Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok

Bene Gábor: Áldás az igaz úton járókra!

 

„…mert a mit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják; de miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges.”

(Deák Ferenc)

Ma kaptam meg a Sacra Hungarorum/Szakrális Magyarország videóanyagát, Maradj magyar! Légy igaz ember – címmel! Az anyag címlapfelületén ott van a szív alakúra görbített nemzeti címerpajzsunk, amely nélkülözi a Szent Koronát. Igaz, hogy utoljára az SZDSZ volt, akik a korona nélküli címert akarták a magyarságra erőltetni, de szerencsére nekik sem sikerült.

Azonban az anyag meghallgatása közben felfigyeltem arra, hogy milyen mesterien sikerül a videón beszélő hölgynek kikerülni azt a vádat, hogy ők nem akarnak foglalkozni a Szent Korona alkotmányossággal, hiszen állítása szerint ők, egy még ősibb jogrenddel foglalkozva írtak egy szakrális „alkotmányt” a magyarságnak. Az persze nem tűnt fel az egyébként zseniális szerzőnek, hogy a magyar joghagyományban soha nem írt senki alkotmányt, mindig csak az ellenségeink, vagy legfeljebb labancaink vetemedtek erre. Mert a mi alkotmányosságunk a szokásjogok alapján csiszolódott szinte tökéletesre a sok-sok évszázad alatt. Igaz a Sztálin által ránk erőltetett 1949. évi. XX-ast is hamis módon alkotmánynak nevezték, ahogy a Habsburgok oktrojált ál-alkotmányát is, sőt a rabló-privatizációhoz feltétlenül szükséges globalista parancsot is „ideiglenes” jelzővel ellátott alkotmánynak próbálták beállítani. Pedig az sem alkotmány volt, csak egy törvénytelen ál-törvény. Olyanok ezek, mint a fából vaskarika, csak éppen mögötte állt a teljes hatalmi gépezet, amely napjainkban már látható módon a bankárkaszt pénzpórázára fűzve úgy viselkedik, mint a szabadkőművesek által titkon működtetett mély állam: a Deep State. Egyre inkább megfoszt minket a személyi és közösségi jogainktól is.

Nekem már 2006-ban is feltűnt, hogy a mai világunk mennyire elszakadt az ősi hitünk szakralitásától, s így támogatnom kellene ezt a fantasztikusan nőelvű mozgalmat, ahol sok jólképzett nő akarja visszahozni azt az időt zseniális szervezettséggel, amikor a férfiembert csak akkor engedték be a szakrális helyekre, ha kasztrálva volt. Mindezt nem az újamból szoptam, hanem olvastam a Sacra Hungarorum programkönyvét. Sajnos én – bár közel vagyok a 70-hez, de – mégsem szeretném kasztráltatni magam, sem mint jogász, sem mint férfi. Jogászként Geri próbált „kasztrálni”, mert rá akart venni, hogy ismerjem el törvényesnek az 1989. évi XXXI.-es ál-törvényt, amit alkotmánynak hazudtak. Azt persze nem mondta el, hogy ha elismerem, akkor az egész kommunista rendszert törvényesnek fogadom el! Erre nekem kellett rájönnöm és sajnos nagyon sokan nem értették meg, hogy az nem volt alkotmány, sőt az volt az az ál-törvény amivel sikerült teljesen kifosztani bennünket a rablóprivatizációval, sőt arra hivatkozva akadályozta meg Sólyom László a kommunista bűnök elszámoltatását is! Férfiként viszont az említett könyvben képletesen fenyegettek meg a kasztrálással. Pedig én sem kívánom egyetlen nőtől sem, hogy váljon meg az anyaság lehetőségétől, ugyanis tisztelem annyira a nőket, hogy mélyen hiszek a magyar mellérendelésben. Hiszek abban, hogy más a szerepe egy férfinek és más egy nőnek. Egyébként ki nem állhatom férfi sovinisztákat, de bizony a női sovinisztákat sem tudom elviselni! A Jóisten így teremtett miket: férfinek és nőnek, fogadjuk el tehát és ne akarjuk legyőzni az ellenkező neműeket, sőt inkább segítsük őket „magyarrá emelkedni”!

