Laktanya
Hossó Andrea
„Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!”
Emlékszünk még, hogy nem is olyan régen a Kossuth Rádió szignálja a Kossuth nóta refrénje
volt? Aztán egyszer csak eltűnt, helyére semmitmondó csilingelés került.
Mintha a Kossuth Rádió nem akart volna emlékezni és emlékeztetni a szabadságharcra, a
Kossuth nótára, és a tulajdon nevére sem, ami most már sokszor csak MR1. Falanx számozás egy
falanx világban.
Most hirtelen a Petőfi-laktanya nevét változtatták meg Mária Teréziára. Az osztrák gyarmatosító
elleni büszke, bátor, csodálatos szabadságharc lángszavú költőjét, aki életét adta a hazáért,
leváltja a hadügyminiszter és helyére teszi a véres elnyomó hatalom császárnőjét. Micsoda arcul
csapása Magyarországnak, mindannyiunknak. Micsoda arcul csapása a 13 Aradi Vértanúnak, akik
hősi halált haltak Magyarországért az osztrák keze által. Micsoda gyalázat volt az ő kivégzésük,
micsoda megvetendő mészárlás. Silány emberek silány bosszúja. Most pedig így őrizzük
vértanúink emlékét, hogy honvéd laktanyánkra ma az osztrák császárnő nevét tesszük ki?
Micsoda szégyen, micsoda gyalázat ez ismét, most a saját kormányunktól.
Mostanra már sokan, sok helyen felsorolták az osztrákok magyarság ellen elkövetett bűneit, a 13
Aradi Vértanú gyalázatos kivégzésétől a madéfalvi mészárlásig, a török hódoltságban kivéreztetett
nemzet sanyargatásától az idegenek tömeges betelepítéséig. Leverni csak az oroszok
behívásával tudták a mi szabadságharcunkat, aztán véres megtorlást rendeztek a vérbe fagyott
ország ellen. A Habsburg birodalom és éppen Mária Terézia magyarellenes gazdaságpolitikájának
máig ható következménye az ipari és kereskedelmi elmaradottság. Ellenünk uszították a
nemzetiségeket, ágáltak a Szent Korona ellen, mint az a három osztrák komédiás, aki 2013-ban a
jelenlegi Hadügyminiszter úr testvérének, az akkori bécsi magyar nagykövetnek az irodájában
űzött gúnyt a magyar Szent Koronából, a nagykövet úr félszeg fészkelődése közepette.
Minderre emlékeznünk kell, mert aki nem ismeri a múltját, az nem ura a jövőjének sem.
A lényeg nem az, hogy mennyire volt jó vagy rossz császárnő Mária Terézia – egyébként jó volt az
osztrák birodalomnak és rossz nekünk -, és mennyire volt jó vagy rossz osztrák gyarmatnak lenni –
gyarmatnak lenni mindig, minden körülmények rossz.
A valódi kérdés az, hogy miként lehetséges, hogy a Magyar Honvédség Petőfi-laktanyáját átnevezi
a gyarmatosító, megszálló, Magyarországot vérbefojtó Habsburg-birodalom császárnőjének
nevére egy magyar kormány. Ez a névváltoztatás bármikor felháborító lenne, de jelentőségteljes,
hogy teszi ezt épp a Petőfi emlékévben, a költő születése utáni kétszázadik évben.
Petőfi nevét levesszük a laktanyáról, nem foglalkozunk vele, és szemmel láthatóan rettegünk egy
Petőfi temetéstől. Fontosnak tartjuk viszont, hogy a minket elnyomó, sanyargató, vérünket ontó, a
Trianoni tragédiához nagy mértékben hozzájáruló Habsburg-család asszonyát kitüntessük.
Tetten érhető a Habsburgok kegyelt állapota másutt is. A franciaországi magyar nagykövet nem
más mint Habsburg György, a Vatikánhoz rendelt magyar nagykövet pedig Habsburg-Lotharingiai
Eduárd. Fel kell tennünk a kérdést, vajon miért ez a két külföldi, méghozzá a Magyarország
tragédiájához nagyban hozzájáruló Habsburg-család tagja képviseli országunkat ezeken a
követségeken? Vajon nem képviselhetné-e jobban a magyar érdekeket magyar diplomata, akit
családja, nyelve, múltja és érzései is ehhez a hazához kötnek? Még a mai elliberálisodott világban
is bizonyosan lehetne találni néhány ilyen diplomatát.
Meg-megjelennek cikkek és kijelentések a Habsburgok legitimációjáról is. Ezek többnyire azzal
érvelnek, hogy a Habsburgok jogosan kerültek a magyar trónra és a Kiegyezés utáni gazdasági
fellendülés az ő érdemük volt.
