Ajánló Belföld Hírek Publicisztika

A szégyen napja

Kedves Olvasó!
A legutóbbi alkotmányjogi konferencián a társadalmi egyensúly  szükségességéről beszéltem, s felvázoltam milyen lehetőségek lennének akkor, ha a történeti  alkotmányt vissza tudnánk kapni úgy, hogy az hatályos is legyen. Hiszen akkor, csak is annak az elvei mentén lehetne törvényeket alkotni!  A következő konferencián remélem az lesz a legfőbb téma, hogyan juthatunk el oda, hogy ne kelljen szembesülnünk a multicégek érdekében és a hazai dolgozók ellenében született törvényekkel, mert ebből már túl sokat kapott a népünk!
Az alábbi cikket azért érdemes végigolvasni, hogy a törvényhozást ne a balliberális rablóbanda, hanem a nemesen gondolkodó nemzetiek szemüvegén át is kritizálhassuk, mert sajnos nagyon rájuk fér!
(Bene Gábor)
 
A szégyen napja: a kormány szintet lépett a dolgozók kizsákmányolása terén
December hetedikén (A Mikulás sugallatára?)  mintegy 200 szavazást tartottak az Országgyűlésben, ezek közé szúrták be azt is, ami korábban is vitákat generált, a munka törvénykönyvének módosítását. Erről korábban magam is írtam, és természetesen nem voltak illúzióim afelől, hogy a kétharmados többséggel rendelkező Fidesz át is fogja tolni – dacára az ellenvéleményeknek és az észszerűtlenségnek. De azért jegyezzük fel ezt a napot, 2022. december 7-e, és azokat is, akik ezt megszavazták. A jövőben igen könnyen előfordulhat, hogy egy munkavállaló egyetlen (!) szabadnapjáról sem rendelkezhet! Hogy ez miért lehet reális veszély, arra alább kitérek. De finoman szólva is visszatetsző, hogy ugyan EU-s jogszabályok miatt emelniük kellett az eddigi 5 nap apaszabadságot, alig meglepő módon a minimumot, tehát a 10 napot tudták kiizzadni. De még ezt sem igazán! Mert a 6. naptól a távolléti díj csupán 40%-a jár.
Kisstílűség magasfokon.
A megváltozott munkaképességűeket pedig gyakorlatilag el lehet küldeni végkielégítés nélkül. Magyarul azokat, akik egészségügyi állapotuk miatt már nem tudják ellátni azt a munkát, amit eddig végeztek. Hogy aztán pont attól rokkant bele, amit tőle elvártak? Kit érdekel? A kormányt biztosan nem. Persze ezt is megcsűrték-csavarták. Nem kirúgják, csak mivel fizetést nem kap, ezért kénytelen lesz felmondani, probléma megoldva, végkielégítés nincs. A gyakorlatban ez kirúgás. De térjünk vissza a szabadságra. Azt írják, különleges gazdasági indokra való hivatkozással megtagadható, hogy szabadon rendelkezzen 7 szabadnapjáról. Zárójeles megjegyzés, hogy még ez a 7 nap is igencsak kevés volt, jogos lenne az elvárás, hogy legalább a feléről rendelkezhessen. De főleg a mai gazdasági helyzetben mi minősül különleges oknak? Személyes példát tudnék mondani akár korábbi munkahelyeim kapcsán, ha például valaki el akart menni szabadságra, az állandó létszámhiány és leterheltség miatt egész egyszerűen nehéz helyzetbe került a cég, hiszen akkora létszámmal nem tudták ellátni vállalt alapfeladataiakat. A jelenlegi törvény alapján erre már rögvest rá is lehet fogni: nem mehetsz, sok a munka! Ne legyenek kétségeink, lesznek olyan munkáltatók, akik élni is fognak ezzel a gumifogalommal.
Ha ebből rendszer lesz, akkor ez az egész adni fog egy újabb lökést a kivándorlásnak. De sebaj, a kormány támogatásával a multik már így is megkezdték a magyar munkaerő szisztematikus lecserélését. Jönnek Afrikából és Ázsiából, számukra az itteni bérek se rosszak. Meg persze kapnak lakhatási és rezsitámogatást, letörik a fizetéseket, s ennek hatására a magyarok elhagyják az országot. De a multi elégedett lesz, kisebb befektetéssel még nagyobb profitot tud realizálni, ebben pedig készséges partnerre a “nagyon keresztény és nagyon nemzeti” kormányunktól. Szégyen!
Lantos János – Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/2/252405/

Vélemény, hozzászólás?