S milyen kár, hogy a szakrális „alkotmányuk” (?)  kapcsán nem olvasta el a vezetőség az Emelkedjünk magyarrá – című könyvemet, amelynek alcíme a Tudatos nemzetépítés kézikönyve, s amelyet ajándékba adtam a Szakrális Magyarország ikonikus vezetőjének Ilarának. Pedig abban világosan megírtam a történeti alkotmányosságunk alapvetéseit, melyek időszerűsége kortalan, s az őseink akaratát tükrözik. A Nemzet egyesítése okán mielőbb szükséges lenne újra és újra leülni minden tisztességes és nemzetben gondolkodó csoporttal, s ha nem szakrális helyre hívnak (ahol csak kasztráltak lehetnek) akkor bármikor nyitott vagyok egy közös eszmecserére. Mert nem a személyi kultusz kiépítése a magyarság jövője, nem a vezér kijelölés, hanem a bevált vezérelvek tisztasága, a mellérendelő képviselet és a közhatalmi struktúra újjáalakítása.

Ehhez most két adalékot tennék le az olvasó asztalára. Az egyik egy olyan anyag, amit a Fáy Árpád vezette Alkotmányos Jószolgálati Testület már több évtizede kidolgozott és ezeket csiszolgatta tovább az AJET, vagy is az Alkotmányos Jogfolytonosságot Előkészítő Tagozat. Így ezekkel szeretném most megismertetni minden érdeklődőt, mint az alkotmányos létünk valós vívmányaival, elveivel, evidenciáival azért, hogy érthető legyen: TÖRVÉNYJAVASLAT KÉSZÍTHETŐ EZEK SZELLEMÉBEN BÁRMIKOR, DE ALKOTMÁNYT MAGYAR EMBER NEM ÍRHAT!!

A TÖRTÉNETI MAGYAR ALKOTMÁNYOSSÁGUNKBÓL FAKADÓ elvi BIZONYOSSÁGOK (evidenciák,  jogelvek)

 

Az alábbi elvek felvállalásával és szigorú betartásával kell minden közszereplőnek, s honpolgárnak dolgoznia és élnie, mert az alkotmányosság erkölcs és életmód is egyben! Ne akard a harmóniát megtörni kufár, vagy jogtalan előnnyel, félrevezetéssel, csalással! Ősi-szkíta alapgondolat, hogy ne akarj senki másnak olyat, amit magadnak sem szeretnél!

 

Csak olyan rendszer működhet hazánkban törvényesen, amely őseink alábbi elveit tiszteli és betartja!

 

1./ Történeti alkotmányunk a Vérszerződéstől a német megszállásig, vagyis a legutolsó, alkotmányos alapokon álló, törvényes jogalkotásig volt a gyakorlatban, mint a nemzedékeken átívelő magyar nemzet – bizonyosan több ezer éve fennálló – államalkotó akarata.

 

2./ Ezen Szentkorona alkotmányosság ma is érvényes. Azonban érvényesülése, ma még ideiglenes akadályoztatás miatt nyugszik. (Érvényesülésének helyreállítását a Szentkorona intézményei körültekintően, a kialakult történelmi helyzethez igazodva hajtják majd végre.)

 

3./ A magyar alkotmányosság a szokásjogon és a joghagyományokon alapul, de szerves jogfejlődése modernizálható, ám a Szentkorona Állameszme intézményétől semmilyen módon el nem választható.

 

4./ A magyar alkotmányosság nem szüntethető meg, nem függeszthető fel, legfeljebb agresszióval. (Viszont az ellen joga és kötelezettsége fellépni minden időben minden magyarnak azért, hogy a de jure legitimitás azonossá legyen a de facto hatalmi helyzettel.)

