Dr. Bene Gábor írásai Gondolatok

Bene Gábor: A Covid nincs tekintettel a vakcinára?

Én – mint pártonkívüli –, két hónapja estem át a Covidon oltatlanként, s ezt a biológiai fegyvert igen komoly dolognak tartom. Igaz, azok a mellettem fekvő oltott egyének, bizony sokkal nehezebben gyógyultak, mint én. Ám ez nem téma a fősodratú média berkeiben, hiszen nekik nem az a dolguk, hogy világos képet rajzoljanak köznépnek, hanem inkább az, hogy a nagyreklámok fizetőinek feleljenek meg! Márpedig én nem reklámozok semmilyen gyógyszert, ellentétben a betegségügyben érdekelt gyógyszergyárakkal!

Természetesen nem vagyok oltásellenes, sőt laposföld-hívő sem, azonban jobban tartottam és tartok a vakcinák mellékhatásaitól, mint a Bill Gates által jó előre beharangozott világjárványtól. Az pedig egyenesen felháborító ma, hogy a gyerekeinket is oltani akarják, holott ők vészelik át leginkább könnyen ezt a mesterséges vírust. Ráadásul hiába győzi le az egészséges immunrendszered betegséget felnőttként, ezt a kísérleti vakcinát be kell adasd magadnak, ha tetszik, ha nem. (Ez egy új rendelkezés arról, hogy a védettségi kártya, csak az oltottaknak lesz érvényes február közepétől!)

Állítólag ez nem kötelező, de ha nem adatod be magadnak, akkor el fognak lehetetleníteni! Legyen kitartásunk magyarok, mert ahol összefogott a tömeg, ott már minden korlátozást megszüntettek! Japánban pl. teljesen eltűnt a probléma, lehetséges lenne ez hazánkban is? Szerintem igen, csak egységesíteni kellene a kormányra irányuló nyomásgyakorlást! Kitartást kívánok az összes bátor magyarnak, akik kiállnak magukért, a nemzetért, az oltatlanok jogaiért!

Ezért néztem szét a hírek között és most közreadom azokat a frissebb pártpolitikusi nyilatkozatokat, amelyek csak oltott politikusoktól származnak. Ez szinte csoda, hisz bizottsági ülésen határoztak a képviselők, hogy nekik nem kell felvenni az oltást, mert ők ugye a törvényt csak megszavazzák, de nem tartják be.

Én ugyanis diszkrimináció áldozata lettem azzal, hogy a szabad akarat alapján nem akarom magam beoltatni kísérleti vakcinával! Másodrendű állampolgár lettem, s egészségesen is veszélyesnek tartanak a szakmailag képzetlen, pártkatona törvényhozók.   

 

Kunhalmi Ágnes politikusnő nemrégiben nyilatkozott pontosan erről:

’’Ma reggel a gyorsteszt nálam is pozitív lett. Már este szúrt a hátam, és hajnalban arra ébredtem, hogy mindjárt kiszakad a tüdőm a hátamon keresztül. Olyan rosszul lettem, hogy a Honvédban kötöttem ki. Meglehetősen aggódtam, most mi lesz, és csak az járt a fejemben, hogy a két Astra Zeneca és az egy Pfizer csak megvéd. Az orvos szerint még lesz pár nehéz nap, de remélem, azért egyre jobb lesz! Nagyon szépen kérek mindenkit, vegye fel az oltásokat, ez nem játék! Vigyázzatok magatokra!’’    (Ágnes)

 

Ám úgy látszik, hogy a másik nagy szekértábort sem kíméli ez az idézőjeles világjárvány. A hírek szerint ugyanis Fürjes Balázs, a Fidesz Budapestért felelős államtitkára is elkapta a koronavírust.

A politikus három oltás után lett pozitív, de tünetei nincsenek.

Az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a következőket mondta el: Nekem is lett egy pozitív PCR-tesztem, elkaptam a Covidot. (Szegény, nem olvassa el azokat a szakvéleményeket, melyek egyértelműen arról szólnak, hogy a PCR-teszt mindenre jó, de a Covid megállapítására nem?)

Fürjes Balázs azonban még ezt is hozzátette: a lakásban rengeteget fertőtlenít a karantén alatt, és végig hord maszkot is, ha kimegy a szobából, mert – mint mondja – úgy látszik, hiába kapta meg a harmadik oltást is, ez sem elég a vírus ellen.

Nem tudom, hogy mit szólt volna Boldogkői Zsolt virológus, ha abban a kórteremben kellett volna feküdnie oltatlanként, hol másik három személy feküdt, s mindegyik legalább kétszer felvette a vakcinát. S ezek után a személyes tapasztalatok után is, el kell viseljem azt, hogy állandóan harsogja a televízió, hogy az oltás az egyetlen megoldás?

Bizony-bizony a hülyeség ellen kellene már oltani bennünket! Mert a századik oltás is csak a profitmaximalizálást fogja majd szolgálni, vagyis az államadósságot növelve a Big Pharma zsebét fogja még inkább meghizlalni! (S több példát nem akarok felhozni arra, hogy az oltás nem az igazi megoldás, mert Bill Gates-t és a társait már régen börtönbe kellett volna csukni, s akkor megszűnne a világjárvány!)

Sőt már a cirkusz kezdetén is azt javasoltam, hogy a svéd mintát kellene követnünk, hol minden a szabad akaratra lett bízva, s ott kialakult a nyájimmunitás! Pedig birkák nálunk is vannak!

A szerző nem virológus, de nem is hülye…

Archívum

Adatkezelési tájékoztató

A NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALOM POSZTUMUSZ TAGJAI

VAJON MI ÉS HOGYAN VALÓSULT MEG MINDEBBŐL? – CSERHALMI GYÖRGY FELOLVASSA AZ 1989-ES 12 PONTOT

Örökségünk – a klip

A NemzetEgyesítő Népmozgalom Kiáltványa

Magyarország és az Illuminati – Dr. Tóth Zoltán József

Dr. Tóth Zoltán József Hungaria Archiregnum c. könyvének bemutatója