El lehet és kell gondolkodni a Habsburgok trónra kerülésének körülményeiről, vagy a Kiegyezés
igen kétes következményeiről. Mindenképp el kell gondolkodnunk az akkori magyar uralkodó
osztály magatartásáról. Ám semmiképp sem elfogadható a Habsburgok visszahozatala a magyar
közéletbe, szerepvállalásuk magyar állami hivatalokban, felmagasztalásuk a magyar múltban,
vagy bevonásuk a magyar jövőbe.
A keresztény Ausztria kihasználta Magyarország meggyengülését a muzulmán török hódoltság
idején, leigázta, kiszipolyozta és sanyargatta ezt az országot. Most pedig a magyar kormány
megtiszteli a Habsburg-család tagjait magas állami tisztségekkel, és laktanyát nevez el róluk.
Ez az ország megalázása, mint minden olyan cselekedet, ami az ország ellenségeit tünteti ki.
Megaláznak minket, amikor a mi hőseinket semmibe veszik, elhallgatják, lekicsinylik, de
felmagasztalják, talapzatra emelik a minket üldözőket, legyenek ma élő vagy történelmi alakok.
Megalázó és roppant veszélyes a Habsburgok felmagasztalása és csendes visszacsempészése a
magyar közéletbe.
Ami pedig a hadügyminiszter kijelentését illeti, hogy a Habsburg császárnő nevével üzennek
„minden anyának és feleségnek” is, akik ma is azzal a „féltő szeretettel” engedik a haza védelmére
gyermeküket, férjüket, ahogy azt Mária Terézia annak idején a testőreivel és a katonáival tette, és
szükségünk van erre a féltő és gondoskodó szeretetre a haza védelméhez, ez a kijelentés cinikus
és elmondhatatlanul sértő. Mária Terézia a magyar katonák vérével védte a maga trónját, a
Habsburgok ontották a magyar vért az osztrák birodalom és a Habsburg-család érdekében.
A magyar anyák nem az osztrák Mária Terézia féltő szeretetére akarják bízni a fiaikat és férjeiket,
hanem azt követelik, hogy felelős, hazaszerető nemzeti magyar kormány ügyeljen rájuk, amelynek
minden csepp magyar vér drága, Csonka-Magyarországon és az elszakított területeken egyaránt.
A magyar anyát is arcul ütötték ezzel a magyar érzésektől idegen gondolattal.
Majd ha egyszer egy laktanyának, –de nem a Petőfinek!,– női nevet akarnak adni, lehet bőven
magyar nőkből választani. Ott van mindjárt Zrínyi Ilona, aki hősiesen, csodálatra méltóan védte
Munkácsot az osztrák hadak ellen, amelyeket az a Caraffa tábornok vezetett, aki hírhedtté vált
eperjesi mészárlásaival. Zrínyi Ilona védte azt a Munkácsot, ahol most ledöntik a turult és nem
hagyják, hogy a magyarok magyarul beszéljenek.
Mária Terézia, Habsburg császárnő neve Petőfi helyett?
Vajon mi áll mindennek a hátterében? Vajon nem az egységes Európai Egyesült Államok és
végsősoron a világkormány felé vezetnek ezek a lépések? Egy név itt, egy kinevezés ott,
Habsburg-kultusz a politikában és a sajtóban. Az emberek észre sem veszik, és már
elmélkedhetünk is valamiféle Habsburg restaurációról, hiszen liberális körökben itthon és külföldön
nem egyszer olvashatjuk, hogy a Habsburg birodalom a maga soknemzetiségű mozaik
társadalmával milyen ideális, követnivaló példa volt az emberiség számára.
Nagyon figyeljünk ezekre a jelekre! Történelmi tragédiáinkat nem csupán a külföldi támadások, de
leginkább saját mindenkori uralkodóosztályaink magatartása okozta, Mohácstól Károlyiig,
Trianontól az úgynevezett rendszerváltásig. Elég volt a labancokból! Elég volt a magyarellenes
politikából. Az az ország, amelyik nem tanul a múlt hibáiból, hanem újra és újra beleesik
ugyanazokba a tévedésekbe, idegenek kezébe teszi a sorsát, elfelejti saját múltját, megtagadja
saját hőseit és önazonosságát, az újra és újra vereségre és szenvedésre ítéli magát.
A mi hőseink a 13 Aradi Vértanú, Petőfi Sándor, Zrínyi Ilona és mindenki, aki harcolt a magyar
népért és szabadságért. Imádkozzunk ma a 13 Aradi Vértanú lelkéért, és minden magyar hősért,
és gondoljunk rájuk hálával. Ez azonban nem elég: követeljük ki, hogy a politika a magyar
érdekeket tartsa szem előtt. Ezzel tiszteljük meg hőseinket legjobban.
Most kell tiltakoznunk Mária Terézia ellen, követelnünk Petőfi nevének visszaállítását, és
határozottan felszólalnunk a Habsburgok visszatérése ellen. És követeljük, hogy térjen vissza a
Kossuth nóta a Kossuth Rádióba:
„Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!”