 

5./ A magyar föld nem tőke, hanem megújuló természeti erőforrás, amelynek legfőbb tulajdonosa a Szent Korona, s így nemzeti köztulajdon. (Csak érdemmel lehet birtokjogot szerezni rajta, de nem lehet a közjót-közérdeket figyelmen kívül hagyva tulajdonná tenni. Hasonlóan kezelendő pl. a víz, levegő, ásványkincsek, frekvencia, stb. Bár az az 1861. évi országbírói értekezlet (ITSZ 20.§-a), az ősiségi nyílt parancs rendelkezését ellenkező alkotmányos rendezésig hatályában fenntartotta, ám álláspontunk szerint itt az idő az alkotmányos rendezésre az őseink szellemében, de a szerves jogfejlődést figyelembe véve. Az említett joganyag ugyanis a bírói gyakorlat által – amely azonban jelentős Habsburg befolyás alatt állott -, vagyis „törvénytelen szokásjogi” úton vált a magyar jog részévé. Sajnos ennek felel meg a ma hatályos szabad ingatlanforgalom. Ezt a „törvényes szokásjoggal” az érdekeltek számára a lehető legkisebb sérelemmel kell helyreállítani, de a birtokjogot csak és kizárólag a nemzetellenes cselekedet kapcsán lehet elvonni bárkitől.)

 

6./ Törvénysértés jogot nem alapíthat. A Szentkorona Állameszme alapján csak legitim – szigorúan szabályozott – eljárásban lehet a történeti alkotmányosság fejlesztését, szokásjogi módosítását végezni.

(A történelem során létező magyar államok sorával való államjogi folytonosság nélkül nem létezhet törvényes jogalkotás, ha az így készült törvények alkotmányellenesek, akkor azok semmisek.)

 

7./ A magyar alkotmányosság tartalmi elemei: a Szent Korona önálló, és kizárólagos főhatalma (szuverenitása), közjogi személyisége, intézményei, és a törvényes jogok és kötelezettségek arányos egyensúlya.

 

8./ A történeti alkotmányosság által meghatározott magyar intézményrendszer, és eljárási szabályok keretei között kell működnie a magyar államnak. (Vagyis a rendes szokásjogi igazságosság, méltányosság elvei és a hagyomány tisztelete mentén. Így nem vehető át semmi, ami nem a magyar Nemzet érdekében áll, nem a közjót szolgálja.  Pl. az idegen kancellári vagy elnöki (prezidenciális) megoldások sem átvehetők!)

 

9./ Az ember lényegénél fogva szabadságra született, amit – a kötelezettségek megtartása esetén – alapvető joga megélni a nemzete közösségében. A magyar Nemzet politikai közösség és erkölcsi alapú értékrendi szövetség is egyben. (A legmagasabb szintű lelki és tudati összetartozás cselekvően önvédelmi, közjót biztosító és örök időkig tartó sors- és kultúrközössége.)

 

10./ A Szentkorona intézményeinek – legfőképpen a kormánynak – a feladata, egyben a kötelessége a Szent Korona tagjaihoz méltó emberi élet és közszabadság feltételeinek biztosítása, s a Nép és Nemzet közösségi és egyéni szabadsága tiszteletének biztosítása.

 

11./ A társadalom számára rendelkezésre álló erőforrások a Magyar Szent Korona tulajdonában vannak, s ezekhez annak tagjai szabadon kell hozzájussanak érdem alapján. Az állam által biztosított csereeszköznek és értékjelnek – vagyis a közpénznek – szintén monopol- és extraprofit, uzsora, illetve a bank és a pénzrendszer bármilyen csalárd tevékenysége és termékjellegű technikája nélkül kell szolgálnia az állam minden polgárát!

 

12./ A Szentkorona-tagság szabadságát csak biztosíthatja a jogalkotás, de nem csorbíthatja. (Az emberi szabadság érvényesítésének eszközrendszere többek közt az igazságos jog, a gazdaság, a közigazgatás, a közélet és a magánkapcsolatok rendszere.)

