Napjaink erkölcsi züllése az is, ahogy a nyugat mintát mutat fel a hazai politikai elit számára. Mert ott a keresztény, konzervatív fehérember várható kiirtása után, valóban a liberálisok fognak következni: mint áldozatok. Ám ezt ők még nem akarják elhinni. Pedig nem a szolid, szeretetre épülő vallásosság lesz mérvadó, hanem a vérszomjas muszlimok mintái, s azoknál […]
Nekünk azt tanították az átkosban, hogy a feudalizmus, majd a kapitalizmus volt az oka a szegénységnek – ami pedig az egyedüli kiváltója volt a háborúknak, bűnözésnek és az éhezésnek. A gyermekeinknek már azt tanították – szinte ugyanazok –, hogy a kommunizmus volt az oka minden bajnak. Ám legtöbbször éppen az egykori kommunista elit vedlett át […]
Kikelet (március) hava 10.-én 1945-ben ezen az éjszakán zajlott a tűzvihar, a máig elszámolatlan amerikai népirtás a japán fővárosban. Tókjói Holokauszt – A fekete hó éje – Az amerikai légierő 343 bombázója szőnyegbombázást indított Tókjó (óvárosa) ellen. Az épületek többsége hagyományosan fából volt… A halálbaégetett tömegek pedig mind polgári áldozatok voltak… Tókjó lakónegyede az Operation Meetinghouse, gyúlytóbombázása […]