Kérek mindenkit, aki Molnár V Józsefet ismeri, A SZERETETT TANÍTÓNKAT MEG KELL MENTENI !!!
„Kedves igaz Barátok, Tanítványok!
Ma meglátogattam Molnár V. Józsefet, akit némi kutatás után az alábbi helyen találtam meg:
Katolikus Szeretetszolgálat XXIII. János Otthon Názáret Ház
Az otthon címe: 1029 Budapest, Szent József utca 5.
Ezt a levelet Jóska bácsi kérésére adom közre mindenki számára, beszélgetésünkből szó szerint idézek:
„ Ami velem történik, az szörnyűség. Amit velem tettek, az borzalom, elképesztő. Most már teljesen kívül vagyok a társadalmon. Beszéljétek meg kint, hogy mit lehetne tenni értem. Haza akarok menni, otthon akarok meghalni. Az erdélyi asszony vigyázna rám. Tegyél róla, hogy szabaduljak innen. Kinek vagyok én az ellensége? Mi lett belőlem? Mi lett Molnár Jóskából? Ki törődik velem? Tedd közzé, hogy hol vagyok.”
Az én meglátásom: Molnár V. József 92 éves, kétségtelenül korának megfelelő szellemi leépülés tüneteit mutatja. Eddigi ellátása számára méltó és megfelelő volt, saját lakásában 24 órás felügyelet és gondozás. Ehhez joga van, és joga van méltóan várni a halált saját otthonában, erre megvan az anyagi fedezete. Elmondta, hogy eladták a házát, az a pénz is (a nyugdíja mellett) rendelkezésére áll az utolsó út illő bejáráshoz.
Kérem, adjátok tovább mindezeket, a szeretetotthon elérhetőségét közreadom.”
Tömegközlekedéssel a 61-es villamossal, vagy a Szentlélek térről induló 29-es busszal a Hűvösvölgy végállomásig kell utazni, majd a Hűvösvölgyből induló 57-es, vagy a 257-es busszal a Máriaremetei kegytemplom megállóig. Egy kis rövid sétát követően a Názáret Ház kapuján lehet belépni az intézmény telephelyére.
(Úgy tudtok segíteni, hogy megosztjátok ezt a bejegyzést minél többen, és nem utaltok több pénzt azoknak akik mindezt tették Jóska bátyánkkal! sem mz-nak sem etelkának – HJ – a szerk.)
Szörnyű dolgok történnek körülöttünk a nagyvilágban, amelyek ha ma még elszigeteltnek és távolinak is tűnhet, én mégis attól tartok, hogy ezek a dolgok hozzánk is begyűrűzhetnek előbb vagy utóbb! Nagyon kell tehát figyelnünk! Oroszország illetékes egészségügyi hatósága a Rospotrebnadzor (hasonló mint nálunk az OGYÉI) moszkvai tisztifőorvosának személyében tegnapi rendeletével előírta a szolgáltatási szférában dolgozók minimum 60%-nak kötelező beoltását […]
Szamonek János 209. hírlevele letölthető: innen! TISZTELT Államfő, Miniszterelnök, Országgyűlés elnöke! Kormánytagok! Kormánypárti országgyűlési képviselők! Volt országgyűlési képviselők! A Jog-, egészségügy- és rend-védelem Vezetői! Szakszervezetek! Kormány oldali pártok! FIATAL NEMZEDÉK, akár hivatalos helyen, akár nem! MHM ! MVSZ ! AHNSZ ! Minden más hivatalos hely! Minden más hivatalos személy! Nemzetünkért küzdő Civilek! És Mindenki […]
Íme a bizonyíték, hogy a Nemzetegyesítők csak is SZOLGÁLATOT vállalnak a magyar ügy, a nemzet újjáépítése érdekében! Ezért közreadunk minden olyan információt ami az összmagyarság érdekét szolgálja! Egyetlen fontos figyelmeztetést tennénk: AKI HIVATKOZIK AZ 1989-es ÉV BÁRMELY TÖRVÉNYÉRE, AZ ELISMERI „TÖRVÉNYESNEK ” A KOMMUNISTA RENDSZERT! Mi azonban NEEM ismerhetjük el, mert véres diktatúra volt, s a kifosztásunk […]