

Related Articles
Álljon meg a hegyi-menet!
Akár ügynökök, akár turisták, akár kereskedők, akár készakarva, akár véletlenül szabadították a világra a koronavírust az biztos, hogy a New World Order, a globális kapitalista civilizáció összeomlott. Várható volt. Eljött az ideje. A koronavírus jó alkalom arra, hogy a hatalom birtokosai időt nyerjenek, és mentsék, amiről úgy gondolják, menthető, a hatalmukat és a vagyonukat. […]
A bűnös város, Budapest fölszabadulása napján
Ma is tanulságos a Kormányzó Urunk beszéde, melyet a Vörös Terror eltakarítása nyomán, a főváros fölszabadítása napján mondott éppen e napon, 103 esztendeje… 1919 Enyészet (november) hava 16.-án a Vörös Terror leverését követően Horthy Miklós a fölszabadító Nemzeti Hadsereg élén bevonult a bűnös Budapestre. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a […]
Feljelentés a Filmalap „éberjei” ellen!
Tisztelt Barátaim/Bajtársaim! A tegnapi napon (dec. 5-én) kiegészítettem a gyaníthatóan bűnszervezetben és bűnszövetségben folytatott, Filmalapban tevékenykedő „éberek” elleni feljelentést, amelyet Bene Gáborral együtt benyújtottunk a Főügyészségnek, személyesen dr. Polt Péternek címezve. Tegnap délután bevittem Szőcs Géza, Orbán Viktor kulturális ügyekben Miniszterelnöki Főtanácsadó személyi titkárának, Benyhe Istvánnak, majd a Polgárok Házában este 6-kor megrendezett Gajdics Ottó […]