy értékmentő keresztény közösség számára. Nem hittanórákat kell tartani, hanem beszélgetni kell, sorra venni azokat a hagyományokat, értékeket, amelyeket ismerünk, és amelyek ezer éven át a magyarság megtartó erejének számítottak. Egyházzenénk, népénekeink, egyházi művészetünk, a keresztény vallási felekezetek nemzetmegtartó ereje, ismeretlenek a mai fiatalság számára. Ezért a közösségszervező munka az egyik legfontosabb feladat, a már létező ezernyi kis közösségben. Mert nem a közösségek hiánya jelenti a legnagyobb bajt, hanem a közösségek minősége és célja. A legtöbb közösség, baráti társaság inkább öncélú, és nem a társadalom javára működik. A megosztottság a mai magyar társadalom rákfenéje, és a súlytalan, öncélú, közösségek csak tovább rontják a helyzetet, hiszen egymást túllicitálva szerepelnek jótékonyságokkal, öndicsérő cikkekkel, noha semmilyen értéket nem hordoznak. Hasonlóak az egyházakon belüli közösségek is, amelyek szűk körűen, a társadalom kizárásával, szintén nem képviselnek értéket. Hiszen, a vallási közösség is akkor értékes, ha munkájával a nagyközösség, a nemzet hitéletét erősíti. Már persze, ha a Rózsafüzér Társulatokról, vagy a Mária Kongregációról beszélünk, hiszen ezek a közösségek az egyén vallási elkötelezettségéből fakadnak, és egyéni hitigazolásként, Máriához való hűségük jeléül léteznek, régi magyar katolikus hagyományként.
Hol alakulhatnak jó közösségek?
Ha jó közösségeket sikerül szervezni országosan, akkor ez a magyar társadalomra is rávetül, így közelebb kerülhetünk az erkölcsi megújuláshoz, a tisztánlátáshoz, a műveltebb társadalom kialakításához. A közösségek szervezése az iskolák falai között, a keresztény imahelyek központjaiban – parókiák, plébániák –, kultúrházakban, kocsmákban történhet. Azonban, ha már a technika lerombolta a hazai kulturális közösségeket, akkor a közösségi oldalakon alakult csoportok, közösségek elengedve a billentyűzetet, élőben is találkozhatnának egymással. Hiszen a lényeg, hogy társadalmi szintre emeljünk olyan értékeket és igazságokat, amelyek nemzetünk és keresztény hitünk megtartását, felismerését, továbbadását biztosítják. Ugyanis a kulturális intézmények is belekerültek a politika sodrába, az alulműveltség nem zárja a kulturális intézmények vezetői beosztását, ha politikailag elfogadható a jelölt… de sajnálattal tapasztaljuk, hogy legfelsőbb vezetői szinten is problémák vannak a kultúra, a műveltség színvonalával, valamint azzal, hogy a néplélek ismerete nem erőssége a mindenkori kulturális és oktatási kormányzatnak. Ezt a súlyos és évtizedek óta tartó hiányosságot kell pótolnia az alulról építkező, műveltséget adó közösségek megszervezésével, hogy a következő generációknak is legyen fogalma a latin nyelvről-, és kultúráról, történelmünkről, a művészetekről, a viselkedési szokásokról, a zenéről és a népzenei kincseinkről, az egyházi népénekek tárházáról… és sorolhatnám. Harmincnégy év (plusz a kommunista 45 év!) pótolnivaló lemaradásunk, elbutítottságunk van, amely a magyar nemzet jövője szempontjából siralmas. Építsünk tehát, művelt, Jézus hívő (ős)keresztény, de magyar emberi társadalmat, kulturáltan, hazugságok és politikai értékrombolás-sorozat nélkül. Mindannyian értéket képviselünk, és ezt az értéket közösségekben, emberi érzésekkel és szeretettel hozhatjuk felszínre úgy önmagunkból és másokból. Hittel és akarással a nemzetért és a kereszténységért!
