COVID-19 Gondolatok

COVID FURCSASÁGOK

“Az index.hu december 12-én számolt be arról, hogy Budapesten, az Uzsoki Kórház COVID-osztályán végzett kutatásaikkal Holló András neurológus, rehabilitációs pszichiáter és kollégái rátaláltak egy régen ismert és pszichés megbetegedések esetén kiemelt WHO-ajánlással rendelkező gyógyszert – Fluoxetin a neve, és a Richter is gyártja –, amelyről kiderült, hogy a kórházi ápolásra szoruló COVID-os betegek kétharmadának megmenti az életét.

Az átütő sikernek számító felfedezés következtében az Ivermectin után egy újabb, régóta használatban levő, filléres gyógyszerről derül ki, hogy hatékonyan bevethető a koronavírus ellen, és ráadásul ez is független a vírus mutációitól, variánsaitól.”

Őszintén remélem, senki sem fog félreérteni  e megjelent hírrel kapcsolatos megjegyzésemért. Én is magyar vagyok, szilárd meggyőződésem szerint minden honfitársunk elért eredményére méltán kell büszkének lennünk. De!

A hitelesség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a Fluoxetin antidepresszáns készítmény Covid-19 tünetegyüttes elleni eredményes kezelésének koncepciója jóval korábban jelent meg külföldön, mint ahogyan a „magyar” hírforrások a napokban és ahogyan beszámoltak róla.

Állításom alátámasztása céljából bemásolok egy (többet is küldhetnék) linket: Targeting the endolysosomal host-SARS-CoV-2 interface by the clinically licensed antidepressant fluoxetine | bioRxiv, amely a bioRxiv.org – the preprint server for Biology számára 2020. július 27-én benyújtott tanulmányt tartalmaz. A tanulmány eredeti címe:

Targeting the endolysosomal host-SARS-CoV-2 interface by the clinically licensed antidepressant fluoxetine

A Münster-ben található Medikai Biokémia és Molekuláris Biológia Kutatóintézetének alábbi kutatói publikálták:

Sebastian Schloer, Linda Brunotte, Jonas Goretzko, Angeles Mecate-Zambrano, Nadja Korthals, Volker Gerke, Stephan Ludwig, Ursula Rescher

Németországban, nevezett kutatók már több mint egy évvel ezelőtt felvetették a Fluoxetin antidepresszáns készítmény eredményes alkalmazásának lehetőségét a Covid-19 kezelésében.

Azonban, a közölt hírnél sokkal érdekesebb annak a kérdésnek megválaszolása, hogy mi motiválhatta az újságírót, a (ál)hírportál szerkesztőségét egy ilyen „hír” publikálására? Hol volt az újságíró és szerkesztősége közel másfél évvel ezelőtt, amikor megjelent az általam hivatkozott publikáció (többek között), amikor is releváns és igencsak aktuális ismeretet kellett volna a közvélemény figyelme elé tárni?

Persze, érthető, hogy a Fluoxetin antidepresszáns készítmény Covid-19 elleni alkalmazásának igencsak megkésett, illetve nem teljesen korrekt bemutatása a hírportál részéről felvállalható, hiszen Magyarországon egy „jól fogyasztható” hírt lehetett belőle fabrikálni, amely bizonyos erők akarata szerint, meghatározott csatornában tereli tovább a közvélekedést. Így eleget lehet tenni a tulajdonosok elvárásainak. De mi a helyzet a közérdekkel? A médiák, az újságírók minden következmény nélkül megtéveszthetik az állampolgárokat? Hány direkt és indirekt finanszírozási csatornán keresztül és mennyi közpénzjuttatásban részesülnek ezek a médiák (illetve tulajdonosaik)? Hogyan is van ez: Közpénzekből a közérdek félretájékoztatása? Örömmel olvasnék valódi oknyomozó cikket ebben a témában! De ki fogja megírni? Mert ők bizony aligha!

Én korrekt és nem megtévesztő anyagokat szinte csak a NIF-en és a Szilaj Csikón szoktam olvasni! (No meg a NEEM honlapján, bár azt kevesen nézik!)

Magyarországon a hírszolgáltatást uraló médiák szívesebben írnak megkésve, megtévesztő tartalmú cikkeket, semmint, hogy igazán fontos, közfigyelemre méltán számot tartó információról adnának elvárható tájékoztatást. Például, már egy éve nem számoltak be a közvéleménynek arról, hogy:

1./ Az EU által 2020 őszén kötött oltóanyag-szerződések titkosak (ma is azok).

2./ Az oltóanyag-szerződések titkos záradékaiban a vakcinák gyártói a priori teljes jogi felmentést kaptak az oltások közép- és hosszútávú egészségkárosodási kockázatainak felelősség-vállalása alól. Ergo, bármi történjék is, a vakcinagyártók nem perelhetők (sem büntetőjogi sem pedig kártérítési peres eljárásban). Helyettük a nemzetállamok szavatolnak a közpénzek terhére.

3./ A vakcinák alapvető hatóanyagainak kémiai összetétele PÉLDA NÉLKÜL ÁLLÓ MÓDON TITKOS! SOHA NEM VOLT ERRE PÉLDA  A TÖRTÉNELEMBEN!

Fel kellene már ébrednie az emberiségnek, mert egyre jobban terjed a ”covid- gazemberség” az orvosi- és főleg a gyógyszermaffia segédletével!

Ja és a pártpolitikusok és a média megmondóemberei se maradjanak ki….

Hangácsi András

Vélemény, hozzászólás?