 

13./ Az évszázadokon át beváltan működő, nemzetmegtartó Szentkorona védelmére, valamint a közjó javára kell az államnak és tagjainak minden erőforrást mozgósítani.

 

14./ A nép és a nemzet akaratából hatalomhoz, politikai cselekvéshez jutott választókerületi követnek, közszereplőnek különösen fontos kötelessége a Szentkorona alkotmányos rendjének betartása és betartatása, a közjó előmozdítása.

 

15./ A Szentkorona közhatalmát fő-intézményei megosztva, mellérendelten, egymást ellenőrizve és ellensúlyozva – önmagából az alkotmányosságból fakadóan – gyakorolják.

 

16./ Minden állami- és közcselekedet, ami az itt felsorolt alkotmányos evidenciák, vagyis bizonyosságok figyelembevétele nélkül vagy sérelmére hozatott, köttetett vagy alkottatott – legyen az jogszabály, egyezmény, nemzetközi, – vagy más szerződés, rendelet, rendelkezés, stb. – a keletkezésétől semmis. Ezért, ha lehetséges: mielőbb újra tárgyalandó!

 

17./ Párt, vagy akár egy nemzedék pillanatnyi politikai érdeke, vagy bármilyen hatalmi fölény akarata magyar alkotmányt nem írhat, mert az alkotmány csak a szerves fejlődés eredménye és a törvényekkel van egész és rész viszonyában. (Ezért az alkotmány szokásjogi elemeit csak a szerves fejlődés változtathatja meg, fokozatosan. Alkotmányra épülő törvényhozás pedig a titkos, általános, egyenlő, közvetlen és kötelező választójog alapján állhat fel, de kizárólag törvényesen, média- és pénzmanipulációs lobbizás nélkül.)

 

18./ A Szentkorona Állameszmét még a vendégként hazánkban tartózkodóknak is tiszteletben kell tartaniuk

Eddig az a munka, amit a Nemzet egyesítésének előkészítésére vállalkozó mozgalom teljes mértékben támogat, hiszen őseink akaratát tükrözi minden mondata. S másik, amit javaslok megnézni aa kedves olvasónak az a videó, amit a Békesség Asztala kapcsán küldött nekem a Szakrális Magyarország csapata. Jó lenne, ha párbeszéd kezdődne a nemzeti oldal minden kisebb-nagyobb tömörülése között azért, hogy sikerüljön olyan nemzeti egységet létrehozni, ahol minden túlzó vadhajtást le tudunk metszeni, de közben megtaláljuk azt a lehetőséget, ahol a Nemzetünk fája leginkább növekedésnek tudna indulni! Mi ugyanis nem azt keressük a másik magyarban, ami elválaszt bennünket, hanem ami összeköt.

Vagyis vadhajtások nélkül tudunk együttműködni, de csak akkor, ha nem az ego uralma alatt nőnek a vadhajtások és közösen meg is tudunk egyezni abban, hogy melyeket kell szépen, gondosan metszegetni! Íme a videó, s arra kérem a megszólított személyeket, hogy ne zárkózzanak el a párbeszédtől, hanem keressenek!

https://www.youtube.com/watch?v=2Cdqg6IBYmM&pp=wgIECgIIAQ%3D%3D&feature=push-sd&attr_tag=KeINnvycmg4GoPiR:6

Honféltő szeretettel: Bene Gábor

 

 

Archívum

Adatkezelési tájékoztató

A NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALOM POSZTUMUSZ TAGJAI

VAJON MI ÉS HOGYAN VALÓSULT MEG MINDEBBŐL? – CSERHALMI GYÖRGY FELOLVASSA AZ 1989-ES 12 PONTOT

Örökségünk – a klip

A NemzetEgyesítő Népmozgalom Kiáltványa

Magyarország és az Illuminati – Dr. Tóth Zoltán József

Dr. Tóth Zoltán József Hungaria Archiregnum c. könyvének bemutatója