Felhívás Hírek Meghívó

99 ÉVE ALAKULT MEG A NEMZETI HADSEREG, SZEGEDEN

Baráti meghívó

Nemzeti Hadsereg – bevonulás Budapestre

Kedves Barátom!

Ismét eltelt egy év, s itt van újra az EMLÉKMENET a hazamentő, Nemzetei Hadseregért!

Kérlek, vegyél rajta részt! Mert csak rajtuk múlott, hogy nem jutottunk a kurdok sorsára, hogy maradt a hazánk, még ha csonkoltan is!

Július 29.-én vasárnap déli 12-kor az alsóvárosi ferences templom előtt találkozunk!

Az EMLÉKMENET alábbi időpontjai tájékoztató jellegűek! Természetesen csúszhatunk egy kicsit, de a megszólalók vállalták, hogy 3-4 percnél tovább nem beszélnek.

A program:

12,00 – 12.30 gyülekező.

12,40 – 13.20 mise az alsóvárosi templomban

13,25 – 14,00 Földmíves u. 7. szám – a régi Gazdakör épülete – előtti a szokásos megemlékezők: Bene Gábor, Zetényi Csukás Ferenc, Rácz Szabó László, Vas Ildikó, Publik Antal, Király Ferenc, Őserő Dalárda.

Az idősebbek számára lesz lovaskocsi is, hogy ne kelljen végig gyalogolniuk a várost!

14,45 – 14,55 Hősök kapujánál beszél Horthy Csaba és Fejes Zsolt

15,00 – 15,15 Honvéd téri ref. templom előtt egy vers 2 rövid beszéd

(Fazakas János, Pászti-Tóth Erzsébet, valamint Publik Antal)

16,00 – 16,10 Tisza szállónál Csukás Feri és Vesztergám Miklós szólal meg utána egy főhajtás a Dankó szobornál.

16,15 -16,25 Kass szálló melletti zöldben megemlékezik: Boór Ferenc, Majoros Árpád, Siklósi A.

16,25 indulás a Horthy Miklós hajóhoz

Az emlékmeneten közreműködik tárogatószóval Vesztergám Miklós.

Énekelnek az Őserő dalárda tagjai.

A rendezvényt lezáró vacsorát Gonda Csaba biztosítja Jászárokszállásról.

A technikai feltételeket K. Szabó Sándor, a záró helyszínt Ótott Ferenc biztosítja.

Előre is köszönet minden emlékezőnek, akik végig vonulnak velünk a „vörös rongyokba öltözött” városon, az egykori Szegedi Gondolat városán.

A helyi Magyarok Szövetsége kisközössége, a Horthy Miklós Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom közös rendezvénye.

Forrás: Dr. Bene Gábor

NEEM Nemzetegyesítő Mozgalom

Archívum

Adatkezelési tájékoztató

A NEMZETEGYESÍTŐ MOZGALOM POSZTUMUSZ TAGJAI

VAJON MI ÉS HOGYAN VALÓSULT MEG MINDEBBŐL? – CSERHALMI GYÖRGY FELOLVASSA AZ 1989-ES 12 PONTOT

Örökségünk – a klip

A NemzetEgyesítő Népmozgalom Kiáltványa

Magyarország és az Illuminati – Dr. Tóth Zoltán József

Dr. Tóth Zoltán József Hungaria Archiregnum c. könyvének bemutatója